Halld meg!
„Nyomorúságában azonban kérlelte Istenét, az
Urat, és mélységesen megalázta magát őseinek Istene lőtt. Imádkozott
hozzá, ő pedig megkönyörült rajta; meghallgatta könyörgését, és hazavitte
országába, Jeruzsálembe. Manassé megtanulta ebből, hogy az Úr az Isten.”
Krónikák második könyve 33. fejezet 12-13. verse
Az
elmúlt napokban beszélgettem egy fiatalemberrel. Elmesélte az életének egy
bizonyos szakaszát, amikor még Isten nélkül élte az életét. Amikor úgy
gondolta, hogy jobb nélküle, mint Vele. Az életének ebben a szakaszában az
Isten törvénye inkább korlátként hatott számára, sem mint a lehetőségek tárházának.
(mintha csak magamat hallottam volna néhány évvel korábbról). Megkérdeztem
tőle, hogy még is mi az, ami megváltoztatta az életét? Válasz: „az ima”!
Hangzott a határozott kijelentés. Felhúztam a szemöldökömet, ahogy én ilyenkor
szoktam és elmosolyogtam magam, hogy milyen bátor és határozott kijelentés ez!
Aztán tovább mesélt, és elmondta, hogy az államvizsgája előtt néhány hónappal
egy komoly műtétje volt, és hozzá tette: ez volt ez egyik legjobb dolog az
életemben. Na, ekkor már a szemöldököm igen magasra húzódott. A legjobb dolog
egy műtét? Azt hittem egy autó, vagy egy ház, vagy a lottó ötös! Nagyjából ezek
a dolgok lettek a fontosak mára, de ennek a fiatalembernek a legjobb dolog az
életében eddig a műtétje volt. Csak hallgattam, hogy milyen lelkesen beszélt
arról, hogy ez közelebb vitte őt Istenhez.
Miért
kell megvárni, hogy az életünkben valami súlyos dolog történjen, és miért csak
utána kezdjük el keresni az Urat? Szól az Isten így is, meg szól úgy is (Jób
33,14). Mikor akarjuk meghallani Őt? Amikor már baj van? Sokat gondolkodok a
hasznosságról, hogy emberileg hogyan lehetek a leghasznosabb mások számára. Úgy
gondolom, ha Istennek átadom az életem minél hamarabb, akkor annál hasznosabb
lehetek mások számára. Időpocsékolás, ha Isten nélkül élem az életem és
elvesztegetem az időt, hogy másokkal is jót tehessek. Az Isten szólít
mindenkit! Mikor fogod meghallani és válaszolni a hívására?