Mi a titkok nyitja?

http://www.periodistadigital.com/imagenes/2011/12/09/amos-el-profeta.jpg


"Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak."

Ámos 3,7

 
A vallásos könyveket, így sokszor a Bibliát is, misztikus iratként kezelik az emberek. Biztos izgalmas titkok vannak elrejtve benne, amit bizonyos kódok segítségével meg kell fejteni. (Pl. A Da Vinci kód - könyvben és filmen is.) Mások úgy látják, hogy a legizgalmasabb részek a prófétai könyvekben találhatóak, mert ott fény derülhet a jövőre. Úgy gondolják, meg van írva a sorsunk és lehet, hogy a Szentírásban meg van írva minden. Sajnálom, hogy ezeket az embereket ki kell ábrándítanom, de a mai szövegünk egyértelműen leírja nekünk, hogy ez nem így van. Bár a prófétikus iratok és maguk a próféciák is a jövővel foglalkoznak, de sohasem jósolnak és ritkán foglalkoznak egy adott személy sorsával. Ezen írások lényege, hogy Isten általuk tárja fel azt, amit a jövőben cselekedni kíván. Vagyis itt a hangsúly az Isten tettein és nem az ember cselekedetein van.

Másodszor, ha az Úr fel akarja fedni szándékait és jövőbeli tetteit előttünk, azt minden bizonnyal követői számára érthető módon teszi. A Szentírás Isten szava. Az istenfélő, őszinte emberek legjobban innen ismerik Urukat. Ha Isten üzenni akar nekik, azt minden bizonnyal olyan jelentéseken keresztül teszi, amelyek ott találhatók. A bibliai szimbólumok jelentését ezért nem más misztikus íratokban kell keresnünk, hanem magában a Szentírásban. Nincs helye tehát a találgatásoknak, kalandozásoknak! Sokkal inkább helye van az alázatos kutatómunkának, ami a Biblia tanulmányozását jelenti.

Hiszen ez a harmadik dolog, amiről a szövegünk is beszél, hogy a próféták Isten szolgái. A szolgaság pedig nem mellé rendelt, hanem alá-fölé rendelt viszonyt jelent. Ámós is, más prófétákhoz hasonlóan Istent Urának tekintette, ezért szavait a leghűségesebben kívánta lejegyezni. Ezt a tartalmat legtökéletesebben a bibliai kifejezésekkel, szimbólumokkal és jelentéstartalmakkal tudták visszaadni. Nekünk, mint Isten mai szolgáinak is ezt az utat kell követnünk. Ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy mit kell értenünk a sárkány kifejezés alatt, akkor bizony el kell olvasnunk az összes szakaszt az Ó- és Újszövetségben, ahol az a kifejezés előfordul. Ha meg akarjuk érteni Isten üzenetét, akkor minden esetben így kell eljárnunk, még akkor is, ha fáradságosnak tűnik. Az eredmény ugyanis kecsegtető: megtudhatjuk, Isten mit fog véghezvinni a jelenben és a jövőben és igazodhatunk hozzá.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia