Isten tekintetét közvetíteni
"...és
látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon."
Jelenések könyve 22:4
Egyszer
meglátogattam egy embert, aki valamikor az egyház aktív tagja volt. Egy
lemez-házikóban élt, minimális bevétellel, az alkohollal küszködve, mindenkitől
elhagyatva. Elmesélte életét, tönkrement házasságát, csalódásait, keserűségeit.
Mikor a legnagyobb szüksége lett volna támogatásra, azok is cserbenhagyták,
akiket barátainak gondolt. Egyedül egy valaki állt ki mellette, egy lelkész (az
a lelkész, aki akkor nekem mentorom volt). Mikor a mesélés ezen szakaszához
ért, könnybe lábadt a szeme:
– Te Tamás, az az
ember olyan volt, mint Jézus!
Amikor olyanokkal
találkozunk, akik gondjaikkal, nehézségeikkel, megpróbáltatásaikkal küszködnek,
vajon kit látnak bennünk? Az ítélkezőt, aki azt mondja: „Ez a dolog azért
történt veled, mert…”? Vagy esetleg a tudálékost: „Én már korábban is
megmondtam neked, hogy…”? Netán az érzéketlen flegmatikust: „Ugyan már, mit
kell egy ilyen apróság miatt így összeroskadni?”
Az embereknek nem kegyes ítélkezőkre, tudálékos vallásoskodókra
van szükségük. Ők Isten arcát keresik. Őt azonban egészen addig nem láthatják
meg, amíg Jézus el nem jön értünk az ég felhőin. Ezért itt a földön nekünk kell
közvetítenünk Isten tekintetét. Az embereknek rajtunk keresztül kell érezniük a
Mindenható együttérzését, szeretetét és megértését. Ma reggel is eldönthetjük,
hogy kit fognak látni bennünk. Legyünk az emberek számára Jézus!
