Mit jelent az, hogy Isten mindenható?

Annak pedig, Aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint,...

Efézusi levél 3:20

Gyakran emlegetjük Isten hatalmát. Mi, hívők többnyire bizakodva és a nehézségek közepette is reménykedve tesszük ezt, míg a nem hívők inkább kételkedéssel: „Ha van Isten, akkor miért olyan a világ, amilyen? Miért nem tesz rendet benne, ha Ő csakugyan mindenható?”
Valójában azonban egyik csoport sincs igazán tisztában azzal, hogy miről beszél. Az utóbbiak fel sem tételezik, hogy ha valakinek korlátlan hatalma van, attól még lehet olyan szempontja, ami miatt nem él vele. Ez történt a kereszten is: „Ha Isten Fia vagy szállj alá a keresztről és hiszünk neked” - kiáltozta a tömeg, és közben fel sem merült bennük, hogy ha leszállna, akkor oda lenne az üdvösség: az övék, a gúnyolódóké, de a miénk is – mindenkié. Jézus ezért maradt inkább a kereszten és vállalta a halálig tartó szenvedést. Ebben rejlett és mutatkozott meg az igazi erő!
Sokszor azonban még azok sincsenek tisztában Isten hatalmával és annak mérhetetlen voltával, akik egyébként hisznek benne. Hogyan is lehetnénk, hiszen annyira véges dimenziók közepette éljük az életünket! A napokban olvastam például, hogy a világegyetem a legújabb becslések szerint tízszer akkora, mint eddig gondolták, vagyis kb. 2 billió(!) galaxisból áll (1 galaxis = pl. a tejútrendszer, amelynek parányi pontja az egész naprendszerünk! | http://www.origo.hu/tudomany/20170116-ket-billio-galaxisbol-all-az-univerzum.html). Ezt a mérhetetlen univerzumot pedig Isten nem csak megalkotta, hanem fenn is tartja és igazgatja, ezen belül pedig egyenként a mi kis életünket is, bele értve a mai napunkat is. Ráadásul úgy teszi ezt, hogy még a hajszálainkat is számon tartja! Ezt sokáig jelképes beszédnek hittem, de rájöttem, hogy amikor gyógyulásért imádkozunk, akkor azt kérjük Tőle, hogy a sejtek szintjén avatkozzon be, márpedig ehhez képest a hajszálaink száma jelentéktelen.
Angyalseregek, és más lények hatalmas tömegei állnak a rendelkezésére, „ezerszer ezren és tízezerszer tízezren” (Jel. 5:11).
Mindezt végiggondolva már kezd derengeni bennünk, hogy mire is gondolhatott Jézus Krisztus, amikor azt mondta, hogy „nékem adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mt. 28:18), és hogy Ő ennek a hatalomnak a birtokában „van velünk minden napon a világ végezetéig” (20.v.).
A fenti szakaszban azonban az apostol az Isteni hatalom legnehezebb küzdőterére, az Istentől elidegenedett emberben munkálkodó erőre és annak gyümölcseire utal. Talán nem tévedünk, ha azt feltételezzük, hogy könnyebb galaxisokat, amelyek békében vannak a Teremtőjükkel, mint a mi kis lázadó világunkat, benne sok-sok bűnös lélekkel. Isten mégis fárad velünk, és az jelenti az igazi nagy diadalt az Ő számára is, amikor sikerül egy-egy eltévelyedettet visszavinni a 99-hez, egy-egy embert a sötétségből a világosságra, és ezzel üdvösségre vezetni.
Amikor az apostol a „mi bennünk munkálkodó erőről” beszél, akkor m
inden jel szerint erre utal, és azzal bátorít, hogy Isten – ha engedjük, sőt igényeljük – akkor nagyobb dolgokra lesz képes bennünk és általunk, mint azt álmodni mernénk.
Vegyük hát komolyan és vigyük magunkkal ezt a gondolatot a mai napra, és adjunk szabad utat ennek az erőnek az életünkben!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet