Megtartott élet
„Mert
valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő
életét én érettem és az evangéliumért, az megtalálja azt.”
(Márk evangéliuma 8. fejezet 35.
vers)
Augustinusról,
a később híressé vált egyházatyáról olvastam, hogy mikor még csak egy egyszerű
templomba járó vallásos ember volt, így imádkozott: „Istenem, tisztíts meg, de
még ne most!”
S
ma is vannak, hozzá hasonlóan, akik lehet azt mondják ugyan, hogy: „Jöjjön el a
te országod!”, de belül hozzáteszik, csak még ne most, meg ne a jövő héten, ne
idén, ne… Nekem még terveim vannak. Még ezt el akarom érni, még oda el akarok
utazni, még élni akarok.
Egy
kis haladékot adj Uram, meg még egy kicsit, meg még egy kicsit, és mire rájönnek,
hogy amiért időt kértek az nem teszi boldoggá őket, akkor, ha nem is késő a
megtérés, de nincs már erő, hogy tegyenek is valamit Jézusért.
Sokan
mondták már nekem is, akik életük végén döntöttek; „bárcsak előbb jöttem
volna Jézushoz, akkor nem tékozoltam volna el az életemet, az egészségemet, az emberi
kapcsolataimat…”
És
milyen sok azon egyházban felnőttek száma, akik „az élni akarás”, a ’mindent megpróbálás’
címén feladják elveiket. Vagy ott vannak azok, akik azzal az ürüggyel maradnak
távol a gyülekezettől, és az evangélium munkájától, hogy megmentsék
házastársukat, gyermeküket, barátaikat.
S
milyen szomorú látni, hogy Jézus és a Biblia szavai teljesednek rajtuk. Mert e
látszólagos ’missziómunka’ eredménye általában azzal végződik, hogy a
megmenteni kívánt kapcsolat széthullik. S a megmentésből totális elvesztés lesz.
Bárcsak
megtanulnánk ezekből a szomorú tapasztalatokból, hogy a mi feladatunk nem a megtartás, hanem a Megtartóra való hagyatkozás, az Ő segítségének az elfogadása, ahogy a zsoltáros mondja:
„Ha
az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a
várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába néktek korán felkelnetek, későn
feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád
eleget.” (127. Zsoltár 1-2.)
