Emlékszel?
„Mert Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj
fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak
nevét.”
(Apostolok
cselekedete 22. fejezet 16. vers)
Nem vallásos
családban nőttem fel, de mindig is éreztem és hittem, hogy ’Valaki’ figyel és
vigyáz rám. Majd egy szép napon egy régészeti-bibliai előadásra szóló meghívót
találtam a postaládában.
Már az első
előadásokon magával ragadott az előadó közvetlensége, tudása, no meg a türelme,
hogy végighallgatta és megválaszolta bugyuta kérdéseimet.
Aztán ott volt az a
kedves könyvárus testvér, aki miután látta minden este vágyakozó tekintetemet a
Könyvek Könyve iránt, megajándékozott egy fordítva bekötött példánnyal. Ez volt
az első Bibliám.
Emlékszem, úgy faltam,
mint éhező a falat kenyeret. Kezdtem az elején, az akkor még feleslegesnek tűnő
részeket (nemzetségtáblázatok, Szentély felszerelésének leírása, stb.) csak
átfutottam. Nagyon gyorsan haladtam.
Aztán miután
éreztem, hogy szükség van egy közösségre, igyekeztem olyat találni, ahol az
általam megértett bibliai elveket tanítják. Így kerestem fel több, különböző
felekezethez tartozó papot, lelkészt, de mind csak kitérő választ adtak.
Arra jutottam, hogy
Isten csodálatos módon egyenesen oda vezetett, ahol a Szentírást a maga
tisztaságában tanítják. 15 éves voltam, mikor megkértem azt a bizonyos ’előadó’
lelkészt, hogy szeretnék alámerítkezni.
Elkezdtünk tanulni,
majd 1994. augusztus 13-án megkeresztelkedtem. Az Íge, amit ott kaptam, azóta is meghatározza hitéletemet: "Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a
beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a
tisztaságban." (1Tim.4:12)
Kedves olvasó! Veled
mi a helyzet? Emlékszel még hogyan szólított meg és hogyan szorított magához az
Isten?
Határozd el, hogy a
mai nap Pálhoz hasonlóan, legalább egy valakinek elmeséled, vagy leírod a te történeted!
Én már megtettem, most te jössz!