"Boldogok akiknek szívük tiszta"



Boldogok, akiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.
(Máté evangéliuma 5,8)




Énok, háromszáz évig törekedett szívének tisztaságára. Vágyott arra, ennyi időn keresztül is, hogy a mennyei Atyával lehessen. Vágyunk arra, hogy mi is a mi Atyánkkal lehessünk? Akkor meg kell tanulnunk tiszta szívűeknek lenni. Az ígéret csodálatos: akik ilyenek, meglátják Őt.

Ha Jézus azt mondja, hogy a tisztaszívűek meglátják Istent, akkor ez azt jelenti, hogy akiknek nem tiszta a szíve, azok nem. Nekik a bűn teljesen megfertőzi szívüket. A Biblia sokat beszél arról, hogy a szív romlottsága vezeti bukáshoz az embert. Ha van romlott szív, vagyis bűnt tartalmazó, és hordozó szív, akkor az azt jelenti, hogy onnan ki is lehet takarítani. Ezért meg kell szabadulni mindentől, ami felesleges. Ami pedig felesleges, az nem más, mint a bűn. A bűnös gondolatok, indulatok, mindaz, ami ellenkezik az Úr törvényével. Ezt nevezzük bűnnek. Pedig, mi már egy bűnnel teli világba születtünk bele. Erről beszél a Szentírás (Zsolt. 51,7).

Milyen egy tiszta szívű ember? Hogyan tudnánk szavakkal körül írni. Mindig minden helyzetben megfelel, őszinte szó hagyja el az ajkát, mindig kedves, figyelmes, nem személyválogató, és még sorolhatnánk a jó tulajdonságait, de egyszerűen olyan valaki, aki nem követ el bűnt.

A tisztaszívű embereket (és remélem, hogy valamennyien ismerünk legalább egy ilyen embert, de szívem reménysége, hogy valaki magában azt mondja: „én százat is ismerek”) csak úgy hálóval kell fogdosni, mint a pillangót.

Vajon mi milyen megítélést kapunk, de nem az emberektől, hanem az Atyától? Isten segítsen nekünk tisztaszívűeknek lenni!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet