Bölcsek és balgák



„Választott ezüst az igaznak nyelve; a gonoszok elméje kevés érő. Az igaznak ajkai sokakat legeltetnek; a bolondok pedig esztelenségükben halnak meg.”
 (Példabeszédek könyve 10. fejezet 20-21. vers)

A Szentírás több írója előszeretettel használja a bölcs-balga ellentétpárt. Viszont itt, az általános vélekedéssel szemben, a bölcs kifejezés nem a magasan iskolázott, vagy a kimagasló IQ-val rendelkező személyt jelöli, minthogy a bolond sem az értelmileg korlátolt, sérült emberek jelzője.

Sőt ez utóbbi épp azért bolond, mert nagyon is tudatában van tetteinek következményével, mégsem változtat életvitelén. Ahogy Jézus is mondja a Hegyibeszédben: „valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát” (Máté 7:26)

Balga tehát az, aki bár tudja, hogy miként kéne viselkedni, hogy nemsokára Isten ítélőszéke elé kell állnia, ő mégis önző módon csak saját ’csűrjeinek’ nagyobbítgatásán ügyködik, „Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; amiket pedig készítettél, kiéi lesznek?” (Luk.12:20). Ahogy a tíz szűz példázatában is olvasható (Máté 25.fej.) nem készül fel az Urával való találkozásra, annak ellenére, hogy tisztában van a Vőlegény érkezésének közelségével.

S kicsoda bölcs? S mi a valódi bölcsesség? „Kicsoda köztetek bölcs és okos?

Mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével. Ha pedig keserű irigység és civódás van a ti szívetekben, ne dicsekedjetek, és ne hazudjatok az igazság ellen. Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység és civakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van.

A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességen munkálkodnak.” (Jak.3:13-18)

S minthogy „tudod a szent írásokat, melyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által.” (2Tim.3:15). Légy hű és bölcs sáfár „kit az úr gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében” (Luk.12:42).

Mert „Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!” (Luk.12:43)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia