Minőségi nyaralás Istennel

„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.”
Máté evangéliuma 6:33


„Kisgyerekes szülő nem nyaral, csak máshol vigyáz a gyerekeire” – fogalmazott pelenkáért rohanó barátom közös balatonlellei nyaralásunk során. Nos, azt kell mondanom, hogy ennél rosszabb a helyzet. Egy közös családi nyaralás rendkívüli módon föl tudja dobni a gyerekeimet. Minden programban részt akarnak venni, és mindenből a maximumot akarják kihozni. Amikor a vízben vagyunk, nem akarnak kijönni. Amikor már kijöttünk, nem akarnak átöltözni, hogy siessünk ebédelni. Még csak félig ettem meg az ételt, mikor rángatni kezdenek, hogy menjünk már vizibiciklizni. Tiltakoznak, ha délutáni csendes pihenőről van szó, este pedig alig lehet lelőni őket. Mindezt még csak-csak túl lehet élni, de ami a legnehezebben elviselhető, hogy ilyenkor gyerekeim a szokásosnál is korábban kelnek. Lányom már 6-kor elkezd matatni, de pár percig tiszteletben tartja, hogy szülei még aludni szeretnének – elvégre pihenni jöttünk (vagy rosszul tudom?). Olyan negyed 7 körül azonban hol engem, hol az anyját kezdi el nyaggatni, hogy ébredjünk már, menjünk a játszótérre, hintázzunk, homokozzunk, labdázzunk, menjünk a vízbe, és így tovább. Mindez azt jelenti, hogy pár nap kikapcsoló balatoni nyaralás után az egész család teljesen ki van purcanva, a gyerekek nyavalyognak a kialvatlanságtól, a szülők pedig ingerültek a fáradtságtól. Ilyenkor szinte már várja az ember, hogy hazamehessen és kipihenhesse a közös családi nyaralást. Tanulság: „Keressük először a hosszú alvást és csendes pihenést, és a szórakoztató nyaralás ráadásként megadatik majd nekünk.”

Az élet rengeteg jó és érdekes dolgot kínál, melyek izgalmassá és színessé teszik a hétköznapokat. Család, barátok, hobby, munka, tanulás, szórakozás – mind fontosak és hasznosak. De ha csak ezekre koncentrálunk, és kifelejtjük életünkből Istent, akkor mindezek kiüresednek, értelmüket vesztik. Tanulság: „Keressük az Atyával a bensőséges kapcsolatot, hogy jó hangulatú legyen a családunk. Keressük Jézussal a barátságot, hogy tartalmasak legyenek barátságaink. Kapcsolódjunk ki a Biblia olvasásában, hogy igazán kikapcsoló legyen a hobby és a szórakozás. Keressük először a közösséget a Mindenhatóval, és minden egyéb, ami fontos nekünk, ráadásként értelemmel telítődik.”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet