"Körbe vesszük szeretettel"

„Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.”
Jakab apostol levele 5. fejezet 7-8. verse


Csaknem három évvel ezelőtt történt, hogy azt az elhatározást tettük, hogy mi már pedig fügefákat fogunk ültetni a kertünkbe. Nem nagy kertről volt szó ezért alaposan át kellett azt gondolni, hogy hova is ültetjük azt a bizonyos három fügefát. Kiválasztottuk a helyét, és elkezdtem ásni egy gödröt. Majd a másodikat és a harmadikat. A szomszéd kerítésétől pontosan egy méterre ültettük a fákat. Pár nap múlva a szomszéd asszony felháborodva szóvá tette, hogy ezek a fák nagyon rossz helyen vannak, mert ahogy ez fa elkezd nőni, szétrombolja az ő kerítését, majd közölte velem, hogy leszek kedves átültetni. Nem akartam vitatkozni (gondoltam magamban csak most költöztünk ide, jobb megőrizni a szomszédi jó viszonyt, de nagyon felmérgelődtem). Vettem egy nagy levegőt, és mérgemben beültettem a kert közepébe a három fát. Eltelt másfél hét majd rájöttem, hogy ez a lehető legrosszabb választás volt, úgyhogy újra kiástam a fákat, majd a végleges helyükre kerültek. Tudni kell, hogy egy kertész barátom (akitől egyébként a fát is kaptuk) közölte velem, hogy nem sok esélyt lát a túlélésre, mert a gyökerek már biztosan megszakadtak. Erre a feleségem csak annyit mondott: „majd körbe vesszük őket szeretettel.” Minden nap egy-egy nagy vödör vizet kaptak a fák, és minden nap hosszú perceket töltöttünk el velük, várva azt, hogy meglátjuk rajta az élet jeleit. Végül sikerült, és csodálatosan finom gyümölcsöt termett nekünk.


Várni igazán erőt próbáló feladat. Várni a buszt, egy barátot, a szerelmet, Jézus Krisztust, sokszor megterhelő és fárasztó feladat. Olykor elcsüggednek még a legkülönbek is. Ahhoz, hogy az ember Jézus várásába ne fáradjon el, kell a hit. És ha már nem vagyunk egyedül, ha még vannak mások is, akik várják Jézust ne felejtsék el körbe venni egymást szeretettel, mert sokszor csak ez ami életben tart egy szervezetet: a szeretet. Lehet, hogy éppen te vagy az, aki tudsz segíteni valakin aki ott van melletted azzal, hogy körbe veszed szeretettel! Sok sikert! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet