Átélni a kegyelmet

„Az úrnak kegyelmességeiről emlékezem, az úr dicséreteiről mind a szerint, a mit az úr velünk cselekedett; az Izráel házához való sok jóságáról, a melyet velük cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint.”
Ézsaiás 63:7

Amilyen zűrös magánélete volt VIII. Henrik angol királynak (1509-1547), olyan kusza politikai örökséggel kellett megküzdenie a gyerekeinek. Amikor 1558-ban, 25 évesen Erzsébet elfoglalta Anglia trónját (1558-1604), politikailag megosztott, vallásilag ellenséges pártokra szakadt országot örökölt, ahol udvari intrikákkal, vagy éppen összeesküvésekkel kellett a fiatal királynőnek szembe néznie.
Így történhetett, hogy egyszer egy férfinek öltözött nő surranhatott be Erzsébet hálószobájába. Elrejtőzött a ruhásszekrényben, arra várva, hogy a királynő lefeküdjön, és ő végezzen vele. Csakhogy két szolga lefekvés előtt még egyszer átnézték a szobát, és rábukkantak az orvgyilkosra. Elvették tőle a kést, megkötözték, és a királynő elé vezették.
– Kegyelmezz, királynőm, kérlek kegyelmezz nekem! – rimánkodott kétségbeesetten az asszony.
Erzsébet hűvösen nézett le rá, és így felelt:
– Ha most megkegyelmezek, mit tudsz nekem a jövőben adni viszonzásképp?
Néhány másodperc feszült csönd után az orvgyilkos így válaszolt:
– Az a kegyelem, amely feltételekhez kötődik, vagy amit elővigyázatosságok bilincselnek, egyáltalán nem kegyelem.
Újabb kínos másodpercek következtek. A fiatal királynő hirtelen nem tudta, hogy reagáljon, mit jelentsen ez, mennyire bízhat meg egy olyan emberben, aki a halálát kívánta. Végül erőt gyűjtött, és kimondta:
– Rendben van, megbocsátok neked, kegyelemből.
Majd parancsot adott, hogy vezessék ki az asszonyt a palotából, és engedjék szabadon.
Azt mesélik, hogy az a nő lett Erzsébet leghűségesebb szolgája.

Valami ilyesmi, feltétel nélküli kegyelemre emlékeztek már az ókori izraeliek is. Jól tudták, hogy ők nem érdemelték ki Isten szeretetét, még is azt tapasztalták, hogy mindig gondot visel róluk. Ki nem érdemelt kegyelem, mely sok izraeli életét megváltoztatta – erről ír Ézsaiás.

A kegyelem azonban nem csak a történelem lapjain található meg. Mit tesz a gyerek, hogy kiérdemelje szülei szeretetét? És mit teszünk mi, hogy kiérdemeljük a Mindenható szeretetét? Semmit. Mégis, aki átéli ezt az élményt, nem tehet mást, mint hogy szeretettel viszonozza a feltétel nélküli kegyelmet. Te átélted ezt már?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet