Isten szeretete bennünk
„Az Istent soha senki nem látta; Ha
szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az Ő szeretete teljessé lett
bennünk.”
(János apostol első
levele 4. fejezet 12. vers)
Meglátni
az Istent… mily sokan vágytak rá. A pátriárkáktól kezdve, Mózesen „Kérlek,
mutasd meg nékem a te dicsőségedet.” (2Móz.33:18), Filepen „Uram, mutasd meg
nékünk az Atyát!” (Ján.14:8) keresztül egészen korunkig, „ha van Isten, mutasd
meg hol található!”
Az ismeretlen
Isten
Tegnap láttam
az Istent.
Egy koszos
pályaudvaron
áldó kezét
kérdőn
nyújtotta
felém.
„Nem volt
szép alakja,
sem
ékessége”,
de fodrozta
ruháját
a bársonyos
napsugár.
Szelíd
szemében
kétezer éves
szenvedés
feszült.
És én
lehajtott fejjel
rohantam tovább.
Bizony
a mindennapi nagy rohanásban, nem, vagy csak alig vesszük észre társunkban Isten
jelenlétének lenyomatát. Pedig oly világos a példázat:
„Uram,
mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod
adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk
volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor
láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?”
„És
felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben
megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek
meg.” (Máté 25:37-40)