Év végi számadás

Elérkeztünk ennek az évnek is az utolsó napjaihoz. Kegyelem, hogy még élünk, hogy mindez ideig megtartott minket az Úr. Ilyenkor év-végén sokan számot vetnek. Mi-minden történt ebben az évben; Házat vettem, gyermekem született, iskolás lett az unokám, úszóversenyen voltam, eljutottam az Adriára, beteg voltam, meggyógyultam. Sorolhatnánk hosszan.
Elgondolkodtál-e azon, hogy emberi kapcsolataidban történt-e változás? Ilyenekre gondoltam: végre meg tudtunk egymásnak bocsátani. Elmentem hozzá, és együtt imádkoztunk. Eddig ki nem állhattam, de most, hogy kezdem őt megismerni, egyre jobban szeretem.
Történt-e valami a mögötted való évben az Istennel való kapcsolatodban? Ilyesmikre gondoltam; eddig nem nagyon olvastam a Bibliát, de már hónapok óta nem tudok úgy elindulni otthonról, hogy ne olvassak. Megtanultam ’beszélgetni’ Jézussal. Olyan boldog vagyok, mert érzem, hogy napi erőt kapok tőle. Barátommá lett. Örömmel megyek istentiszteletre, és ott tényleg jól érzem magamat.
Jó, ha így év végén számot vetünk, hogy átgondoljuk, mi történt, mennyit növekedtünk. Aztán elérkezik az újabb év, amikor sokan hatalmas fogadalmakat tesznek, amit legtöbb esetben pár nap vagy pár hét után feladnak.
Kérlek, hogy már most, ezekben a napokban készülj fel egy fogadalom tételre. Egy olyanra, amit célul tűzöl ki, hogy egész évben gyakorolni fogsz. Már most kérd Istent, segítsen, hogy EZT az elhatározásodat segítsen egész éven át gyakorolni. Ugyanis kettős örömöd lesz, ha megteszed. Egyrészt másnak szerzel örömöt vele, másrészt saját magadnak.
Hogy mi ez? Így olvashatjuk a Galatákhoz írt levél 5. rész 13. versében:
„Mert ti, testvéreim, szabadságra hívattatok, csakhogy a szabadság ne legyen ürügy a testnek, sőt, szeretettel szolgáljatok egymásnak!”
Ezt az utolsó három szót szeretném a szívedre helyezni. Úgy, hogy minden szó hangsúlyos! Tűzd célul magadnak a következő évre:

SZERETETTEL! SZOLGÁLNI! MÁSOKNAK!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia