Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 8, 2015

Légy szolga!

Kép
„És a ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen: Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” Márk 10:44-45 „Jézus Krisztus tanításaival és példaadásával tökéletes képet nyújtott arról az önzetlen szolgálatról, amely Istentől ered. Isten nem önmagának él. A világ teremtése és minden dolog fenntartása bizonyítja, hogy állandóan másoknak szolgál. "Aki felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak." (Máté 5, 45.) A szolgálat ezen eszményét az Atya bízta a Fiúra. Jézust állította Isten az emberiség élére, hogy példaadása által tanítsa: mit jelent a szolgálat! Egész életét a szolgálat törvénye alá rendelte. Szolgált mindenkinek és segített mindenkinek. Jézus mindig és újból arra igyekezett, hogy ezt az alapelvet tanítványai lelkébe vésse. Amikor Jakab és János eléje tárták kívánságukat az elsőbbségért, így felelt neki

Isten terve veled

Kép
Azt tudom, hogy az apám szeret, de hogy a testvéreim ki nem állhatnak, az már biztos! Lehet, hogy nem tetszettek nekik az álmaim? Hát ők már csak ilyenek. Nem tudnak együtt örülni az ember gyerekével. Még jobban meggyűlöltek. Bár apám is furcsállotta kissé az utóbbi álmomat. De hát tehetek én arról, hogy azt álmodtam, hogy még a nap meg a hold is meghajol előttem? De most végre jó kedvem van. Megyek a bátyáim után, viszek nekik egy kis elemózsiát, aztán biztos, hogy megbékülnek velem. már látom is őket. Integetek nekik. Kicsit furcsa, hogy nem integetnek vissza. Rosszat sejtek. De hát majdcsak jókedvre derülnek, ha meglátják mennyi ennivalót hozok nekik. Ahogy közeledem, szétvetett lábak, karba tett kezek és haragos tekintetek. Köszönés helyett letépik rólam a szép ruhámat és beledobnak egy mély kútba. Hála Istennek, nincs víz benne. Kiabálok, rimánkodom, de ők, mintha nem is hallanák könyörgésemet. Aztán minden elcsöndesül. Csak valami idegen emberek hangját hallom, meg pénzcsörg

Jézus ígérete

Kép
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” János evangéliuma 14:1-3 Ha valami nyugtalanítani tudja az ember szívét, akkor az sok esetben a politika. Az emberek mindig megválasztanak egy pártot, aztán négy év múlva rájönnek, hogy nem duplázódott meg a fizetésük, nem csökkent a nyugdíjkorhatár, nem feleződtek meg az adók és nem álltak meg a leépítések a közszférában. Sebaj, majd az ellenzék megmutatja, hogy hogyan kell kormányozni. De négy év múlva ismét ugyan azokkal a kiábrándult tapasztalatokkal a tarsolyukban, elküldik az előző kormányt, és újra próbálkoznak a másik oldallal. Miért hiszik el az emberek, hogy a következő kormányváltással minden egy csapásra megoldódik? Hiszen c

Megváltó Urunk

Kép
„Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, Aki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében,” (Timótheushoz írt első levél 2. fejezet 5-6. vers) A Biblia alapvető tanítása, hogy "Egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és aképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek." (Róm.5:12). Ugyanakkor az evangélium az, hogy lehetőség van ennek a halálnak, a kárhozat halálának elkerülésére. De hogyan, mit tegyünk? Állatáldozat, több ima, megtanulni kívülről a Bibliát, elzarándokolni valamely szenthelyre, meggyónni lelkésznek, papnak, szétosztani a vagyonunkat a szegényeknek? Ahogy ezen gondolkodtam, találtam egy keresztény videót, ami romba döntötte a terveimet. Pedig már olyan jól megfogalmaztam, mire fogok hivatkozni, mikor odakerülök… És te mit teszel, ha elhangzik: 'Kérem a következőt!'? Légy Jézussal!

A megtartott ígéret

Kép
Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.   Mózes első könyve  28. fejezet 15. verse Az ígéret, amivel kezdődik ez a szövegrész, alapvetően meghatározza azt, amiről biztosít bennünket! „mert én veled vagyok” Ezzel kezdi. Itt talán abba is lehetne hagyni a verset, mert ezzel mindent elmond, amit csak tudnunk kell. Én veled vagyok, milyen szépen is cseng ez az ember fülébe mikor ezt hallja. Sok nehéz helyzet adódik az életben, talán Te is kedves olvasó éppen egy ilyen nehéz helyzetnek a kellős közepén vagy. Akár így van akár nem, át tudod érezni annak a súlyát, hogy megoldás egyedül az Úrnál van. Elméletből ötös. Ezt nagyon sokan tudják, és még többen mondogatják is, de érteni csak kevesen értik. Amikor a legnagyobb vész van, akkor gondolunk arra a legkevésbé, amit ekkor mond az Úr: nem kell aggódnod „mert én veled vagyok és megőrizlek téged…”

Jézus barátai

Kép
"Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.  Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek." János evangéliuma 15:15-16 Szolgák, gyerekek, barátok. Mindegyikből lehet akár több is. Egyik nem zárja ki a másikat. De mind más-más jogkörökkel és kötelességekkel jár. A szolga nem kérdezhet. Ha kap egy nehezen teljesíthető, vagy akár buta parancsot, azt is meg kell tennie. Nem mondhatja el a véleményét, nem kritizálhat, nem tehet fel kérdéseket, engedelmeskednie kell. Jézus is használja ezt a képet. „Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás és legeltetés után megjön a mezőről: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz!  Nem azt mondja-e inkább

Merre tovább?

Kép
„Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” Mózes első könyve 4:7 Én nem tehetek róla. A szüleim, a nagyszüleim, a neveltetésem, a sanyarú gyermekkorom az oka mindennek. Az ország, a kor, amiben világra jöttem, a politikai rendszer, a nehéz körülmények miatt van mindez. Az iskola, az oktatás vagy épp annak hiánya, a társadalom és annak problémái tettek azzá, aki vagyok. Én nem tehetek róla, amit tettem, mondtam, döntöttem, az ezekből a rossz körülményekből fakad, és ki vagyok én, hogy kilépjek az ördögi körből? Én nem tagadom, hogy nehéz lett volna a gyermekkorod, ezt te jobban tudom. Nem tagadom, hogy hibáztak, akik felneveltek, hiszen mindezt te élted át. Te ismered a környezetet, amiben felnőttél, a közösségeket, ahova akarva-akaratlanul tartoztál.  Viszont a felelősség, hogy mit kezdesz ezzel az örökséggel, egyedül a tiéd. Lehetnek buktatókövek, de építhetsz