Jó kifogás sose rossz - avagy; Szántóföldet vettem, azért nem mehetek!

Elképzeltem, ahogy Zákeus kúszik fel a fára. Köntöse itt-ott beleakad egy-egy kiálló ágba, de nem törődik vele. A fügefa dús lombozatú, biztosan el tudok úgy bújni, hogy senki ne lásson meg. Csak én láthassam meg az erre haladó Jézust – gondolta. Éppen jól elhelyezkedett, még a saruját kicsit feljebb húzta, nehogy kilógjon a lomb alól. És figyelt. Várt. Nemsokára, az utca végén feltűnt a csapat. Két ág közül pontosan végig tudta követni szeme az embereket. Lassan haladtak. Zákeus szíve hevesen dobogott. „Jaj, csak észre ne vegyenek!” – sóhajtotta. Lassan az ő fája alá érnek. És ekkor egy furcsa dolog történik. Megáll a menet,. Jézussal az élen. Aztán ez a Jézus lassan, nagyon lassan kezd fölfelé tekinteni. Gondolhatod, hogy az egész csoport követte tekintetét. Zákeus ott fönt szeretett volna összezsugorodni. Már belső fülében hallotta a nevetést: Oda nézzetek! Ott csücsül Zákeus, a vámszedő! De nem ez történt. Jézus nevén szólítja: Zákeus! Meghívnál magadhoz vacsorázni? Alig hitt a fülének.
A gyerekeimtől szoktam megkérdezni:
-          - Mit gondoltok, hogyan mászott le a fáról Zákeus?
Kórusban szokták mondani:
-         -  Nem lemászott, leugrott!
Zákeus két dolgot tehetett volna: Beljebb húzódik, és azt mondja: bocsánat, de csak fügét kerestem, azért vagyok itt. Vagy leugrik. Ő az utóbbit tette.
„Azért jött az Emberfia, hogy megkeresse, és megtartsa, ami elveszett.” 
Lukács 19:10.
Szeretünk elrejtőzni. A saját magunk kreálta elképzelések mögé, falak mögé, emberek árnyékába, saját kis birodalmunkba, munkánkba, hobbinkba, számítógépünk mögé. Szeretjük, ha dübörög a zene a fülünkbe, ha folyton szól valami körülöttünk, nem szeretjük, ha csönd van. Néha az unokáink mögé rejtőzünk: Tudod, azért nem mehetek bibliaórára, istentiszteletre, mert az unokákra kell vigyáznom. Máskor meg a „nincs időm semmire” szlogen mögé bújunk. Néha egy kis betegség is jól jön, amögé is el lehet bújni: fáj a fejem, ezért nem mehetek most imaházba.

Jézus azért jött le több milliárd fényévnyi messzeségből erre a kis bolygóra, hogy megtaláljon téged és engem. Lejött, és minden követ megmozgat érted. Te meg olcsó kifogásokat keresel? Azt hiszed, Ő nem lát? Egészen a szíved mélyéig képes benézni. Próbálod magadat körülbástyázni mindenféle kifogással, „fügefalevéllel” – de ez már Édenben sem sikerült. A kifogások átlátszók. Jézus azért jött, hogy megkeressen, és ha megtalált, ha hagyod magadat megtalálni, akkor képes felkészíteni az örök életre. Ne rejtőzködj tovább! Ne bújj kifogások mögé. Tégy úgy, mint Zákeus: Uram, de boldog vagyok, hogy az én házamba szeretnél jönni. Itt vagyok! Mindenem, az egész életem a tiéd. És Jézus válasza: „Ma lett üdvössége ennek az otthonnak!”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia