Nem szívvel és nem ésszel
„Mert
a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk,
akik üdvözülünk, Istennek ereje.”
Pál első levele a korinthusi gyülekezetnek 1:18
A 90-es évek egy
nagy technikai vívmánya volt a műholdas közvetítés, amely segítségével egészen
távoli vidékek programjaiba kapcsolódhattunk be. Egyszer egy amerikai lelkész
tartott egy sorozatot Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról.
Szülővárosomban hitközségünk elhatározta, hogy az előadásokat élőben fogja
közvetíteni. Két osztálytársamat is sikerült elhívni. Reméltem, hogy
mindkettőnek tetszeni fog, de az első alkalom után hamar lehűtötték
lelkesedésemet. Az első így nyilatkozott:
– Ne haragudj
Tamás, de nekem nem tetszett az előadást. Túlságosan érzelgős volt. Úgy
éreztem, hogy a logikus gondolkodásom kikapcsolásával, pusztán érzelmi alapon
próbál meggyőzni engem. Nem vagyok kíváncsi a sorozat többi részére.
A másik,
függetlenül az elsőtől pedig így vélekedett ugyanarról az alkalomról:
– Ne haragudj
Tamás, de nekem nem tetszett az előadás. Túlságosan száraz volt. Tele volt
tűzdelve logikus és racionális érvvel, de egyáltalán nem éreztem, hogy a
lelkemet megérintette volna. Nem vagyok kíváncsi a sorozat többi részére.
Valami hasonlóval
küszködhetett Pál is, amikor azt írja: „miközben a zsidók jelt kívánnak, a
görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki
a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az
elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten
bölcsessége” (1Kor 1:22-24).
Miközben a racionális emberek logikus érveket
várnak, az érzelmi alapon működő emberek pedig megható gondolatokat, addig
nekünk is a megfeszített Krisztust kell hirdetnünk, ami érthetetlen ugyan a
racionálisaknak és felfoghatatlan az érzelgősöknek, de azoknak, akiket
megszólított Isten – racionálisakat és érzelmi alapon működöket egyaránt – ez
ad erőt az élet nehézségeiben és eligazítást az emberi kapcsolatokban.
