Messiási prófécia

"Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke."
Ézsaiás próféta könyve 11:1-2

Georg Friedrich Händel 1741-ben, mindössze 24 nap alatt vetette papírra oratóriumát, a Messiást. A mű Jézus életét tekinti át (születését, gyógyításait, perbe fogását, kivégzését és feltámadását). Nem a téma azonban a rendkívüli, hanem a feldolgozás módja. Händel szövegkönyve ugyanis zömében ótestamentumi, tehát Jézus születése előtti idézetek alapján épül föl (ezen belül is javarészt ézsaiási szövegekből).

Milyen meglepő! Jézus az egyetlen ember a történelemben, akinek az életrajzát évszázadokkal születése előtt keletkezett szövegek alapján rekonstruálni lehet. Már 700 évvel fogantatása előtt tudott volt a származása (Ézsaiás 11:1-2), és ugyanilyen régóta ismert volt halálának jelentősége is (Ézsaiás 53). Mindebből kényszerítően következik, hogy Jézus nem csak egy az időnként föltűnő, majd lehanyatló, világmegváltó szándékokat kergető vallási vezetők közül; Jézus Krisztus „a” Messiás. 

Így a mi karácsonyunk se 2000 éve kezdődött, hanem akkor, amikor Isten elhatározta, hogy megváltja a bűnbe rekedt emberiséget. A ma esti ajándékok mellett el ne felejtsük, hogy a legnagyobb ajándék Istentől a megváltásunk. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia