Van egy jó Istenünk, akire számíthatunk



“Jó az Úr, menedék a szorongattatás idején, és ő ismeri a benne bízókat.” Náhum könyve 1:7 (ÚRK)

Nemrégen beszédbe elegyedtem egy zöldségárussal a piacon. Egy-két mondatváltás után határozottan tudtomra adta, hogy ő nem hisz Istenben, s még mielőtt megkérdeztem volna, miért, már mondta is, hogy ő nem hisz egy olyan Istenben, aki engedte meghalni a lányát 43 évesen rákban, és unokáit anya nélkül hagyta.

“Az Isten nem kegyetlen, az Isten jó - montam, ő nem akarta lánya halálát, ő csak jót ad nekünk. A nehézségek, a halál nem tőle jönnek, hanem a másik oldalról, a gonosztól, az ördögtől. És sajnos mi választottuk ezt.”

A nehézségek, a szorongattatások probára teszik hitünket. Ha Isten jó, mondhatjuk magunkban, akkor miért engedi meg, hogy szenvedjünk, hogy betegségek kínozzanak, hogy meghaljanak szeretteink? 

Az Isten jóságának legnagyszerűbb kinyitlatkoztatása Jézus születése, élete, halála, és feltámadása volt. Ő valóban jóságos hozzánk, mert annak ellenére, hogy a bűn útját választottuk, Jézus áldozata által lehetőséget kaptunk arra, hogy megforduljunk és hozzá meneküljünk.

Nem abban van a jó hír, hogy ha ismerjük Istent, nem fog bennünket baj, nehézség, betegség, vagy bármilyen más szorongattatás érni. A jó hír az, hogy ha mindezek érnek bennünket, akkor sem vagyunk magunkra, mert ő ismer minket, és mellettünk áll. Van hova menekülnünk, van hol meghúzodnunk, van ki átöleljen, és békét adjon lelkünknek.


A betegség, az értelmetlen szenvedés, szerettünk elvesztése teherként nehezedhetnek lelkünkre. Isten azonban mindezt tudja, sőt át is érzi, hiszen: “betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta”(Ézsaiás könyve 53:4).

Nem tud teljesen kihúzni a bűn okozta következmények alól, jósága abban mutatkozik meg, hogy magához hív, és menedéket nyújt:”Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté evangéliuma 11:28)

A kérdés, amivel szembe kell néznünk ma reggel, hogy mit teszünk ha szorongattatva érezzük magunkat? Hova menekülünk? Kinél vagy miben keresünk oltalmat? 


Isten ismer bennünket. Tudja, mi nyomja a lelkünket, és vár, hogy átöleljen.



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet