Belső megújulás


Belső megújulás
„Ezért nem csüggedünk. A mi külső emberünk romlik ugyan, de a belső napról napra megújul.”
2Korintus 4. rész 16. vers
A mondat középső része egyszerűen logikus. Külső emberünk romlik. Fogynak a sejtjeink, feledékenyebbek leszünk, ilyen olyan betegség üti fel a fejét, baj van a hallásunkkal, látásunkkal, gyorsaságunkkal, tempónkkal. Valóban romlik a mi külső emberünk.
Azonban elmondhatod-e, hogy bár ez igaz, de a belső emberem, az aztán napról napra megújul. Édesapám egy nagyon mélyen gondolkodó, igazán hívő ember volt. Sajnos megtámadta a szervezetét a rák. Soha nem láttam elcsüggedni. Sokkal inkább felgyorsult. No, nem a tempójával, hanem az idő kihasználásával. Rengetegszer láttam a nagy diófánk alatt ülni, kezében Biblia, könyvek, jegyzetfüzet és toll. Közben potyogtak a könnyei, úgy meghatották az olvasottak. Aztán egy másik alkalommal papírt és tollat meg borítékot kért, és minden barátjának írt egy nagyon megható, megtérésre buzdító levelet. Bocsánatot kért tőlük, ha valamivel megbántotta volna őket és kérlelte, hogy szeretne majd találkozni velük az újjáteremtett földön, döntsenek Jézus mellett. Elmondható, hogy bár testi állapota naponta gyengébb lett, de mindig felemelő volt a vele való beszélgetés. Mindig hozott elő valami újat. És ez aztán létrehozta azt, amit fenti Igénk első mondatában olvasunk: Nem csüggedünk. Ha életünk jó kezekben van, ha rendben vagyunk lelkileg, akkor higgyük azt, hogy a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen igen nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra, hanem a láthatatlanokra nézünk. Mert a láthatók hamar elmúlnak, de Isten országa megmarad örökké.

Van még okod a szomorúságra? Engedd, hogy Jézus levegye terhedet! Lehet, hogy körülményeid nem a legrózsásabbak, talán az egészséged, a pénztárcád vagy a kapcsolataid területén látsz gondokat. Ne feledd, ettől függetlenül a belső lelki életed naponta megújulhat és EZ a lényeg. A többi csak ráadás. Emeld fel szemed Jézusra! Közelében gondjaid oszlanak, tőle árad az égi erő!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia