Karácsonyi gondolat
"...Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, ... Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely."
Lukács 2,4-7.
Itt a karácsony, itt van az ünnep minden szépségével, jóságával és ellentmondásaival együtt. Ez utóbbit Mikszáth Kálmán fogalmazza meg számomra leginkább a "Falusi karácsony" című írásában 1886-ban, mikor is egy gyermekről ír, aki ezer különös kérdéssel zaklatja az öregeket:
"- Rokona Mikulás a Jézusnak, hogy mind a kettő a gyerekeknek keresi a kedvét?
- Nemcsak a gyerekekre viselnek ők gondot, de a nagyokra is.- Mért van az, édesapám, hogy a kastélyba az úri gyerekeknek többet visz a Mikulás, mint nekünk?
- Bizony nem tudom én, édes fiam.…"
Egy olyan világban élünk, ahol tán a legszebb ünnep az egyre nagyobb szegénység és nehézség miatt, nem örömöt, hanem ürömöt hoz az emberek otthonába a megígért békesség helyett. De ma reggel én nem az egyenlőtlenségekről szeretnék gondolkodni, hanem az Isten jóságáról és arról, hogy mire is indít mindez bennünket.
Először is, Jézus sem gazdagnak született, pedig az Isten megtehette volna, hogy a Fiát, az egyetlen-egyét, a legjobb és a legszebb körülmények közé vezesse, ha már egyszer úgy döntött, hogy a Földre küldi érettünk. Mégse tette, és ennek oka volt. Mert tudja az Isten, hogy milyen embernek lenni, annak minden nyomorúságával együtt! Ezért a kettesben való út szamárháton Názárettől Betlehemig. Ezért az istálló a fogadó helyett, és ezért van a szegénység minden földi jó helyett. Mert az első karácsony az Isten irántunk való szeretetéről beszél.
Ezért hát nem tartozunk-e mi is a lakoma, a jóllakottság meleg boldog érzése mellett a hálával Őfelé? Ahogy alább olvashatjuk:
"Ne feledkezzünk meg Jézusról! - Testvéreim, miközben ajándékokat adtok egymásnak, emlékeztetlek benneteket mennyei Barátunkra, nehogy elfeledkezzetek igényéről. Vajon nem nyernénk-e el tetszését, ha megmutatnánk, nem feledkeztünk el róla? Jézus, az élet fejedelme mindent odaadott, hogy közel hozza az üdvösséget... Még a halált is elszenvedte, hogy örök életet adhasson nekünk. Krisztus által nyerünk minden áldást... Vajon mennyei Jótevőnk ne részesüljön hálánk és szeretetünk jeleiből? Jöjjetek, Testvéreim, gyermekeitekkel, még a karjaitokon levő csecsemőkkel is, és hozzatok áldozatot Istennek lehetőségeitek szerint! Keljenek szárnyra a dallamok szívetekben és legyen az Ő dicsérete ajkaitokon! A karácsony Isten tiszteletének ideje... Hadd jegyezzenek be a mennyei könyvekbe olyan karácsonyt, amilyet még sohasem láttak az adományok miatt, amelyeket Isten művének fenntartására és országának építésére adtak." (Ellen G. White: Boldog otthon, 403-404. old.)
Másodszor az evangélisták azt is feljegyzik, hogy a napkeleti bölcsek is ezt tették, aranyat, tömjént és mirhát hoztak a kisdednek, akiben már akkor a világ eljövendő nagy királyát látták. Nem takarta el szemük elől a szegénység a menny dicsőségét. Vajon mi is, amikor a környezetünkben levő elesetteket nézzük, tovább látunk-e az orrunknál? Észre vesszük-e, hogy szokásos ünnepi jótékonyságunk számunkra lehet kegyelem? Mert akin segítünk az több lehet annál, mint amit gondolnánk róla!
Ezért ne engedjük, hogy az ünnep külsőségei, az ajándékok, a fa, a díszek, elnyomják a lényeget:
"Istennek nagyon tetszene, ha karácsonykor minden gyülekezetnek volna fenyőfája, amelyre ráhelyeznék kis és nagy adományaikat az istentisztelet háza számára... A fa lehet olyan nagy és ágai olyan szélesek, amely a legjobban megfelel az alkalomnak, de rakjátok tele ágait jótékonyságtok arany és ezüst gyümölcseivel, és mutassátok be ezt karácsonyi ajándékként Jézusnak. Szenteljétek meg adományaitokat imával! Karácsonyi és új évi ünnepeket tarthatunk, és kell is tartanunk a gyámoltalanokért. Istent dicsőítjük meg, amikor adakozunk, hogy segítsünk azokon, akiknek nagy családot kell eltartaniuk." (Ellen G. White: Boldog otthon, 404. old.)
