Egyiket a másik után

„Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik bemennek azon. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.”
Máté evangéliuma 7:13-14 

A legnagyobb világjárások is egy lépéssel indulnak. Aztán lépik a következőt utána. Mindig csak a következőt. Kis lépések millióiból tevődik össze a hegyhódító túra, az országokon átívelő zarándoklat. Pont, ahogyan az életünk. Egyik lépés a másik után. Egyik döntés a másik után. 

Könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy csak a nagy dolgokra koncentrálunk, azokat várjuk, azokat gondoljuk át ezerszer, játszuk le a fejünkben ki tudja hányadszorra, végiggondolva minden lehetséges változatot. És közben talán elsiklunk a látszólag kevésbé jelentőségteljesek felett. 

Elolvasod a fenti igét, és eszedbe jutnak életed nagy döntései, melyeket meghoztál, vagy még rád várnak az úton. A nagyok, a mindent megváltoztatóak, amik miatt aggódsz, hogy jól tudj választani, amikor rájuk kerül a sor. 

És mi lesz a mindennapok apró-cseprő dilemmáival? Isten ma reggel ezekre szeretné irányítani a figyelmedet. Akkor tudod a nagy dolgokban a jót választani, ha előtte a mindennapokban már meghoztad a döntést az Ő oldalán. Egyik lépést a másik után. 

Ne azt várd, hogy egynapon eléd áll egy angyal, és felteszi neked a Nagy Kérdést. Figyelj inkább a kis lépésekre! Arra, amikor a "még egy kis türelem" vagy a kiabálás között kell választanod. Arra, amikor köszönhetsz a morcos gondnoknak ugyanolyan morcosan, mint ahogy általában ő szokott válaszolni, vagy kedvesen, hátha szebb napja lesz tőle. Amikor egy szívességet tehetsz a kedvesednek vagy inkább nem lépsz semmit a boldog párkapcsolat érdekében. Amikor segítségére lehetsz egy embertársadnak, vagy a közömbösség mellett teszed le a voksod. 

Egyenként nem világmegváltó kérdések, de a te mindennapjaidat ezek szövik át. Ha ezekben Isten mellett döntesz, ha a jó oldalt választod, a szeretetet, türelmet, felelősségvállalást, kedvességet, mások felé való szolgálatot, akkor velük együtt az életet választod. 

Isten nem ködösít, nem mondja, hogy ez a könnyebbik megoldás. De azt igen, hogy ez éri meg igazán. Hát gondold át jól az életed, és dönts mindenben mellette! Minden apró lépésben, amit megteszel ezen a földön. Egyiket a másik után. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet