hétfő, március 20, 2017

Tudás és tapasztalat

"Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak."
Jób 42.5

A leghatékonyabb ismeretszerzés, amikor a hallott információkat élményekhez, tapasztalatokhoz tudjuk kötni. Milyen más az, amikor személyesen átéljük Isten jelenlétét, mint amikor elméleti ismereteink vannak róla! Isten nem csupán egy csatornán keresztül akarja megismertetni önmagát velünk, hanem minden érzékszervünkön keresztül. "A hit hallásból van" (Róma 10.17), Isten kijelentésére alapul. A hit növekedését pedig a tapasztalatok segítik. Amikor szaván fogjuk Őt, s ennek nyomán átéljük jelenlétét, szabadítását. "Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki őbenne bízik." (Zsolt. 34.9) Eljuthatunk arra a pontra így, amikor elmondhatjuk: nem csupán hiszem, hogy Isten létezik, és szeret, hanem tudom. Ez az, amivel Isten meg akar ajándékozni minket!

Legyen áldott a napod!

Jób szavai nyomán egy olvasmány élményem jutott eszembe, amelyben a szerző személyes tapasztalatát írta le:

"Eltökéltem, hogy buzgón keresni fogom ott az Urat, és ha lehetséges, elnyerem bűneim bocsánatát. Szívem nagyon vágyott a hitből fakadó keresztény reményre és békére.
 
Igen fölbátorodtam, amikor a következő szövegen alapuló igehirdetést hallottam: „Ekképpen megyek be a királyhoz”, „s ha azután elveszek, hát elveszek.” A szónok a remény és félelem között ingadozókról szólt, akik bár szeretnének menekülni bűneiktől, és elnyerni Krisztus bűnbocsátó szeretetét, de akiket félénkségük, és a szívtelenségtől való félelem, kétségek közt hánykolódva tart. Ezeknek tanácsolja, hogy adják át magukat Istennek, s halogatás nélkül bízzák magukat könyörületére. Rájönnek majd, hogy a kegyelmes Megváltó készen áll nekik ajándékozni a könyörület jogarát, mint Ahasvérus ajánlotta fel Eszternek, kedvezése jelét. A bűnösnek, mikor reszketve áll az Úr jelenlétében, nem kell mást tennie, mint kinyújtani a hit kezét, és megérintenie a kegyelem jogarát. Ez az érintés biztosítja számukra a bűnbocsánatot és békét.
    
Akik arra várnak, hogy érdemeseknek tudják magukat Isten kegyelmére, mi előtt rászánnák magukat, hogy igényt tartsanak ígéreteire, végzetes hibát követnek el. Csakis Jézus tisztíthat meg bűneinktől, egyedül Ő bocsáthatja meg vétkeinket. Urunk szavát adta, hogy meghallgatja kéréseinket, s válaszol a hittel hozzá folyamodók imáira. Sokan azt képzelik, hogy valami csodálatos erőfeszítést kell tenniük, hogy elnyerjék Isten tetszését. Holott hiábavalóság minden magunkra támaszkodás. A bűnös csak úgy válhat Isten reménykedő, hívő gyermekévé, ha hit által közösségre lép Krisztussal. Ezek a szavak megnyugtattak, és megmondták, mit kell tennem, hogy megmeneküljek. 
 
Ettől kezdve világosabban láttam utamat, kezdett eloszlani a sötétség. Őszintén kerestem bűneim bocsánatát, s minden erőmmel igyekeztem teljesen átadni magamat az Úrnak. Mégis gyakran kétségbe estem, mert nem tapasztaltam azt a lelki elragadtatást, melyet Isten tetszése bizonyítékának tartottam. E nélkül nem mertem megtértnek tartani magam. Igen rászorultam, hogy valaki megmagyarázza az egész folyamat egyszerűségét!

Míg a többiekkel az oltár előtt térdeltem, szívem ezt kiáltotta: „Jézus, segíts, ments meg, mert elveszek! Meg nem szűnök könyörögni, míg meg nem hallod imámat, és meg nem bocsátod bűneimet!” Erősebben éreztem segítségre szoruló állapotomat, mint valaha. Ahogy ott térdeltem, és imádkoztam, a teher lehullt rólam, és a szívem megkönnyebbült. Először megriadtam., és próbáltam vissza felvenni magamra a gyötrelem terhét. Azt gondoltam, hogy nincs jogom örülni, és boldognak lenni. Jézus mégis nagyon közel látszott lenni. Minden bánatommal, balszerencsémmel és próbáimmal hozzáfordultam, ahogy az imádkozók között térdeltem, többet tanultam Krisztus isteni jelleméről, mint bármikor azelőtt.
 
Az egyik hívő asszony hozzám lépett, és megkérdezte: Drága gyermekem, megtaláltad Jézust? De mielőtt felelni tudtam, felkiáltott: Igen, megtaláltad, békéje éltet, látom arcodon! Ismételten felvetettem magamban a kérdést: ez a megtérés? Nem tévedek? Túl értékesnek tűnt, hogy magamnak igényeljem, túl fenséges kiváltságnak. Bár igen félénk voltam, hogy nyíltan megmondjam, tudtam, hogy az Üdvözítő megáldott, és megbocsátotta bűneimet." (Ellen Gould White tapasztalata)