Tudom

„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”
Péter második levele 3:17-18

„Tudom, tudom! Nem kell annyiszor elmondanod. Tudom, úgyhogy hagyj békén! Tudom, de engedj, hadd menjek a saját fejem után! Tudom, de annyira nem érdekel...” És Ő tiszteletben tartja mindezt. Engedi, hogy elkövesd azokat a hibákat, melyeket el akarsz követni. Engedi, hogy fejjel menj a falnak, engedi, hogy a nagy „tudásoddal”, amit abból szereztél, hogy te is ettél a tiltott gyümölcsből, lépj előre, még akkor is, ha Ő is tud. Mindent. 

Tudja, hogy mit fogsz választani, azt is, hogy mi lesz annak a következménye. Azt is tudja, hogy Őt fogod okolni a rosszért, és azt is, hogy eljön a pillanat, amikor megértesz néhányat a világ nagy talányai közül, és másként fogod onnantól tudni. Ő ismeri múltad, jelened, jövőd, de soha nem lépi át a határokat. Soha nem tesz a szabad döntésed ellenére, hanem szeretettel próbál jobb belátásra, hitre bírni Téged. 

Ma reggel azt kéri tőled, hogy vizsgáld meg a tudásodat! Mit is tudsz valójában? Igaz vagy egy jól álcázott hazugság alkotja ismereted alapját? És ha valódi, akkor mit változtat az életeden? Olyan ez a tudás, mint az ördögöké, akik „hisznek és rettegnek”? Vagy ennél mélyebb nyomot hagyott az életedben? 

Isten azt szeretné, ha nem állnál meg annál, hogy „tudom”, hanem elindulnál azon az úton, ami értelmet ad tudásodnak, mely végén ott vár tárt karokkal, mint hazatért tékozlót. Szeretné, ha egyre közelebb kerülnél hozzá, ha igazán megismernéd, ki is Ő valójában. Szeretné, ha egyre biztosabb alapokon állna hited, a Vele való kapcsolatod, és nem befolyásolhatná mindenféle divatos istenkép-irányzat. Szeretné, ha növekednél, ha elfogadnád az Ő kegyelmét. 

Hát tegyél ma egy lépést az Isten felé vezető úton! Nem fogod megbánni. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet