Fogadd el a gondviselést!

„Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.”
Péter második levele 1:19-21

Szüksége van rád. Minden rezdülésével, mozdulatával, hangjával ezt jelzi feléd. Néha finoman, alig észrevehetően, míg máskor talán fülsiketítő harsánysággal. Mert kell. Kell neki a közelséged, a jelenléted, a kezed ölelése, a tested melege, a szíved dobbanása, a hangod rezgése. Hiába vágták el ott a szülőszobán a köldökzsinórt, ez még nem jelenti az elszakadást.

Hiszen kilenc hónapig ott lüktetett benned az új élet, és ezt nem lehet egy nehézkes ollóvágással megszüntetni. Neki még rád van szüksége. Arra, hogy érezhessen, ízlelhessen, tapinthasson, láthasson és hallhasson téged. Mert te sokkal többet jelentesz számára, mint amit szavakkal igazán ki lehet fejezni. Te vagy a biztonság, az étel, a fájdalomcsillapítás, a megnyugvás. Te vagy az Anya, és ezt senki sem tudja pótolni. Sem most, sem pedig akkor, amikor már őt is ezen a néven szólítja valaki.

Ugyanígy neked is szükséged van Valakire. Valakire, Aki érezteti jelenlétét veled, akárhányszor felsírsz éjjel vagy nappal. Valakire, Aki ismer téged, elfogad és szeret úgy, ahogy vagy. Valakire, Aki biztonságot, reményt, megnyugvást nyújt. Valakire, Aki táplál, és figyel arra, hogy mindig a számodra legjobb, legegészségesebb eledel kerüljön a tányérodra nap mint nap.

Csak el kell fogadnod. Persze, mint mindenki más, te is szeretsz válogatni. Van olyan nap, hogy nem kell a párolt zöldség, hanem legszívesebben sütit falnál megállás nélkül. Van, hogy kimondottan fehérjére éhezel, és megesik, hogy csak kenyeret ennél. Egy kenyeret úgy, ahogy a sütőből kikerül, magában, frissen, illatosan.

És Isten tudja ezt. Tudja, mit kívánsz és azt is, mire van leginkább szükséged. Ezért minden nap gondosan megterít neked. Minőségi ételt tesz eléd, amit nem a szupermarketben szerzett be félkészen, gyorsfagyasztva, hanem saját maga termesztett.

Hát fogadd el a gondoskodását! Ma reggel nyisd ki igazán a szemed, és lásd meg, kicsoda is Isten valójában! Érezd meg, hogy szükséged van Rá, mint egy gyermeknek az édesanyjára. Nyisd ki a Bibliát, és ülj le a terített asztalhoz! Lásd meg, hogy minden egyes ige, minden egyes falat az Ő akaratából került a tányérodra.

Bízz Benne úgy, ahogy a gyermeked bízik benned! Keresd az Ő társaságát egész nap! Engedd, hogy üzenete eljusson a szívedig, és élvezd az Ő gondviselését!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet