Küzdelem az egészségért

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.

Máté szerinti evangélium 11. fejezet 28. verse


„Én megmondtam...” Ismerős a mondat? Senki sem szereti hallani, mégis mindenki mondja. Tanácsból mindig jó sok van. Annyi, hogy már alig győzzük kiválogatni, hogy melyiket is válasszuk. Tavaly egymás után négyszer estem vissza a betegségbe, így nagyjából két hónapra kiütöttem magam. Hol rosszabb, hol jobb volt az állapotom. Orvoshoz nem mentem, már csak az utolsó alkalommal. (Köszönöm, most nem kérek szemrehányó mondatokat, akkor kaptam eleget). Tényleg makacs voltam és nem akartam elmenni, mert gondoltam hamar kikerülök a jajból, meg hát annyi tanácsot kaptam a gyömbértől a hagymateáig, a fokhagymás piritóstól a húslevesig. Annyi orvos nincs is, mint amennyi tanácsot kaptam ez alatt a két hónap alatt. Aztán elmentem az orvoshoz, alaposan kikérdezett és a következő gyógymódot javasolta: „PIHENJEN legalább négy-öt napig”. Kaptam valami orvosságot is az igaz, de a gyömbér és a húsleves mellé senki nem tanácsolta, hogy pihenj egy kicsit. Szót fogadtam az orvosnak. Akiknek nem fogadtam meg a tanácsát azt mondták: „ha rám hallgattál volna...; en mondtam, hogy hagymateát kellett volna inni...”

Ahhoz, hogy nyugalmam legyen egy sor kellemetlenségnek kellett kitennem magam. Hosszú fárasztó volt az út a gyógyulásig, amihez a pihenés vezetett.

Az Úr Jézus is azt mondja, hogy gyere hozzám, hogy tedd le nálam a terhedet, mert én vagyok orvosod. Ha hozzám jössz meg fogsz gyógyulni, nem kell más tanácsokra hallgatni, hidd el, én tudom számodra mi a legjobb. És miután meggyógyultál nem kell hallgatnod az orvosodtól: „Látod, én megmondtam!” hiszen az a lényeg, hogy megnyugvást találtál a lelkednek.


Összezavarnak a sok tanáccsal? Ne hagyd, egyedül az Úr Jézus Krisztus az, aki orvosa a nehézségeidnek. Veszteségek, melyek örök nyomot hagynak, kilátástalan helyzetek, amire nincs megoldás az Úrnál van. De az Úr kisebb problémákat is szívesen kezel: kérdések, amikre senki nem akar válaszolni, kiáltás, amit senki nem akar meghallani, szerelmi probléma, bármiről is legyen szó, az ígéret az ígéret! Jó tapasztalatunk lesz, ha így teszünk. Az okos a más kárán tanul igaz? Nem kell két hónapig betegnek lenned hogy utána elmenj orvoshoz, ha elmehetsz most is! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet