Egyenes úton járj!

"Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz. Ne térj le se jobbra, se balra, tartsd távol lábadat a rossztól!"

Példabeszédek könyve 4. fejezet 26-27. verse



Egy kisgyermek, amikor járni tanul még nagyon bizonytalan léptekkel halad előre. Az apuka vagy anyuka fölé hajol, megfogja a kis kezét és segít neki abban, hogy tottyanjon le a földre a kis légszákjaira vagy, hogy ne boruljon egy irányba sem. Később már elengedett kézzel is olyan gyorsan vágtáznak keresztül a szobán, hogy nem győznek a szülők utánuk rohangálni. Így képzelem el azt, amikor az ember elkezdi megismerni a Istent. Segítő kezet nyújt, hogy el ne essünk, aztán később hosszabb és hosszabb utakat tehetünk meg elengedett kézzel úgy, hogy közben Isten felé tartunk.

Erről az ösvényről nem szabad letérni sosem. Ha úgy érzed, hogy te még nem vagy azon az ösvényen, ne félj! Sokan vannak, akiknek szükségük van segítségre, egészen az alapoktól. Sokan vagyunk, akiknek kérdéseik vannak, és sok kérdésre még nem kaptunk választ. Ezekre majd akkor szeretnék választ kapni, amikor Isten kezében leszek.


Kb. húsz évvel ezelőtt volt egy füzetem. Olyan dolgokat írtam bele, amiket szeretnék megkérdezni majd Istentől. Egy komoly teológus számára ezek a kérdések valószínű egyszerűnek számítottak volna, de mindig abban a tudatban éltem, hogy Isten számára ezek igen lényeges kérdések lesznek, és majd lesz türelme mindre válaszolni nekem. Sokat ezek közül már megértettem, de van, amit még most sem. A füzetet már rég nem írom tovább, de talán jó volna. Ha van neked is kérdésed, és biztos is hogy van, kezd el leírni őket, aztán szépen sorban majd mindre választ fogsz kapni.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia