Gyülekezeti görbe tükör



„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.”
 (Máté evangéliuma 7. fejezet 1-2. vers)

FIGYELEM! Az alábbi pár sor csupán a képzelet szüleménye. Az élethelyzetek kitaláltak. A valósággal történő bármiféle egyezés csak a véletlen műve!

Sosemvolt gyülekezet, sosemvolt tagjainak soha el nem hangzott mondatai:

Már megint nekem kell nyitni! Nem is tudom mi lesz, ha már nem leszek!

Nézd, már megint késve jött! Az hagyján, de milyen ruhában!

Most mond meg! Még ezek után van képe eljönni a gyülekezetbe!

Ez a darab tele van nyújtott ritmussal, meg mindenféle szűkített akkorddal, ez nem illik ide Isten házába. Tessék, itt van ez a kantáta, majd ha ezt szépen megtanuljátok, akkor szolgálhattok.

Ezt a verset én is el tudtam volna így mondani!

Hát nem igaz, hogy nem lehet azt a gyereket megnevelni! Bezzeg az én fiam, mikor ekkora volt ott ült mellettem, mint a cövek…

Nem úgy volt, hogy ma X lelkész szolgál? Ha ezt tudom…

Kedves testvérek! Imádkozzunk A bűnösökért, akik még A világban vannak, távol az Istentől! Imádkozzunk azokért, akik tévelyegnek, mert nem ismerik AZ igazságot, mint mi! 

Kedves lelkész testvér! Nagyon köszönöm a prédikációt, bizony sokan küzdenek ezzel a problémával a gyülekezetben…

Úgy látom már megint csak mi hoztunk normális ételt a közös ebédhez. Meg kéne már végre tanulni mindenkinek, hogy csak teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret eszünk, meg hogy a gyümölcs az reggelire való…

Tudod, én azért nem csinálok semmit a gyülekezetben, mert én nem tudok olyan szépen beszélni, mint Z, nem tudok olyan szépen zongorázni, mint Y. És én ezen már nem tudok változtatni, engem így fogadjatok el…

Uram! Kérlek, küldj új embereket a gyülekezetbe, mert ezekkel nem lehet együtt dolgozni!

Mi Sosemvolt gyülekezet életének tanulsága? Semmi.

Azaz talán annyi:
Nem szép dolog más hibájával takargatni saját bűneinket.
Hasztalan méricskélni a bűnöket, mert kicsi vagy nagy, a bűn az bűn.
Amikor túlbecsülöd, vagy alulértékeled magad, az kifogás, hogy miért nem akarsz megváltozni.
Mások bírálgatása helyett foglalkozz inkább azzal, hogy Jézus mennyi mindennel megajándékoz minket, mindezt érdem és érdek nélkül. S hogyan és mennyire szeret és megbocsát mindannyiunknak.

Hisz, ahogy egy kollégám szokta volt mondani: „Mindenki bűnös!
(Talán még én is.)”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet