Lelkiismeretes szolgálat

„Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek; mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad.

Efézusbeliekhez írt levél 6. fejezet 6-8. verse



Nagy Imre himnológia tanárom a következő példát mondta el az egyik óráján a késéssel illetve a várakozással kapcsolatban. Ha tudnád, hogy október 19-én délelőtt 11 órára a miniszter elnökkel lenne találkozód, ahol elmondhatod az észrevételeidet, mindent alaposan megbeszélhettek együtt akkor hogyan készülnél erre a találkozóra?

Először is szabadnapot kérnél a munkahelyeden, aztán valószínű, hogy még előző nap elmennél fodrászhoz, lehet, hogy vennél egy új öltönyt, vagy egy kosztümöt, alaposan készülnél a beszélgetés témáira, bizonyítékokat gyűjtenél, hogy jól tudj érvelni a saját álláspontod mellett, majd összegyűjtenéd a megfelelő dokumentumokat és várnád, hogy eljöjjön az a bizonyos reggel. Vajon elkésnél-e? Biztos vagyok benne, hogy időben ott lennél, sőt, fél órával hamarabb is. Hogy készülsz arra, hogy Jézus Krisztussal találkozz? Az életed Megváltójával való találkozásra készülsz e így?

Éppígy szeretném érzékeltetni a munkához való hozzá állásunkat is. Képzeld el, hogy ahol dolgozol ott Krisztus a tulajdonos. Most hogy dolgozol? Amikor látod a főnököt, akkor egy kicsit belehúzol, amikor elmegy akkor kiengedsz? Vagy úgy végzed a bármilyen jellegű munkádat, mintha Krisztus ott állna melletted?

Az a munka, amit úgy végzel, mintha Krisztusért végeznéd, szívvel lélekkel, becsülettel, tisztességgel, Krisztus megjutalmaz téged! Végezd úgy a tennivalóidat, hogyha meglátod Krisztust magad mellett, akkor lássa milyen jól dolgoztál! Szép napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia