Szabad vagyok!?
„Mert
ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a
testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.”
Gal 5,13
Mi a szabadság? Az, amikor azt
tehetem, amit csak akarok? Az, amikor nincsenek korlátaim, egyetlen szabálynak
sem kell engedelmeskednem? Könnyen belátható, hogy az ilyen szabadság messzemenően problémát okozhat
mindenki számára. Az ember ugyanis alapvetően szociális természeténél fogva rendelkezik
olyan belső- és külső normákkal, amelyek meghatározzák az életét. Történelmünk
azt bizonyítja, hogy ugyanakkor lázadtunk is ezek ellen a szabályok ellen. Ez a
forradalom néhány szempontból szükségszerű is, de csak egy bizonyos mértékig.
Mindenkinek meg kell kérdőjeleznie saját szabályozottságát, hogy aztán saját
döntései alapján kialakíthassa saját rendszerét, amiben él. Mindenki átéli ezt
a felnőtté válás beilleszkedésektől rögös útján. Egyszerűen meg kell találnunk
a helyünket a világban. Ez bizonyos normák elutasításával, míg más normák
önként való elfogadásával jár. De szabályok nélküli élet egyszerűen nem
létezik, legalább is sokáig. A mindenféle rendet elutasító emberek egyszerűen
nem maradnak életben. Gondoljunk csak arra, hogy testünk biológiai
törvényszerűségek alapján működik. Ha ezeknek nem akarunk engedni, pl. friss
levegő helyett sokat dohányzunk, a testünk fellázad ellenünk és belepusztulunk.
Miért nem gondoljuk át azt is, hogy ez a lelki életünkre is igaz? Milyenek azok
a normák, amik meghatározzák a lelki kötődéseidet? Milyen az erkölcsöd?
Pál azt mondja itt, hogy a
keresztény ember hívatása, hogy bemutassa a világnak, hogyan élhetünk szabadon.
Lefogadom bármibe, hogy az emberek többségének a keresztények kapcsán nem az
jut először eszükbe, hogy ezek az emberek szabadon élnek. Két oka is van ennek,
az egyik belső, a másik külső. A belső az, hogy más vallásokhoz hasonlóan a
keresztények is azt tanították sokáig, hogy a tökéletes szabadság a
vágynélküliségben rejlik. Azt gondolták, hogy a test alapvetően rossz, és
minden vágy is szükségszerűen az. Az éhség csillapítása utáni vágy, a
szomjúság, de még a szexualitás is rosszra vezet. Ha valami többre, jobbra
vágsz, az is rossz. Nem vették figyelembe, hogy ezeket Isten adta nekünk. Ezért a vallás emberei kifelé sokáig a kötöttségek merev hitvallóiként
jelentek meg, mint egyfajta erkölcscsőszök. Az, hogy a hívő ember pontosan a
bűn kötelékeitől szabad, teljesen háttérbe szorult. Pál
nem azt tanítja, hogy a vágyaink helytelenek, hanem azt, hogy nem a vágyaink
beteljesítésének kell megszabnia azt, hogy számunkra mi a szabadság. Vágyaink
kiélése ugyanis nem egyenlő a szabadsággal. Az éhséget, szomjúságot
csillapítani kell, de nem mindegy mikor, mivel és hogyan és milyen mértékben. A
szexualitás megélését Isten a házasság belső, intim kötelékébe helyezi az emberi
család védelmében. A Biblia természetesnek és jónak tartja, ha az ember többre
vágyik, csak az irányát szabja meg. Miért van szükség minderre? Mert az ember
közösségi lényként a szabadságot a szeretet megélésében, a másik ember
szolgálatában találhatja meg egyedül.
Egyszerűbben
fogalmazva: mi emberek szabadok vagyunk arra, hogy teljes valónkkal, önként
szeressük és szolgáljuk Istent és társainkat.