szerda, december 13, 2017

A jókedvű adakozó



„Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Kiki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.”
(Korinthusbeliekhez írt második levél, 9. fejezet 6-7. vers)

Ó, hányszor fantáziáltunk és énekeltük a Hegedűs a háztetőn című musical főszereplőjével, Tevjével a tejesemberrel együtt: ’Ha én gazdag lennék, jaga-diga-diga-daj, jaga-diga-diga-daj…’

No de mihez is kezdenél annyi pénzzel? Meg különben is, a keresztény vallás szerint a pénzvilág az ördög területe, nemde?

Valóban sokan gondolják így, csakhogy a Biblia szerint nem maga a pénz, nem maga a vagyon, mint eszköz a rossz és bűnös, hanem annak a ’szerelme’ (1Tim.6:10), azaz a hozzá fűződő helytelen viszonyulás.

Ezt rakja helyre Isten egyik legnagyszerűbb nevelő eszköze; az adakozás. Mely által megtanulhatjuk, hogy:

Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai.” (Zsolt.24:1) „Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna?”(1Kor.4:7) „Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda, vissza.” (Jób 1:21) Vagyis, az Örökkévaló Isten minden dolognak a tulajdonosa, aki kölcsönbe adja nekünk azokat.

„Mindenkinek azonban haszonra adatik” (1Kor.12:7), ami nemcsak a Lélek ajándékaira igaz, hanem az életerőnktől kezdve, a képességeinken át egészen a befolyásunkig.

Így, amikor adakozunk, kifejezzük, hogy hiszünk a Teremtő Istenben, aki gondoskodik rólunk. Elismerjük, hogy a ránk bízott javakért felelősek vagyunk. Ugyanakkor elfogadjuk az isteni küldetést, hogy minden áldást jó sáfárként megosztunk másokkal. És ezáltal még jobban megérthetjük mi magunk és megérthetik mások is, hogy milyen szeretettel viseltetik a mennyei Atya irántunk.

Ne feledd tehát: „aki bőven adakozik, annál inkább gazdagodik; és aki megtartóztatja a járandóságot, szűkölködik. A mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül.” (Péld.11:24-25)

kedd, december 12, 2017

Ne szomorkodj tovább! Gyógyítsd meg a szívedet!

„Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.

Korinthusbelikhez írt második levél 7. fejezet 10. vers



Megbántottam-e már Istent? Igen, többször is és nagyon bántam. De amit még ennél is jobban bántam, hogy ezt újra és újra megetettem és megteszem. Próbálom elhagyni a bűnt, de sokszor csak az után eszmélek rá, hogy rosszat tettem, miután már megtettem. Szégyellem magam, mert megbántom azt, aki a legjobban szeret.

Ehhez hasonló érzések mindenkiben megfogalmazódtak már, azért, mert átéltünk hasonlót. Megbántottuk azt, aki hozzánk a legközelebb áll, házastárs, szülő, testvér, barát. Habár nehezemre esik felfogni, hogy Isten ezeknél a személyeknél is jobban szeret, jobban törődik velem, mégis számtalanszor megbántottam Őt.

Ehhez kell segítség, hogy felismerjem, megbántottam Őt. Csak úgy, mint egy konfliktusban, óhatatlan hogy megbántjuk egymást, mert olyan szavakat mondunk, vagy olyat teszünk, ami a másiknak fájdalmat okoz. Amikor erre rádöbbenünk, következik a lelkiismeret furdalás, a bánkódás, szomorúság. Pál azért szomorkodik, mert határozottan figyelmezteti a korinthusiakat arra, hogy hibát követtek el, és ezt Pál igen-igen határozottan teszi, amit később ő maga is észre vesz, hogy ez egy kicsit erősre sikerült. Ám azonban ez az erőteljesség jó megoldást szül, és jóra vezet, annak ellenére is, hogy az embernek az elején rosszul esik a határozott intés. De ez olyan megtéréshez vezet, olyan hitre juttat, amire emlékeztetni kellett az embereket.

Nem ritkán engem is figyelmeztetni kell arra, hogy le ne térjek az Isten útjáról, mert habár minden erőmmel azon vagyok, hogy megmaradjak az Isten iránti hűségben, néha elfáradok, a figyelmem gyengül. Ezért kell beszélgetni minden nap az Istennel, hogy folyamatos kapcsolatot tudjak Vele fenntartani, mert ebben az esetben nem kell félnem a veszélyektől, bajoktól, és bánkódnom sem kell.


A bánkódás, szomorkodás az én lelkemet nagyon megviseli, és el kell telnie néhány napnak is, mire újra rendbe jövök. Ez azt okozza, hogy sok időt veszítek az önmarcangolás miatt, és addig is szem elől veszítem a végső célt, az életem célját, Jézus Krisztust, az én Megváltómat! 

hétfő, december 11, 2017

Időzítés


"Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!"
Korinthusi 2. levél 6.2

Az életben nagyon sok múlik a helyes időzítésen. (Talán még az sem lenne túlzás, ha azt mondanánk, hogy bizonyos szempontból minden a helyes időzítésen múlik?!) Gondoljunk csak bele, milyen jelentősége van a gyermek egészsége szempontjából, hogy se túl korán ne induljon be a szülés, se túl sokat ne késsen. Milyen fontos, hogy a szakács pont a kellő ideig főzze vagy süsse az ételt, hogy az autó motorjában a legjobb pillanatban gyulladjon meg az üzemanyag, hogy a beteghez idejében érkezzen a mentő...

Gondolkozzunk csak el azon, hogy mit is jelent az, ha valaki azt mondja: majdnem sikerült elérnem a vonatot..., majdnem sikerült időben megállnom az előttem fékező autó mögött..., majdnem sikerült jól belépnem a zenekarban...

Nekem sajnos sokszor nem sikerül jól időzítenem. Van, hogy hallgatok, amikor szólnom kellene, s van, hogy akkor is beszélek, amikor nem kéne... Isten azonban sohasem időzít rosszul. Ő pontosan tudja, hogy mire, mikor van szükségünk, mikor van ideje annak, hogy cselekedjen. (Ez még akkor is így van, ha mi néha úgy érezzük, hogy már nagyon ideje lenne a beavatkozásának.) Ő ezt ígéri: "A kellő időben meghallgatlak, s az üdvösség napján segítek rajtad." 

Ez a bibliavers azonban még egy dologra ráirányítja a figyelmünket: nekünk a "most" adatott. "Nos, most van a kellő idő, most van az üdvösség napja!"- mondja nekünk Isten. Sem a múlt nincs már a kezünkben, sem a jövő. (Pedig milyen szívesen mennénk vissza az időben, és változtatnánk némely döntésünkön...) Az életünk pillanatokból épül fel, s minden azon fordul meg, hogyan élünk a "most" pillanataival. 

Pál apostol arra int minket, hogy ne vegyük hiába Isten kegyelmét (2Kor. 6.1), hanem ismerjük fel a "most" értékét, mert számunkra "most van a kellő idő, most van az üdvösség napja". Nos, használd ki a mai nap értékes pillanatait, élj a felkínált üdvösséggel! 

Legyen áldott a napod!

vasárnap, december 10, 2017

Merj kérdezni!

„de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!”
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5:21-22

Szép lassan elkezdődött a „Miért?” korszakod. Eygszer csak azt vettem észre, hogy már jóval többször kérdezed azt, hogy „miért?”, mint azt, hogy „mit csinál?”. És csak gyűlnek, gyűlnek napról napra a kérdések. Néha még azzal kapcsolatban is visszakérdezel, hogy “miért”, amit pont te mondtál, és én reagáltam rá. 

Őszinte leszek hozzád, nem mindig van kedvem válaszolni. Néha inkább szeretném rávágni, hogy „csak”, és öltözzünk végre, vagy csináljuk a dolgunkat, esetleg aludjunk már, mert nagyon késő van. De az eszem tudja, hogy szükséged van a válaszokra. Mert mindent meg akarsz érteni a magad módján, mert kíváncsi vagy, és bűn ezt a kíváncsiságot kiölni belőled. Mert nyitott vagy a világra, és szeretném, ha ezt a nyitottságot meg tudnád őrizni magadban. 

És mert igazad van. Szükséges, hogy mindent megvizsgáljunk, hogy rákérdezzünk, hogy a dolgok mögé nézzünk. Isten is ezt tanácsolja ma nekünk. Bizonyosodjunk meg a dolgokról! Ne azért tegyünk vagy ne tegyünk valamit, mert a lelkész/rokon/barat/ismerős ezt mondta. Ne azért gondoljunk valamit jónak vagy rossznak, mert ezt hirdetik az óriásplakátok. 

Kédezzünk és merjük megkeresni a válaszokat! Kutassunk, és ne féljünk a felfedezéstől! Forduljunk Istenhez, kérjük az Ő útmutatását, az Ő tanácsát, és hozzuk meg döntésünket! Aztán ami jó, tartsuk meg. Ami pedig nem ebbe a kategóriába tartozik, attól határolódjunk el, mert arra nincsen szükségünk. 


Isten ma arra kér minket, hogy merjünk gondolkodni, merjünk felelősségteljesen élni, és ne menjünk a tömeg után. Merjük feltenni ezredjére is, hogy „miért?”, éljünk bölcsen a mindennapokban, éljünk Isten bölcsességével! 

szombat, december 09, 2017

Lemondás és Jutalom


"Jézus így szólt: "Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet."
Márk evangéliuma 10,29-30

Mit adnál oda a hitedért? Attól függ, mit jelent a számodra. Akik számára a hit csak valami vallásos hókuszpókusz, azok számára érthetetlenek Jézus Péterhez intézett szavai. Akik formálisan vallásosak, templomba-, imaházba-járók, de csak azért, mert mindenki más is ezt teszi körülöttük, elborzadnak az áldozathozataltól. Számukra a lemondás veszteség.

Jézus nagy árról beszél, a legfontosabb dolgokról, a legfontosabb kapcsolatokról. Otthon, megélhetés; család, szülők gyerekek. A ma emberének elképzelhetetlen, hogy mindezeknél fontosabb lehet a hit, pedig a Bibliában gyakran olvasunk valami hasonlóról akár pozitív, akár negatív tapasztalatként. Ádám elképzelhetetlennek tartotta az életet felesége Éva nélkül, ezért ő is evett a tiltott gyümölcsből. Ábrahám kész lett volna feláldozni fiát, Izsákot Istennek. Ráchel nem tudott lemondani bálványairól ezért becsapta apját és férjét, a Szentírás összefüggést sejtet ezen eset és a nő meddősége között. De az Újszövetség is foglalkozik a kérdéssel. A gazdag ifjú nem képes eladni mindenét és szétosztani a rászorultak között, hogy kövesse Jézust. Anániás és Szafira félretesznek az Istennek szánt pénzből és életükkel fizetnek érte. Az első keresztények azonban mindenüket közösnek tekintik és készek segíteni minde elesettnek.

Minden történetet áthat a küzdelem. Az a küzdelem, amit a szereplők nem másokkal, hanem leginkább önmagukkal vívnak. A lemondás, az áldozathozatal épp ezért önzetlenségre tanít. Arra az erényre, ami Urunkat, Megváltónkat is jellemezte. Arra, ami Isten egyik legszebb és legfontosabb tulajdonsága, szeretetének állandó része. Aminek középpontjában mi magunk, mi emberek vagyunk. Mert Isten minden áldozatot értünk hozott, számára a jutalom mi vagyunk.

Azt, aki lemond valamiről Jézusért nem éri veszteség. Jézus ígérete a biztosíték rá. Az anyagiak esetén a jutalom százszoros, míg a személyek esetén a pótlás a lehetőség. Testvért a testvér helyett, szülőket a szülők helyett. Mint Jób történetében is, aki elveszett vagyonának sokszorosát kapta vissza, elhunyt gyermekei helyett pedig fiúkat és leányokat. 

péntek, december 08, 2017

Imádkozzunk egymásért

„Minden alkalommal, minden imádsággal és könyörgéssel imádkozzatok a Lélek által. Ebben legyetek éberek, minden állhatatossággal és könyörgéssel az összes szentekért. Értem is, hogy adassék nékem szó, ha megnyitom számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát.”
Efézus 6:1819.
- Többször előfordul a „minden” szó. A Szentlélek késztetésére használj ki minden egyes alkalmat, hogy mindenkiért, akiket csak eszedbe juttat a Lélek, imádkozz és könyörögj. Ez azt feltételezi, hogy folyamatosan kapcsolatban állsz a világegyetem Urával.
- Imádkozz lelkipásztorodért is! Szoktál érte imádkozni? Pedig nagyon jó lenne, ha tennéd! Sőt, ha másokat is bevonnál az érte való imádságba. Hiszen milyen jó lenne, ha minél bátrabban ismertetné meg az emberekkel az evangéliumot, a jó hírt. Az alábbi kis írást megosztom veled:
Wilbur Chapman első prédikációja után a Bethany Presbiteriánus Gyülekezetben odament hozzá egy ember, és ezt mondta: „Ön meglehetősen fiatal ahhoz, hogy ilyen nagy gyülekezet pásztora legyen. Mindig is idősebb lelkészeink voltak. Attól tartok, nem igazán fog boldogulni, de mivel az evangéliumot hirdeti, segíteni fogom önt mindenben, amiben csak tudom.” „Micsoda fura alak” – gondolta Chapman, ám az ember folytatta mondandóját: „Imádkozni fogok önért, és még néhányan elkötelezték magukat arra, hogy csatlakoznak hozzám az imában.” Később Chapman ezt írta: „Amikor megtudtam, hogy imádkozni fognak értem, már nem éreztem olyan rosszul magam. A három imádkozóból hamarosan ötven lett, aztán az ötvenből kétszáz, akik minden istentisztelet előtt összejöttek, hogy imádkozzanak értem. Egy másik szobában a gyülekezet tizennyolc vezetője térdelt együtt velem, olyan közel hozzám, hogy ha kinyújtom a kezem, elérhettem volna őket. Mindig azzal a bizalommal léptem fel a szószékre, hogy Isten fel fog kenni a szolgálatra ezeknek az embereknek az imáira válaszul. Így könnyű volt prédikálni, valóságos öröm. És mi volt az eredmény? A következő három évben ezeregyszáz ember tért meg, és csatlakozott a gyülekezethez, és ezek közül hatszáz férfi volt. Ez a Szentlélek gyümölcse volt az imádságokra válaszul. A gyülekezeti tagoknak sokkal nagyobb feladatuk van annál, mint hogy csupán eljárjanak az istentiszteletekre kíváncsiságból, elüldögéljenek és várják, hogy szórakoztassák őket. Az a dolguk, hogy hatalmas erővel imádkozzanak azért, hogy a Szentlélek ruházza fel a prédikátort erővel, és tegye szavait dinamit-erejűvé.”

csütörtök, december 07, 2017

Lélekből, az Úrnak szolgálva

„Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát.” ‭‭Kolossé‬beliekhez írt levél ‭3:23-24‬

"I want it all, I want it all, I want it all and I want it now!"
Ha a fenti szavakat olvasva te füledben is felcsengett Brian May gitárszólója, akkor azzal nem vagy egyedül. "Mindet akarom, és most azonnal!" Akár a 21. század mottóéneke is lehetne a Queen száma, hiszen most azonnal szükségünk van mindenre. Instant kávé. Instant ebéd. Instant minden. Persze tudjuk azt is, hogy minden terméknél a háromból csak két tulajdonságot választhatunk: minőség, gyorsaság, ár. Ha jó terméket akarunk gyorsan, akkor bizony meg kell adni az árát. Ha gyorsan jó áron, akkor ne számítsunk semmi minőségire, és ha van pénzünk, és jót akarunk, akkor nincs más lehetőség, ki kell várni.
   
Amikor az autómat szervízbe viszem, mérlegelnem kell ezt a kérdést: valóban gyorsan, és működőképesen akarom visszakapni? Mert akkor ki kell csengetni az árat is. És azt is tudom, ha nem állok ott a szakember, szakács, vagy eladó mellett, akkor a munka is olyan lesz, hiszen senki nem kapja meg azt, amit saját szemében megérdemelne… Ilyen a fogyasztói társadalom, akkor se lennénk meglepve, ha ma jöttünk volna le a falvédőről. És persze az sem most volt már.

Ilyen a fogyasztói társadalom. Ha kifizetik, ha megvárják, akkor van még rá esély, hogy jó dolgot kapnak a kezükbe. Persze kinek van ideje a mai világban?… Van azonban még egy kiskapu! Egy olyan kitétel, ami mentesül a fenti szabály alól, és lehetőséget ad arra, hogy jó árut, olcsón és hamar kapjunk kézhez. Ez pedig nem más, mint a protekció. Ha az embernek jók az összeköttetései, akkor a munkás is szívesebben dolgozik jól. Olyan, mintha ez a neves ember minden lépésben figyelné, hogy mit hova tesz, és hogyan forrasztja össze.

A keresztény ember pedig tudja, hogy a kedves idős nénikétől a kellemetlen pökhendi vevőn át, a szupermarket reggeli sorát feltartó iskolás gyerekeken keresztül a koldusig, aki az út szélén kéregeti a visszakapott apróját, mind protekciósak, mind királyi családba születtek, hiszen mind az Igaz Isten gyermekei. Így hát a keresztény ember tudja, hogy ha velük jól bánik, ha nekik becsületesen és tisztán végzi el a rá bízott munkát, az annyi, mintha magának Istennek dolgozna, és ezért a jutalmát meg fogja kapni, ha nem is most, de hamarosan. A keresztény ember tehát tudja, hogy érdemes mindent jó lélekkel végezni, úgy, mint magának az Úrnak és nem úgy, mint az embereknek… A keresztény ember tudja… de tudja?

szerda, december 06, 2017

Vigyázz a szolgálatra!



„És mondjátok meg Arkhippusnak: Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed!”
(Kolossébeliekhez írt levél, 4. fejezet 17. vers)

Az apostoli levelek végén lévő üdvözléseket sokszor átlapozzuk, hiszen az ott felsorolt személyekről alig tudunk valamit. Így van ez a fent említett Arkhippussal is, akivel ezen kívül csak a Filemoni levél 2. versében találkozhatunk.

Ugyanakkor, épp eme érdektelennek tűnő sorok tanúskodnak arról, hogy az apostolok nem magányos farkasként evangélizáltak, hanem egy szervezett csapat részeként végezték szolgálatukat, ahol mindenki saját képességéhez és lelki ajándékához mérten hirdette az Igét.

Így, voltak, akik végig ott voltak Pál mellett, mint például Lukács, a szeretett orvos. Aztán voltak, akik miután egy bizonyos ideig tartó közös munkálkodás során elsajátították az evangélium tanításának módszereit, új területeket hódítottak meg, vagy a már meglevőket erősítették, mint Timótheus, Titusz, Epafrász. És sajnos voltak olyanok is, akik a nehézségek, vagy a világ csábítása miatt elfordultak a hittől, mint az ebben a levélben is említett Démás.

Bizony, a róluk szóló rövid beszámolóban magunkra ismerhetünk és a nekik adott tanácsok, ma is időszerűek, különösen ez az Arkhippusnak szóló buzdítás; vigyázni a szolgálatra, hűségesnek maradni a keresztségi fogadalmunkhoz, Kitartani mindvégig Jézus mellett.

Kitartani, hűségesnek lenni, valljuk be őszintén, ez ma nem trendi. Mert sokan vannak, akik nagy lelkesedéssel mindenbe belefognak, de semmit nem fejeznek be. Elindulnak ugyan, de sohasem érkeznek meg. Pedig, Jézus is arra figyelmeztet: „Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Luk.9:62)

Mondd, te hogyan állsz a szolgálattal? Hogyan állsz azzal a feladattal, amire elhívott az Isten? Szereted még Őt teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből?

„Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed!”