szombat, december 31, 2016

Hűség egész életen át


"Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját."
Jelenések 2,10b

Szól a figyelmeztetés minden kereszténynek Szmirnában, és azóta is minden Krisztust követőnek. János apostol továbbította a híveknek Isten prófétai üzenetét, ami be is következett úgy a városi gyülekezet, mint a kereszténység egy bizonyos korszakában. A megmentő szeretet működött akkor, és működik ma is.

"...ne félj azoktól, a miket szenvedned kell" - Itt az újesztendő küszöbén azon gondolkodunk, mi lesz jövőre? Mi lesz 2017-ben? Nincs rá válaszunk. Nem látunk a jövőbe és nem is lenne jó, ha látnánk. Általában attól félünk, ami szenvedést, ami fájdalmat hoz, de nincs miért. Nem azért, mert nem fog megtörténni - hiszen az élet természetes velejárója a szenvedés -, hanem 
azért, mert a félelem megbénít, cselekvőképtelenné tesz. Nem enged felkészülni, nem segít jól válaszolni, sem helyesen továbblépni. Pedig sokszor az tesz emberré minket, ahogy válaszolunk, ahogy továbblépünk.

"...hogy megpróbáltassatok" - A cél, a lényeg, hogy fejlődjünk. Életünk minden nyomorúságában van valami, amit megtanulhatunk. Vagy azért, mert hibáztunk és így tanulunk magunkról. Tanulunk változni, tanulunk helyrehozni. Vagy azért, mert mi ugyan nem tettünk semmi rosszat, de mások igen. És így tanulunk megbocsátani, másokat szeretettel megváltoztatni, nevelni, kiigazítani.

"...lesz tíz napig való nyomorúságtok" - 365 napból 10 nap. Amikor nehéz, a percek óráknak, az órák napoknak és a napok éveknek tűnnek. A megpróbáltatás ideje mindig túl soknak tűnik, pedig valójában nem az. Mindig kevesebb, mint a jó, mint a kedves idő, csak mi vagyunk borúlátók túlságosan. De ami itt a földön egyszer elkezdődik, az véget is ér. A rossz is, tűnjön bár öröknek és végtelennek, elhordozhatatlannak, mégis véget ér. Ez az Isten előre tett ígérete.

Így marad nekünk a mi részünk: a hűség halálig. - Elkötelezettnek maradni egy életen át. No, nem is könnyű dolog. Sokszor próbálta már az ember, ha máshol nem, a házasságban több-kevesebb sikerrel. A csatákban, ott is több-kevesebb sikerrel. És még sorolhatnánk a barátságot, a családi-, rokoni-, munkatársi-, iskolai kapcsolatainkat. Ezeket is több-kevesebb sikerrel. Nehéz, mégis újból és újból megpróbáljuk annyi kudarc ellenére is. Mert érezzük, hogy nemes, hogy jó, hogy ez a helyes és hívő emberként is tudjuk: ez az Isten akarata. Mert csak ez vezet és csakis ez vezet egyedül a nagybetűs ÉLET-hez, amit úgy itt a földön, mint bárhol máshol élni érdemes. 

LÉGY HŰ MINDHALÁLIG! 
   
"...Legyél mindenütt fény, mely ragyog, s világít. 
  Álljál meg a hitben, s légy hű mindhalálig. 
  Légy hű! mert vár rád a boldogság hona, 
  Légy hű! mert int feléd egy dicső korona, 
  Légy hű! és angyalok karolnak fel téged, 
  Légy hű! és oly édes lesz, teljesül reményed. 
  Rövid búbánatod örök üdvre válik, 
  Csak érte élj, s halj, légy hű mindhalálig!"




péntek, december 30, 2016

Miért szeret?

„Nem azért szeret az Úr, és nem azért választott ki titeket, mintha minden népnél többen volnátok, hiszen minden népnél kevesebben vagytok, hanem azért hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és azért szabadított meg a szolgaság házából, az egyiptomi fáraó kezéből, mert szeret titeket az Úr, és megtartja az esküt, amellyel megesküdött atyáitoknak.” 
5Mózes 7:7-8.
Elérkeztünk a 2016-os év legutolsó napjaihoz. Élénken vissza tudok emlékezni a 16 évvel ezelőtti ilyenkor tájt történt eseményekre. Az egész világ felbolydult. Ezredfordulóhoz érkezünk! Már csak néhány óra van addig. Kíváncsiságot, aggodalmat, érdeklődést közvetített az összes hírközlő eszköz. Nagy dolog átlépni egy ezredfordulón. Nem gyakran fordul elő ilyesmi. Sokan megértük, átéltük és túléltük.
Azóta eltelt 17 év. Isten mindezideig megtartott. Nem azért, mert olyan jók vagyunk. Nem is azért, mert  megérdemeltük. (A  szlogen szerint: „Mert megérdemled!”) Nem, nem ezért. Egyszerűen azért, mert szeret minket és irántunk érzett szeretetéből így döntött.
De hát miért?
Talán, mert szeretné, ha képviselnénk az Ő határtalan szeretetét a környezetünkben élők között.
Vagy, hogy bemutassuk jellemét.
Lehet, azért, hogy minél több embernek beszéljünk arról az otthonról, ahova készülünk, és ahol vár minket a mi drága Megváltónk, mert nemcsak nekünk, hanem barátainknak is helyet készített a Mennyben.
De az is lehet, hogy éppen rajtunk keresztül szeretné bemutatni az egész világegyetem számára, hogy a nehéz körülmények között is lehet valaki hűséges, és kitartó.
Nem tudom a választ. De egyet tudok. Egy igazi szülő akkor is szereti gyermekét, ha az érdemtelen a szeretetére. Azért szereti, mert a gyermeke. Valahogy így van velünk a mi Istenünk. Nem azért szeret, mert annyira jók vagyunk. Nem vagyunk azok. Azért sem, mert megérdemeljük. Nem érdemeljük meg. Tökéletesek lennénk? Messze nem vagyunk azok. Azért szeret minket, mert drága áron vásárolt meg magának, és megváltott gyermekei lettünk. És mint ilyen gyermekek, szeretnénk a mi mennyei Édesapánk kedvében járni. Valamilyen módon kifejezni, mennyire boldogok vagyunk, hogy nem hagyott magunkra, hogy felemelt, hogy ilyen fontosak vagyunk neki, hogy ennyire szeretett. Ezért próbáljuk bemutatni az Ő jellemét a környezetünkben. Ezért hívunk az Ő követésére másokat, mert szeretnénk, ha mások is ennek a határtalan szeretetnek az erőterébe kerülnének.
Lassan belépünk a 2017-es esztendőbe. Isten tudja egyedül, hogy mit hoz számunkra. De a magunk részéről indíthatjuk az Új Évet egy erős elhatározással, hogy bemutatjuk ezt a szerető Istent a környezetünknek sokkal, de sokkal élénkebben, érthetőbben és hitelesebben, mint eddig – valaha is tettük.

Isten, aki minket érdemtelenül ennyire szeretett, segítsen, hogy elhatározásunk kitartson a nagy találkozásig!

csütörtök, december 29, 2016

A üdvösség ruhája nem szűk

„Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit.”
Ézsaiás próféta könyve 61:10

Egy tucat felelősségemre bízott fiatallal vonatoztam keresztül a fél Kárpát-medencét, hogy valahol a Gyimesi szorosnál egy túratáborban vegyünk részt. A hosszú és unalmas utat úgy terveztük, hogy félúton megpihenünk az egyik városban, sőt másnap se utazunk tovább, hanem részt veszünk a helyi istentiszteleten, és csak harmadik nap folytatjuk zötykölődésünket Magyarország történelmi határvidéke felé.
Este, amint megérkeztünk a félúton fekvő városba, a hitközség vezetője felkért, prédikáljak másnap a gyülekezetnek. Akkoriban még igencsak kezdő voltam ilyen dolgokban, de azért szívesen elvállaltam. Igen ám, de én túratáborba készültem. Volt nálam sportszandál, oldalzsebes, lábszárnál lecipzározható túranadrág, no és – épp az istentiszteleti alkalomra gondolva – egy rövid ujjú kék vasalt ing. Másnap reggel ebben a felszerelésben meg is jelentem a szervezők előtt. Ők kétszer is alaposan végigmértek, tetőtől talpig, majd talptól tetőig.
– Így akarsz prédikálni fiam? – mondta ki végül a legidősebb mindenki közös gondolatát.
– Én túratáborba készültem, nem pedig szószékre - szabadkoztam.
A gondnoknak megesett rajtam a szíve:
– Hozok én majd a fiatalembernek ruhát – és pár perc múlva visszatért egy zöld zakóval és egy tarka nyakkendővel. Kicsit kényelmetlen volt ugyan abban a nyári melegben az a három számmal kisebb zakó, de - a gyülekezeti elöljárók tekintetét figyelve - be kellett látnom, ez ebben a helyzetben másodrendű probléma. Így történt, hogy túraszandálban, oldalzsebes túranadrágban, szűk zakóban és tarka nyakkendőben prédikáltam Isten szeretetéről.

Talán megmosolyogni való ez a történet? Mindenképpen. Mégis, mikor az „üdvösség ruhájáról” olvasok a Bibliából, ez az élményem jut az eszembe. Annak a hitközségnek volt egy elvárása az igehirdetőkkel kapcsolatban, tudniillik, hogy zakóban és nyakkendőben legyenek. Én ennek nem feleltem meg, úgy is fogalmazhatnék, hogy méltatlan voltam a feladatra. Ők azonban méltóvá tettek az által, hogy biztosították számomra a szükséges ruhát.
Épp így van ez Isten országával is. A mennybe csak a bűntelenség ruhájában léphetünk be. Ki az közülünk, aki rendelkezik evvel? Ki az, aki még soha nem haragudott, aki soha nem irigykedett, vagy soha nem pletykálkodott még? Legyünk őszinték magunkhoz, ezt egyikőnk sem mondhatja el magáról. Ott állunk Isten előtt, önzésünktől foltos és szakadozott ruhában (ez még túrafelszerelésnek se menne el), és be kell látnunk, saját erőnkből alkalmatlanok vagyunk a mennyországra. Isten azonban azt mondja:
– Hozok én ennek az embernek megfelelő ruhát! – és biztosítja számunkra az „üdvösség ruháját”, illetve az „igazság palástját”. Isten országába csak kegyelemből juthatunk be, nem saját érdemeinkből – ez Ézsaiás üzenete. Fogadjuk hát el a felkínált ruhát! Mindenkit biztosíthatok, nem szűk, Isten a te méretedre szabta.

szerda, december 28, 2016

Az Úr megőriz



„Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké.”
 (121. Zsoltár 7-8. vers)

„Szemeimet a hegyekre emelem. Honnan jön az én segítségem? Segítségem az Úrtól van, aki az eget és a földet alkotta.” Ezekkel a sorokkal kezdődik a 121. sokunk egyik legkedvesebb zsoltára, mely a nehézségek közepette oly sokszor erőt ad.

Jó, ha minden nap tudatosítjuk magunkban, és hálát adunk azért, hogy az Örökkévaló gondoskodó szeretettel vesz körül bennünket életünk minden napján. Hogy megőriz bennünket minden gonosztól…

Minden gonosztól? De akkor miért voltam beteg egy hete? Miért ment tönkre az autóm, a számítógépem? Miért engedi, hogy szenvedjenek a szeretteim?

Felületes olvasóként úgy tűnhet, itt túlzó elírás van, Isten nem minden, hanem néhány gonosztól őriz meg. Vagy?

Bizony, ma reggel ez a zsoltár földhözragadt tekintetünket más régiókba szeretné emelni. Hiszen, ha csak azért imádkozunk és csak azt várjuk, hogy őrizze meg az egészségünket, a házunkat, az utazgatásunkat, a munkahelyünket, a pénztárcánkat… „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor.15:19)

De mondd csak, mikor imádkoztál utoljára azért, hogy Istenem őrizd meg a lelkemet? Őrizz meg minden olyantól, ami akadályozna abban, hogy találkozhassam Veled.

2017-ben, a reformáció emlékévében, biztos sokszor felhangzik majd Luther himnusza „Erős vár a mi Istenünk”, de vajon tiszta hittel és szívvel tudjuk elénekelni az utolsó sort; „Kincset, életet, Hitvest, gyermeket Mind elvehetik, Mit ér ez őnekik! Mienk a menny örökre!”

Bizony, a kincseid, a családod, de még saját földi életednél is fontosabb Isten számára az örök életed őrzése, és Jézus is erre figyelmeztet:ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.” (Máté 10:28)

Ennek tudatában értékeld át életed és mondd el Tóth Árpáddal; 

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.
(Tóth Árpád: Isten oltó-kése)

kedd, december 27, 2016

Törvény és békesség

„Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok.
Zsoltárok könyve 119. fejezet 165. verse




Egy meleg nyári napon a diákok az egyetemen az utolsó vizsgájukra készültek, az államvizsgára. A fiatal felnőttek között az izgalom szinte tapintható volt, és a folyón, ami az év többi napján a diákok hangjától hangos, most nem lehetett mást hallani, csak a könyvek, jegyzetek lapjainak forgatását, nagy sóhajtozásokat, és néhány egymást bátorító szót, mondatot. A verejték mindenki homlokán megjelent és nemcsak a rekkenő hőség miatt, és a zakó miatt, amit fiúknak, lányoknak egyaránt viselniük kellett, hanem a vizsgabizottság elé lépéstől való félelem miatt. De kész, innen már nincs visszaút, mindenkinek számot kell adni arról hogy mit tud, és az is ki fog derülni, hogy ki mit nem tud. Ebben az ideges hangulatban megjelent egy diák, akinek az arcán nyugodtág volt, aki nem volt ideges attól, hogy a bizottság előtt számot kell adni, hanem teljes magabiztossággal, mosollyal az arcán érkezett meg a folyosóra. Aki csak látta, megkérdezte: „Te nem vagy ideges?” –Nem!- Hangzott a válasz.

Mindenki csak kérdezte, hogy miért ilyen nyugodt, mire ő elmondta, hogy azért nem fél, mert amit csak lehetett megtett azért, hogy a lehető legjobb eredményt érje el, és az egész ügyet Istenre bízza. Ő engedte meg, hogy eljussunk idáig, és a legjobbat akarja nekünk. Érdeklődve hallgatták a diáktárs bizonyságtevését.


Ez azért volt érdekes, mert ez volt az első alkalom, amikor megértették a diáktársai is, hogy mit jelent az Isten törvényének szeretete. Békét árasztott a keresztény diák lénye, és megnyugtatta a többit. Most érdeklődve hallgatták, míg korábban mindig félbeszakították, amikor Istenről beszélt. 

hétfő, december 26, 2016

A teljesség

"Mert Őbenne (Krisztusban) lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, és ti Őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak" 
Kolossé 2.9-10

Ki tudná felmérni mi mindent jelent számunkra az, hogy Krisztusban lakozik az istenség egész teljessége testileg?! Nem csupán valamennyi az istenségből, hanem egész teljessége! Mit árul el ez Isten hozzánk való viszonyulásáról, szeretetéről, együttérzéséről? Milyen őszinteségre késztethet ez minket a hozzá való közeledésünkben? Milyen reménységet jelent ez számunkra amikor saját korlátainkba ütközünk, vagy amikor az ígéreteinek teljesedésére várakozunk? 

Pál apostol azt mondja: "...Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" (Róma 8.31) Krisztus pedig nem csupán velünk van, hanem mi őbenne vagyunk, ő pedig mibennünk. Ennél szorosabb kapcsolat nem létezik...

"Ti Őbenne vagytok beteljesedve..." Nem önmagunkban, s nem önmagunktól nyerjük el a teljességet. Bármennyit küzdünk érte, bármennyit kísérletezünk vele, bármennyi erőt, figyelmet szánunk rá, a teljességet Krisztusban találjuk meg. 

Éppen ezért az igazi kérdés az, hogy miként lehet miénk Ő maga? Mit jelent ma az, hogy mi őbenne vagyunk, ő pedig mibennünk? Hogyan ragadhatjuk meg őt és istenségének teljességét hitünkkel, és élhetjük át benne a teljességet napról napra?

Legyen áldott a napod, s ne feledd: "Velünk az Isten" (Máté 1.23)!



"...és közbül ragyogtak a felhők,
az Isten színpalettái, melyekre
rákeni végtelen élete minden
pompázó ragyogását..."
(Radnóti Miklós: Tájképek, Alkonyat a parton - részlet)


vasárnap, december 25, 2016

Amit már nem tudsz elrontani

„Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”
Lukács evangéliuma 2:11 

Nem tudom, hogyan tellt a Szentestéd, kedves olvasó, de hadd legyek ma reggel őszinte veled. A miénk pocsék volt. Adott egy fogzós, húszhónapos, aki valahogyan megint megfázott, és hiába kértem, nem volt hajlandó ebéd után negyvenöt percnél többet aludni. Ő nyűgös volt, én kapkodtam, a férjem próbált túlélni a szortyogó trónörökössel, de így sem tudtunk akkor és úgy kezdeni ünnepelni, ahogy terveztem. És mire odaértünk, hogy végre vacsora után leülhetünk együtt olvasni, beszélgetni, játszani, a poronty már inkább az altatást akarta. 

Mire végeztem az esti cseppet sem rövid procedúrával, kissé keserű ízzel a számban ültem le a gép elé. Mert nem úgy sikerült az ünnep, ahogy szerettem volna. És ekkor megláttam a reggeli dicséret szövegét. És valami derengeni kezdett. 

A csoda már megtörtént. Kétezer évvel ezelőtt. A csoda megtörtént, és én ezt már nem tudom elrontani. Üdvözítő született. Érted és értem. A gyermekemért. A családomért. Az életemért. 

Isten cselekedett, és nekem ebbe nem lehetett semmi beleszólásom. Ő megtette, amit eldöntött. Elküldte a Fiát, aki Emberré lett, hogy mi is újból azok lehessünk, akinek Ő alkotott meg minket. Isten képmása. 

Isten cselekedett tőled és tőlem függetlenül, és ezt az eseményt senki sem ronthatta el. Jézus Krisztus megszületett Betlehemben, az Úr, a Krisztus, a Megváltó. Aki azért jött, hogy bemutassa, ilyen az Isten valójában. Aki azért jött, hogy minket visszavezessen oda, ahová tartozunk, a Teremtő oldalára. 

Üdvözítő született. Ezt a csodát már egyikőnk sem tudja elrontani, akár meghitt ünnep volt a Szentestéje, akár nem. Egyet tehetsz te is és én is. Dönthetünk. 

Dönthetünk, hogy számunkra jelent-e ez a csoda valamit, vagy elmegyünk mellette fejünket elfordítva. Dönthetünk, hogy legyen-e Ő a mi Üdvözítőnk, a mi Királyuk, vagy ezt a helyet inkább másnak tartjuk fenn a szívünkben. 

A csoda megtörtént Betlehemben. Jézus él, és szeretné, ha megosztanád Vele az életedet. Azt kéri ma reggel tőled, hogy éld át te is ezt a csodát, fogadd el a kegyelmet, az esélyt egy új, egy igazi életre! Keresd ma Őt, a Megváltót, és engedd, hogy Ő elhozza szívedbe az igazi ünnepet! 

szombat, december 24, 2016

Karácsonyi gondolat



"...Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, ... Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely."
Lukács 2,4-7.

Itt a karácsony, itt van az ünnep minden szépségével, jóságával és ellentmondásaival együtt. Ez utóbbit Mikszáth Kálmán fogalmazza meg számomra leginkább a "Falusi karácsony" című írásában 1886-ban, mikor is egy gyermekről ír, aki ezer különös kérdéssel zaklatja az öregeket:

"- Rokona Mikulás a Jézusnak, hogy mind a kettő a gyerekeknek keresi a kedvét?
- Nemcsak a gyerekekre viselnek ők gondot, de a nagyokra is.
- Mért van az, édesapám, hogy a kastélyba az úri gyerekeknek többet visz a Mikulás, mint nekünk?
- Bizony nem tudom én, édes fiam.…"

Egy olyan világban élünk, ahol tán a legszebb ünnep az egyre nagyobb szegénység és nehézség miatt, nem örömöt, hanem ürömöt hoz az emberek otthonába a megígért békesség helyett. De ma reggel én nem az egyenlőtlenségekről szeretnék gondolkodni, hanem az Isten jóságáról és arról, hogy mire is indít mindez bennünket.

Először is, Jézus sem gazdagnak született, pedig az Isten megtehette volna, hogy a Fiát, az egyetlen-egyét, a legjobb és a legszebb körülmények közé vezesse, ha már egyszer úgy döntött, hogy a Földre küldi érettünk. Mégse tette, és ennek oka volt. Mert tudja az Isten, hogy milyen embernek lenni, annak minden nyomorúságával együtt! Ezért a kettesben való út szamárháton Názárettől Betlehemig. Ezért az istálló a fogadó helyett, és ezért van a szegénység minden földi jó helyett. Mert az első karácsony az Isten irántunk való szeretetéről beszél.

Ezért hát nem tartozunk-e mi is a lakoma, a jóllakottság meleg boldog érzése mellett a hálával Őfelé? Ahogy alább olvashatjuk:

"Ne feledkezzünk meg Jézusról! - Testvéreim, miközben ajándékokat adtok egymásnak, emlékeztetlek benneteket mennyei Barátunkra, nehogy elfeledkezzetek igényéről. Vajon nem nyernénk-e el tetszését, ha megmutatnánk, nem feledkeztünk el róla? Jézus, az élet fejedelme mindent odaadott, hogy közel hozza az üdvösséget... Még a halált is elszenvedte, hogy örök életet adhasson nekünk. Krisztus által nyerünk minden áldást... Vajon mennyei Jótevőnk ne részesüljön hálánk és szeretetünk jeleiből? Jöjjetek, Testvéreim, gyermekeitekkel, még a karjaitokon levő csecsemőkkel is, és hozzatok áldozatot Istennek lehetőségeitek szerint! Keljenek szárnyra a dallamok szívetekben és legyen az Ő dicsérete ajkaitokon! A karácsony Isten tiszteletének ideje... Hadd jegyezzenek be a mennyei könyvekbe olyan karácsonyt, amilyet még sohasem láttak az adományok miatt, amelyeket Isten művének fenntartására és országának építésére adtak." (Ellen G. White: Boldog otthon, 403-404. old.)

Másodszor az evangélisták azt is feljegyzik, hogy a napkeleti bölcsek is ezt tették, aranyat, tömjént és mirhát hoztak a kisdednek, akiben már akkor a világ eljövendő nagy királyát látták. Nem takarta el szemük elől a szegénység a menny dicsőségét. Vajon mi is, amikor a környezetünkben levő elesetteket nézzük, tovább látunk-e az orrunknál? Észre vesszük-e, hogy szokásos ünnepi jótékonyságunk számunkra lehet kegyelem? Mert akin segítünk az több lehet annál, mint amit gondolnánk róla!

Ezért ne engedjük, hogy az ünnep külsőségei, az ajándékok, a fa, a díszek, elnyomják a lényeget:

"Istennek nagyon tetszene, ha karácsonykor minden gyülekezetnek volna fenyőfája, amelyre ráhelyeznék kis és nagy adományaikat az istentisztelet háza számára... A fa lehet olyan nagy és ágai olyan szélesek, amely a legjobban megfelel az alkalomnak, de rakjátok tele ágait jótékonyságtok arany és ezüst gyümölcseivel, és mutassátok be ezt karácsonyi ajándékként Jézusnak. Szenteljétek meg adományaitokat imával! Karácsonyi és új évi ünnepeket tarthatunk, és kell is tartanunk a gyámoltalanokért. Istent dicsőítjük meg, amikor adakozunk, hogy segítsünk azokon, akiknek nagy családot kell eltartaniuk." (Ellen G. White: Boldog otthon, 404. old.)

péntek, december 23, 2016

Angyalok éneke



Megérkezett! Kétezer évvel ezelőtt angyalok hozták hírül az embereknek, hogy Jézus megszületett.
El tudod képzelni a jelenetet? Pásztor vagy. Este van. A nyáj a karámban – a pihenőhelyen. Együtt ülsz a többi pásztorral a zsarátnok körül. Beszélgettek. Aztán hirtelen fényességet látsz, amely közeledik feléd! Egyre közelebb! Pontosan a te kis csoportod felé. A homlokodra teszed a kezed, hogy védd a szemed a fénytől. Mi akar ez lenni? Aztán hamar meglátod, hogy egy angyal az. Mikor éppen arra gondolsz, hogy a fáradtságtól talán álmodsz, látod, hogy a többi pásztor is ugyanazt látja. Már ragyog az egész mező. Egyetlen angyal fényétől! Amikor szemed kezdi megszokni a fényességet, újabb csoda következik: Istent dicsérő mennyei angyalok sokasága jelenik meg! Aztán tisztán, jól érthetően a következő szózatot hallod:
„…Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, a kik az Istent dícsérik és ezt mondják vala: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” (Lukács 2:10-14 KAR).
Pontosan ez történt kétezer évvel ezelőtt. Tudod, hogy ez hamarosan ismét megtörténik? Nemsokára, Jézus Krisztus ismét eljön. De nem egy istállóba, egy szegényes jászolba érkezik, hanem angyalok sokaságától kísérve – hatalommal és dicsőséggel (Máté 24:30).
Szeretnék azok között lenni, akik meglátják az ég felhőiben visszatérő Jézus Krisztust!
Remélem, találkozom veled majd ott a nagy tömegben!



csütörtök, december 22, 2016

Szénégetők Jézus születésénél

„Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.”
Lukács evangéliuma 2:16-18

Középiskolás koromban osztályunk a tavaszi szünetben elutazott a Mátrába. Az egyik osztálytársunk szüleinek volt ott egy kis családi nyaralója, és azt szálltuk meg, mintegy harmincan. Minden helyet kihasználtunk, a padlástól a pincéig. Az első este a helyemet kerestem. A nappaliban szó sem volt alvásról, a padlás megtelt, a pincében csöndesen duruzsoltak ugyan, de közben vastagon pöfékeltek, kint meg még túl hideg volt. Így aztán, ha már nem pihenhettünk, elhatároztuk osztálytársammal, felfedezzük a környéket. Meleg öltözet, bakancs, zseblámpa, minden megvolt az éjszakai kalandhoz, és nekivágtunk a mátrai erdőnek. 
Már jócskán bent voltunk az erdőben, mikor valami szokatlan fényességet fedeztünk fel. Nem házból jött, de még csak nem is elektromos lámpából. Tűz, de mintha egy óriási kemencéből áradt volna. Közelebb mentünk, és nemsokára három hatalmas szénégető társaságában találtuk magunkat. Óriások voltak hozzánk képest, az egyik úgy dobálta a tűzbe az ölnyi vastagságú fatörzseket, mintha fogpiszkálók lettek volna. Ijesztő küllemük ellenére barátságosan hellyel kínáltak minket. Egy hatalmas gerendára ültünk, a tűztől mintegy 10-15 méterre, de még így is éreztük a kemence forróságát. Beszélgetni kezdtünk. Egészen addig bennem egy romantikus kép élt az egyszerű magyar falusi emberek beszédjéről, de idealizmusom hamar szertefoszlott. Ízes magyarsággal káromkodtak. De nem egyfélét, hogy unalmas legyen, gazdag szókincsből merítettek, kreatívan kombinálva a válogatott kifejezéseket. Barátommal először azt se tudtuk, sírjunk, vagy nevessünk. Mindemellett fontos témákat vitattak meg velünk. Kielemezték az aktuális politikai helyzetet, gyorsan megállapítva, kiket kellene a szénégető kemencébe vetni. De beszélgettünk a munkájukról, családjukról, de még a csillagokról és a régi szép időkről is. Minden nyersesség ük, faragatlanságuk ellenére, a beszélgetés végére az a benyomásom támadt, hogy ezek a szénégetők melegszívű, jóravaló emberek.

A betlehemi történet pásztorait mi úgy szoktuk elképzelni, mint ahogyan a képeslapon látjuk őket. Ájtatos szemmel, bocskorukat alázatosan szorongatva, merengve néznek a kisded Jézusra. Lehetséges azonban, hogy ezt a romantikus elképzelésünket módosítanunk kell némiképp. Az ókori keleti pásztorok stílusa nem sokban térhetett el a mátrai szénégetőkétől. Bizonyára sokat káromkodtak, talán a letelepedettek magántulajdonát sem tisztelték kellőképpen, és esti beszélgetéseikben gyorsan pálcát törtek ismert politikai személyiségek fölött. Ha ez így van – ötlik föl bennünk önkéntelenül a kérdés –, akkor miért pont nekik jelentették meg az angyalok a Messiás megszületését? Akkor miért pont ők mentek el ahhoz az istállóhoz? Hogy van az, hogy Isten faragatlan és nyers embereket használt föl arra, hogy Isten örömhírét továbbítsák?

A válasz egyszerű. Isten szeretete olyan, mint a víz. Ahogy a víz is a magasból lefolyva mindig a legalacsonyabb pontnál állapodik meg, úgy Isten is a társadalom legalsó embereit érinti meg legkönnyebben üzenetével. A kemény és nyers burok mögött sokszor Istenre éhes lélek lakik. Ezért voltak a pásztorok a legalkalmasabbak.

Ha Isten megtalálja az utat a legkeményebb ember szívéhez is, akkor neked is van reményed…

szerda, december 21, 2016

Világíts a sötétben!



„Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.”
 (Ézsaiás könyve 60. fejezet 1-3. vers)

A minap, a piacon járva a sok csillogó karácsonyi dísz között megakadt a szemem egy szép nagy szivárványszínű gyertyán, melyről jól látszott, hogy egyedi kézműves termék. S mikor az eladó elmondta, hogy csak ma és csak nekem fél áron odaadja, nem gondolkodtam tovább, azonnal megvettem.

Hazafelé menet, látva, hogy a legtöbb ház ablakában mécsesek égnek, fényfüzérek villognak, elhatároztam, hogy az én szivárványszínű gyertyámnak is az utcára néző ablakban lesz a helye, hogy minden arra járó megcsodálja.

Így, az én ’fénysugaram’ a legszebb gyertyatartómban került a nappali ablakába. S ahogy meggyújtottam, pompás fénye és fahéjas illata azonnal betöltötte a szobát. Vidáman kezdtem kitakarítani, készülődve az ünnepre.  De örömöm csakhamar elszállt, mert a szép gyertyám rendre kihunyt.

Igen, párszor a pakolásból eredő huzat miatt aludt el, aztán néhányszor a szellőztetés oltotta el a lángot, majd az állandó újragyújtásból akkor lett elegem, mikor észrevettem, hogy a szomszéd gyerekek rajtam szórakozva elfújogatják a gyertyát.   

Becsuktam az ablakot, de hiába. Valahol még mindig járt a levegő. Ekkor leengedtem a redőnyt, kitömködtem ajtón, ablakon az összes rést és lyukat. Az egész lakást hermetikusan lezártam. Nem hogy egy légy, de egy bacilus sem jut be.

A gyertyát az asztalra tettem, meggyújtottam és… és… kis idő múlva megint csak pislákolt, majd füstcsíkot eresztve megadta magát. Miért? Hogyan? Rossz a gyertya? Nem. Az égéshez oxigén kell. S ezt én magam szívtam el a gyertyám elől.

Jézus azt mondja, mi vagyunk a világ világossága (Máté 5:14). De akkor miért nem világítunk? Lehet megelégeltük, hogy a különböző széljárás játékszere legyünk? Lehet meguntuk, hogy mások folyamatosan eloltják lelkesedésünket? Lehet, úgy gondoljuk, hogy világíthatunk, ha mindezt kiküszöböljük és bezárkózunk saját világunkba?

Alapigazság: Ahhoz, hogy a gyertya világítson, oxigén kell, s ahhoz hogy a szereteted láthatóvá váljon, egy, A MÁSIK ember KELL.

„Az egyház csak akkor élhet Krisztus jelenlétének az erejével, ha tevékenyen vesz részt Krisztus munkájának a végzésében... Ennek a munkának az elhanyagolása idézi elő az egyházban a lelki gyengeséget és hanyatlást. Ahol nem munkálkodnak erőteljesen másokért, ott elfogy a szeretet és meggyengül a hit.” (E.G.White, Jézus Élete 731.o.)

Ezen okulva: Kelj fel! Világíts!