szerda, március 15, 2017

A helyén mondott Ige



„Mint az arany alma ezüst tányéron: olyan a helyén mondott ige!”
 (Példabeszédek könyve 25. fejezet 11. vers)

Egy fakitermeléséről híres hegyvidéki falu újonnan épült templomába az ott élők várakozására végre lelkipásztor érkezett. A favágók hamar megszerették, elhalmozták mindennel, és nagyon jól ment a sora egészen addig…

míg egy szép nap a folyóparton sétálva észrevette, hogy hívei a feljebb lévő falu leúsztatott gerendáit sorra pecázzák ki a vízből, és végeiket, ahol a tulajdonos neve és bélyege volt lefűrészelik.

Elhatározta, hogy ezt nem hagyja szó nélkül. Ezért a következő istentiszteleten hatalmas prédikációt tartott a „Ne lopj!” parancsolatról. Az igehirdetés végén az ajtónál az emberek sorban gratuláltak neki.

Ám mikor másnap kiment a folyóhoz, ismét szembesült azzal, hogy az egyháztagok szemrebbenés nélkül lopják a gerendákat. Mikor hazament egy újabb prédikációt készített a következő istentiszteletre, melynek azt a címet adta: „Ne vágd le a felebarátod gerendájának a végét!” S amikor elmondta ezt a beszédet… az emberek fejszével kergették el a faluból.

Mindebből mi a tanulság? Ki vagy mi dönti el mi a helyén mondott Ige? Talán jobb lett volna nem szólni semmit? Vagy csak szépet, jót mondani, olyat, ami simogatta volna a tolvajok lelkét?  

Ha erről a lelkészről nem is, de Jézusról biztos tudjuk, hogy minden szava ott és úgy hangzott el, mint „arany alma ezüst tányéron”. S hogy ennek ellenére miért nem fogadták el? Mert az Ige helyén volt ugyan, viszont a hallgatóság szíve nem volt a helyén.

Ezért nézzük ma az Ige értékes asztalát a mi saját szemszögünkből! Ne legyünk a favágókhoz hasonló süket, vagy feledékeny hallgatók, hanem legyünk boldog cselekvői!