Spongyát rá!
Egy ősi dakota közmondás szerint, ha valakit szeretsz, annak
a vigyora is mosoly, de ha valakit nem szeretsz, annak a mosolya is vigyor.
Ez a gondolat ugrott be ma, amikor a reggeli Igét elolvastam
Példabeszédek könyve 10. rész 22. verséből: „Veszekedést kelt a gyűlölet, a
szeretet fátyolt borít a hibákra.” (Kath.Biblia)
A szeretet fátyolt borít a hibákra. Sokszor szembesülhetsz
azzal, nemhogy fátylat nem borít rá, hanem a lassan hegedő sebeket is kész és
képes felszaggatni a szeretetlenség. Pálhegyi Feri bácsi egyik előadásában arról
beszélt, hogy a konfliktuskezelés egyik alappillére, hogy engedjük, hogy a
társunk távozzon egy kiskapun a vitából. Ha minden kivezető utat elzárunk
előtte, akkor a konfliktus is csak fokozódni fog, sosem lesz béke. A szeretet
azonban kiskaput mutat. Tudom, hogy hibázott, de nem fogom emiatt a földbe
döngölni, hiszen én is milyen gyakran hibázok. A szeretet kiengedi az
összeszorított öklömet. Elengedteti velem a követ, amivel már majdnem megköveztem.
Ha valakit szeretsz, elnéző vagy iránta. Ha nem tudsz
fátylat borítani hibáira, ha nem tudsz kivezető utat engedni neki, ha nem
engeded, hogy lerendezze, megbánja, ha mindig elő- előhozod neki, akkor tedd
fel magadnak a kérdést: Szeretem ezt az embert? Ha igen, akkor nem lesz nehéz
fátylat borítani hibáira. Ha nem szereted, akkor még tanulgatnod kell a
Tízparancsolatot: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!