Benned bíztak... /Reformáció 500



"Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket.
Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg."
(MBT Újfordítás)
Zsoltár 22,5-6

Atyáink hitével kapcsolatban a reformáció egyik kiemelkedő eseménye jut eszembe, amiről így ír E. G. White:

"A német keresztény fejedelmek tiltakozása az 1529-es speieri országgyűlésen az egyik legszebb bizonyságtevés volt a reformáció mellett. Ezeknek az embereknek - Isten embereinek - a bátorsága, hite és állhatatossága kivívta a gondolkozási és lelkiismereti szabadságot a következő századok számára. Protestálásuk adta meg a megreformált egyház protestáns nevét; elveik pedig "a protestantizmus tulajdonképpeni lényegét"...
...V. Károlynak eltökélt szándéka volt a reformáció szétzúzása,... a császár 1529-ben ismét összehívta az országgyűlést Speierben, hogy összezúzza az eretnekséget. Rá akarta venni a fejedelmeket arra, lehetőleg békés eszközökkel, foglaljanak állást a reformáció ellen. Ha pedig az nem sikerül, Károly felkészült rá, hogy erőszakhoz folyamodik...
...A császár kihirdette az országgyűlésnek, hogy mivel a lelkiismereti szabadságot engedélyező határozat súlyos zavargásokat keltett, elrendeli érvénytelenítését. Ez az önkényes cselekedet felháborította és megrémítette a lutheránus keresztényeket. Egyikük ezt mondta: "Krisztus újra Kajafás és Pilátus kezébe került. " A katolikusok még jobban felbőszültek. Az egyik vakbuzgó katolikus kijelentette: "A törökök jobbak, mint a lutheránusok, mivel a törökök tartanak böjtnapokat, a lutheránusok pedig megszentségtelenítik őket. Ha választanunk kellene Isten szent Igéje és az egyház régi hibái között, az előbbit utasítanánk el!" Melanchton így szólt: "Faber a telt házú gyűlésen naponta újabb követ vet reánk, az evangélium híveire. "...
...Luthernek, akit a Wormsi Ediktum még mindig egyházi átok alatt tartott, tilos volt Speierben megjelennie, de munkatársai és a fejedelmek, akiket Isten indított fel, hogy ügyét ebben a válságban védjék, helyére álltak...
...A papok követelték, hogy a reformációt elfogadó államok fenntartás nélkül engedelmeskedjenek a római törvénykezésnek. A reformátorok viszont a korábban élvezett szabadságot igényelték, és nem egyezhettek bele abba, hogy Róma ismét fennhatósága alá vonja azokat az államokat, amelyek oly nagy örömmel fogadták Isten szavát. Végül is elhangzott az a középutas javaslat, hogy ott, ahol a reformáció nem vert gyökeret, a Wormsi Ediktumot szigorúan érvényesíteni kell;...
...E rendelet érvényre juttatása megakadályozta volna "a reformáció kiterjesztését azokra a területekre, ahol még ismeretlen volt, gátolta volna megszilárdítását, ahová már eljutott". Tehát nincs szólásszabadság, és tilos áttérni....
...A tanácskozásra összegyűlt lutheránus-pártiak megdöbbenve néztek egymásra. "Mit tegyünk?" kérdezgették egymástól. Az egész világot érintő súlyos kérdések forogtak kockán....
..."Utasítsuk el ezt a rendeletet! - mondták a fejedelmek. Lelkiismeret dolgában nincs súlya a többségnek. " A küldöttek kijelentették: "Az 1526-os rendeletnek vagyunk adósai a birodalom békéjéért; annak eltörlése bajt és viszályt hozna Németországra. Az országgyűlés csak arra illetékes, hogy megőrizze a vallásszabadságot addig, amíg a tanács újra összejön. "A lelkiismereti szabadság megvédése az állam feladata; vallási ügyekben csak eddig terjed a hatalma. Minden világi hatalom, amely polgári hatóság által kísérli meg szabályozni vagy kikényszeríteni a vallási előírásokat, megsérti azt az elvet, amelyért a lutheránus keresztények olyan nemesen küzdöttek."
E. G. White: Nagy küzdelem; A fejedelmek tiltakozása)

Végül a protestáló fejedelmek elérték céljukat. A német fejedelmek közül többen hívőkké lettek. "Maga a császár is kijelentette, hogy a protestáns cikkelyek csak az igazságot tartalmazzák. A Hitvallást számos nyelvre lefordították, egész Európában elterjesztették, és a későbbi generációk során milliók fogadták el saját hitvallásukként."

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet