Járuljunk Hozzá!



„Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, És testük meg van mosva tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett,”
(Zsidókhoz írt levél 10. fejezet 22-23. vers)

„Jézus mindenkin segített, aki Hozzá jött, de azokat is szerette volna megáldani, akik nem jöttek. Miközben magához vonta a vámszedőket, a pogányokat és a samaritánusokat, meg akarta nyerni a papokat és tanítókat is, akik az előítéletekbe és a hagyományokba burkolóztak.  Minden lehetőséget megragadott, hogy hozzájuk férkőzzön.” (E.G.White; Jézus élete 213.o.)

Bizony, Jézus élete, földi szolgálata vonzotta az embereket, és a három és fél év alatt mindenütt sokan követték. Persze mindenki más-más ok miatt szeretett volna minél közelebb lenni hozzá.

Voltak, akik azért követték, hogy valami csodát lássanak, hogy kenyeret és halat kapjanak, voltak, akik azért jártak utána, hogy meglessék miben és hol hibázik, hogy jelenthessék a papoknak. Voltak, akik kíváncsiságból mentek hallgatni. Voltak, akik számításból, hogy jó pozícióban legyenek, mikor királlyá választják.

S persze voltak olyanok is, igaz nem sokan, akik azzal az őszinte szándékkal keresték fel, hogy lelki békét, gyógyulást és megbocsátást találjanak közelségében.

Jézus azonban olvasva szívükben, jól ismerte indítékaikat. S volt alkalom, mikor felfedte szándékaikat; „Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok.” (Ján.6:26)

Majd elkezdett beszélni jövetelének valódi céljáról, hogy Ő nem a római elnyomást, nem a szegénységet, a betegségeket jött megszüntetni, hanem azért, hogy, mint élő kenyér életét adja a világért.

Majd János úgy írja: „Sokan azért, akik hallák ezeket az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt? (Ján.6:60) Sőt,  „Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele.” Majd Jézus a tizenkettőt is megkérdezte: „Vajon ti is el akartok-é menni? (Ján.6:66-68)

Ma, amikor Jézus közelébe jössz, tudd, Ő pontosan ismeri szíved állapotát, vágyaidat, álmaidat. És bizony előfordul, hogy rávilágít hibáidra és lehet fel is fedi azokat.

Ne feledd! Mikor próbákat enged meg életedben, mikor minden összejön, akkor kiderül számodra is, hogy csupán ’Jaj Istenem’ keresztényként futottál hozzá, vagy őszinte megbánással és hálával kerested jelenlétét.

Kívánom, érezd át te is Péter lelkéből kitörő vallomást; „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” (Ján.6:69)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia