Értünk vállalt sebek

„A mi bűneinkért kapott sebeket, a mi vétkeinkért törték össze. Őt érte a büntetés, hogy nekünk békességünk legyen, és az Ő sebei árán gyógyultunk meg.” 

Ézsaiás 53:5.

Nemrég hallgattam egy szombatkezdő áhítatot. Az előadó hívott minket, hogy lépjünk be! Lépjünk be abba a sírboltba, ahova napnyugta előtt helyezték el Jézus testét. Mit látunk? Megmondom őszintén, erősen kellett koncentrálnom, hogy lássak valamit ott abban a sötét sírkamrában. Aztán lassan kinyitotta a szemünket. Nem József sírboltjában, mert azt Jézus temetésére adta, nem is Máriáéban, bár földi anyja volt, nem is a zsidók, sőt nem is a rómaiak barlangjában vagyunk, annak ellenére, hogy talán mindannyian igényt tarthattak volna rá. Sátán egyértelműen szerette volna a magáénak tudni, ezért még le is pecsételtette, mint ami az övé. De nem volt az! Istené volt az a Személy, és az az esemény, ami ott történt.

Isten Fia volt ott, akit a sötét sírkamrában látunk. Kezei átlyukasztva, a durva szegek nyomai ott éktelenkednek kézfején. Homlokába mélyen benyomódtak a tüskék, amik a fejére helyezett koszorúból kiálltak. Lábai összekötözve. Oldalán a dárda nyoma. Ott fekszik kihűlt, összetört teste.

Isten fia feküdt ott, aki a mi bűneinkért kapott sebeket, a mi vétkeinkért törték össze. Őt érte a büntetés, hogy nekünk békességünk legyen, és az Ő sebei árán gyógyultunk meg.

Találkoztam valakivel, akinél vese-transzplantációt hajtottak végre. Valakinek meg kellett halnia, hogy ő még egy pár évig, esetleg évtizedig élhessen itt a földön. Jézus pedig azért halt meg, hogy nem csak egy pár évre, hanem örök életre hosszabbítsa meg életünket. Az Ő halála árán nyertünk örök életet! Ez bizony kimondhatatlan, leírhatatlan, felbecsülhetetlen érték. Kezeljük hát ennek megfelelően!