Az igaz ember és az áldás
„Szabad-e ilyet mondani Jákób házáról? Talán
elfogyott az Úr türelme? Ilyeneket tenne velünk? Az ő igéi javára válnak annak,
aki becsületesen él!”
Mikeás próféta könyve 2. fejezet 7. verse
Isten
választott népéről nem szabad rosszat mondani, de egész konkrétan még csak
rosszat sem lehet róla gondolni. Vajon hányszor esünk abba a hibába, hogy az
Istenhez tartozó embereket különböző kritikával illetjük. Remek
ítélőképességünk van (legalább is szerintünk), hogy megítéljünk más embereket
arról, hogy az illető méltó-e Istenhez vagy nem? Aki hisz Istenbe kizártnak
tartja azt, hogy számára az Úr kedvezőtlenül cselekedjen. Ez megegyezik azzal a
népszerű felfogással, hogy Ő minden esetben a legjobbat akarja számodra.
Azonban
nem építhetünk a „kiválasztottságra”. Ez hamis képzelgés lenne, ha bárki is azt
gondolná, hogy az egyháztagsága egyenest a mennybe juttatja. Pedig hányszor
láthatjuk ezt. Őszinte leszek! Nem vagyok éppen egy korelnök, de sokáig úgy
gondoltam, az, hogy születésemtől kezdve Hetednapi Adventista vagyok, az
valamiféle előjogokkal jár a mennybe. Büszkén villogtam, hogy már negyedik és
ötödik generációs adventista vagyok. Míg rá nem jöttem, hogy személyes megtérés
nélkül nem ér semmit ez a „rang”. Ha nincs személyes kapcsolatom Istennel,
rajtam nem segít az, ha a szüleimnek van. Legfeljebb imádkoznak értem
(természetesen ez is nagy dolog).
Mikeás
azt mondja, hogy azok számára, akik az életük Királyává teszik Istent, azok
javára válik az ige, az ő beszéde, akik becsületesen élnek. Ritka tulajdonság
ez ma már? Talán! Becsületesnek lenni az élet különböző területein. Amikor ki
akarunk tűnni a világból, mi lenne, ha az instagramm és a facebook helyett a
becsületességünkre lennének figyelmesek az emberek. A hegyi beszédben Jézus
arról beszél, hogy legyünk világosság az emberek számára. Egy jó képpel nem
tudok világítani, de a magatartásommal igen. Fontos, hogyan szólok az
emberekhez, hogyan válogatom meg a szavaimat, és a viselkedésemmel mit üzenek.
Az
Isten nem hagy el bennünket soha, ezért még csak ne is gondoljuk, hogy
figyelmét elfordította tőlünk. Az ember az, aki elfordul Istentől, és próbálja
cselekedeteivel, és szavaival becsapni Őt, de ez lehetetlen. Fordítsunk
őszintén tekintetünket az Úr felé, és engedjük, hogy fénye beragyogja
életünket, hogy így mi is világíthassunk másoknak.