Isten nem hagyja el az igazakat
Gyermek voltam, és már megvénültem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna
az igaz, sem azt, hogy magzata kenyeret kéregetett volna!
Zsoltárok könyve 37:25.
Ezt én is elmondhatom. Fiatal korom
óta – tényleg nem láttam olyant, aki teljesen Istenre bízta magát, s
elhagyottá lett volna. Megnéztem, mit is jelent az, hogy „igaz”. Íme: akinek
igaz ügye van, igazságos, erényes, kegyes ember. Nem arról van itt szó,
hogy nem érte próba, betegség, szegénység, meg gond és sok-sok probléma! Hanem
azt, hogy nem volt egyedül. Volt mindig VALAKI mellette, aki átsegítette a
nehézségen. Nem volt „elhagyatott” állapotban.
Olvastam valahol – egy ember közeledni
érezte utolsó óráját, és elhívatta a lelkészt, hogy még egyszer beszélgethessen
vele egy kicsit. A beteg lánya – mielőtt belépett a lelkész – figyelmeztette,
hogy a papa újabban olyan furcsa dolgokat tesz. Például egyszer beszélgetett a
mellette levő székhez. A lelkész benyitott. Egy kisimult arcú, megbékélt embert
látott, annak ellenére, hogy minden tény a közeli véget jelezte. Az öreg kérte,
hogy csukja be az ajtót, és „meggyónt” a lelkésznek. Elmondta, hogy elképzeli,
amint Jézus ül ezen a széken. Bátorítja és vigasztalja őt. Eszébe juttat
bibliai igéket. „De ezt a lányomnak ne mondja el, úgysem értené meg, azt gondolná,
megbolondultam”. Pár nap múlva a bácsi meghalt. Lánya megdöbbenve látta, hogy
apja egész felsőtestével a mellette levő széken pihenve – egészen furcsa
pozícióban aludt el.
Nem kell félned! Jézus szeret Téged, és
soha - soha nem hagy el, hacsak TE nem döntesz másként!