Mi lakik benned?

„Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek.”
Pál levele a kolosséiakhoz 3:16

Kislányom születése után életemet újból ellepték gyermekkorom szeretett mesekönyvei. Egy újszülött csecsemő táplálása elég sok időt vesze igénybe, az én gyermekem pedig szerette nem elsietni a dolgokat. Hogy ültő helyemben álomba ne zuhanjak, olvasással és hangoskönyvekkel próbáltam ébren tartani magamat. Olvastunk Bibliát, hallgattunk Bibliát, hallgattunk zenét, meséket, és én is olvastam hangosan gyermekkorom könyveiből. 

Egyik nap a gyémántot szóló lányról olvastunk. Egy özvegyasszonynak két lánya volt. A nagyobbik undok volt és goromba, a kisebbik szelíd és kedves. A nagyobbat szerette az asszony, a kisebbet ki nem állhatta, még egy kedves szava sem volt hozzá. Egy nap elküldte az ifjabbat vízért, akit a kútnál megállított egy vénséges vén anyóka, és inni kért a lánytól, aki ezt nem tagadta meg tőle. Kedves szavakkal válaszolt az anyókának, és megitatta a fáradt, szomjas öreget. Aki természetesen nem az volt, akinek látszott, hanem egy tündér, és jó tett helyében jót várj, megajándékozta a lányt. Ezentúl valahányszor szóra nyílt a lány szája, virágok és drágakövek hullottak ki belőle. 

Kapzsi anyja miután ezt meglátta, azon nyomban elzavarta idősebb lányát is a kútra, akinek egészen másként végződött ez a sétája. Ő ugyanis gorombán beszélt a tündérrel, nem adott neki vizet, ezért a varázslatos lény megátkozta. Ezután a lánynak akárhányszor szóra nyílt a szája, kígyók és békák ugrottak ki belőle. 

Képzeld el, kedves olvasó, ha velünk is hasonló dolog történne. Vagy ha kedvesen, emberséggel szólnánk, akkor szavaink csupa csodává változnának, viszont ha gorombán rossz dolgokat szólnánk, szavainkból undok dolgok kerekednének. Mennyit és mit beszélnénk ekkor? 

A történetből is jól látszik, hogy mindenki úgy és arról szól, amivel telve van a szíve. Ma reggel Isten hív, hogy olvasd az Ő igéjét, és engedd, hogy ezzel teljen meg a szíved! Olvasd a Bibliát, olvasd Krisztus szavát, és engedd, hogy az átjárja lelked minden apró zugát! Engedd, hogy átformáljon belülről, és engedd, hogy ez a hatás kívülről is látható legyen!

Szólj! Szólj kedvesen, szeretettel! Szavaidból áradjon az élet, a remény, a szeretet! Annyi gonoszság van a világban. Annyi káromkodást lehet hallani az utcán egy rövid séta alatt. Te ne szaporítsd ezeket az átkokat, hanem legyél áldás a világ számára! Szólj bölcsen! Szólj szelíden! Szólj Krisztusról! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet