Fegyelmezés, szeretettel
Állandóan visszatérő kérdés – Hogyan
nevelhetném JÓL gyermekemet? Rengeteg neveletlen vagy éppen „elnevelt”
gyerekkel – később felnőttel találkozunk életünk során. Mi a hiba? Hol
rontottuk el? Hogyan lehetne még valamit korrigálni? Összeegyeztethető-e a
szeretet a fegyelmezéssel? Milyen fegyelmezési formákat gyakoroljunk –
gyakorolhatunk?
Három kulcsszó a neveléshez:
= Következetesség
= Fegyelmezés
= Szeretet
Sok embernek nehézséget okoz a gyermekek
fegyelmezése.
Vajon a szeretet és a fegyelmezés kizárják
egymást?
Isten azzal bízta meg a szülőket, hogy
fegyelmet tartsanak. Az Efézusiaknak írt levél. 6. fejezetében Pál a szülőkre
és gyermekekre vonatkozó együttélési szabályok alapelveit gyűjtötte egy
csokorba. Ezek az elvek ma is érvényesek.
Sok szülő panaszkodik a tiszteletlen
fiatalokra.
Azokat a szülőket, akik nem tudnak
fegyelmezni, nem sokra tartják, nem tisztelik gyermekeik.
Hogyan lehet tiszteletet „kiérdemelni”, tiszteletet „parancsolni”? Ésszerű
követelményeket kell felállítanunk. Őszinte szeretettel kezelni gyermekeinket,
tisztelni őket, de határokat szabni, és ezeket be is tartatni velük – ez a
tisztelethez vezető első lépcsőfok.
Ábrahámról olvassuk: „Tudom róla, hogy
megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének őutána, hogy megőrizzék az
Úrnak útját…” Hogyan parancsolt tiszteletet Ábrahám? Háznépe látta, amint
naponta tisztelte Istenét, ahogy ’megőrizte az Úr útját’ – és ez a példa volt
„parancsoló” erejű. Ezek a példák hiányoznak napjaink családjaiból. A következetes
becsületesség, a következetes igazmondás. Ennek hiányát látva – gyermekeink
számára hitelét veszti a tisztelet. Ez a tisztelethez vezető második lépcsőfok
Gyermekeink fegyelmezésénél kétféle gond
merülhet fel:
1. Mit tegyünk, amikor
akarati, tudatos engedetlenséggel szembesülünk?
Ha a gyerek toporzékol, ordít, élelmiszerboltban hisztizik?
2. Mi a teendő, ha
egyszerűen csak képtelen feladatai elvégzésére?
Amikor ügyetlen, feledékeny, felületes.
A kétféle magatartást észre kell vennünk, és meg kell különböztetnünk. A
második esetben egyértelmű, hogy türelmesen kell figyelmeztetni, és segíteni
kell – ügyelve arra, hogy el ne veszítsük türelmünket.
Helytelen az, amikor büntetünk – pedig
türelmes megértésre, segítségre szorulna. Ha véletlenül eltör valamit, és ezt
maga is bánja.
De helytelen az is, amikor csokival
“kérleljük”, hogy tegyen végre rendet a játékai között.
Nem azért korlátozzuk őket, mert nem szeretjük, hanem mert javukat akarjuk.
A gyermek szereti pontosan tudni, hogy mit
engednek, és mit tiltanak neki.
Szereti, ha a korlátok, amik körülveszik –
stabilak – és nem a hangulatunk függvényei, azaz – jó kedvem van, most mindent
szabad, fáj a fejem, most meg semmit sem szabad. Akkor érzi jól magát, akkor
érez biztonságot, ha tudja, hogy a korlátok védik őt, érte vannak. Ezért aztán
gyakran próbálkozik: Megnézi, hogy a helyén van-e még az a bizonyos korlát.
Megpróbál tiltott helyre merészkedni. Ha senki nem szól rá, azaz nem lesz
következménye, akkor elbizonytalanodik. „Mi történt – kérdi magában – tegnap
ezt nem tehettem meg, ma meg semmi baj nem történik, ha ezt megteszem?” És
máris labilissá válik. Rájön, hogy elég egy kis sírás, máris elkerül onnan az a
cölöp. És minél több kerítéselem elmozdítható, annál bizonytalanabbá,
labilisabbá válik, annál többet hisztizik, sír, toporzékol, mert elveszítette
biztonságérzetét.
Őt is meg lehet kérdezni a szabályok
lefektetésénél, de aztán ügyelnünk kell arra, hogy amiben megállapodtunk, azt
meg is tartsa.
Tehát a szülő vigyázzon arra, hogy ne változtatgassa az irányelveket és a
határokat nap, mint nap, aszerint, hogy milyen a hangulata.
Helytelen, ha fenyegetőzünk, de
fenyegetéseinket nem váltjuk valóra.
Ha a gyermek megértette, hogy mit várnak
el tőle, szükséges a számonkérés is.
Minden gyermek megpróbálja valamilyen
módon kikezdeni a szülői tekintélyt, és kipróbálja, hogy a szülők azt
gondolják-e, amit mondanak, komolyan veszik-e amit mondtak.
Ha engedetlenkednek, nem kell kiabálnunk,
sem elkeserednünk. Inkább az a fontos, hogy mi, szülők, legyünk a helyzet urai,
különben a gyermek nem vesz minket komolyan, és nem fog tisztelni.
Már a legkisebb korban tanítsuk meg
gyermekeinkkel a tiszteletet. A generációs ellentét oka a tisztelet hiánya. A
fiatalok azért vetik el olyan határozottan az idősebb nemzedéket – gondolkodásmódjukat
– mert nem tudják becsülni az idősebbeket.
Soha ne szégyenítsük meg mások előtt
gyermekünket.
Ne hozzuk zavarba, ne nevessük ki, vagy ne
tegyük nevetségessé őket.
Ha ezt tesszük, inkább fél tőlünk a
gyermekünk, minthogy tisztelne.
Legyünk következetesek, de szeretettel
fegyelmezzünk.
Ha egy négyévest nem tudunk rávenni arra,
hogy elrakja játékait, hogyan akarjuk elérni, hogy a serdülő meghallgasson
minket?
Szeretet, kényeztetés, fegyelmezés. Hol a
határ? A szeretet határát Jézus mutatta meg. Ő úgy szeretett, hogy életét adta
azokért, akiket szeretett. De azért adta életét, mert nem hagyta a bűnt
büntetés nélkül. Gyermekeink szeretete, kényeztetése - fegyelmezés nélkül
éppannyira természet- és szeretetellenes, mint következetes fegyelmezésük -
szeretet nélkül.
Jegyezzük meg, amit az
Ige tanácsol: „És ti apák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem
neveljétek őket az Úr tanítása és intése szerint.”
Efézus 6. rész 4. vers