Akire tartozik
„Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak
látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted.”
Zsoltár 51:6
A bűnelkövetés, a vétek kérdése
igen komoly dolog. Rosszat tenni mindig, csak valakivel szemben tudunk, ahogy
jót cselekedni is. Ilyenkor mindig megbántjuk a másikat, mert erkölcsi, anyagi
kárt okozunk neki, esetleg mindkettőt, nem beszélve a fizikai erőszak
kérdéséről. Később a legtöbb esetben lelkiismeret-furdalás tör ránk és
megpróbáljuk elrendezni a dolgokat. Ezt elsősorban azzal tehetjük meg, aki ellen
tetteink irányultak. Általános bocsánatkérések, meghunyászkodó viselkedés
azonban sohasem vezet célhoz. Legjobban az őszinteséggel, az alázatossággal és
a valódi bűnbánattal juthatunk el a sértett szívéig. Azok, akik szeretnek
minket, hiszen legtöbbször ellenük vétünk, hamar visszafogadnak, inkább
elnézőbbek, mint a tőlünk távolabb állók. Idővel azonban ott is eredményre
juthatunk.
De mi a helyzet akkor, ha már
nincs kivel helyrehozni a bajt? Ha már elkéstünk, mert túl soká vártunk? Mit
tegyünk akkor, ha már senkitől sem tudok bocsánatot kérni, mert az illető már
nem él és lehet, hogy csalódással, haraggal a szívében távozott el? Sokan
küzdenek ilyen, marcangoló bűntudattal. Gyermekek, akik nem mondták el idős
szüleiknek még időben, mennyire szerették őket. Házaspárok, akik vártak a
bocsánatkéréssel, mert azt túl megalázónak érezték és így jutottak a válásig.
És még sorolhatnánk…
A mai szövegünkben találjuk erre
a kérdésre a megoldást. A zsoltáríró a bűn kérdésének egy másik oldalára
világít rá, az isteni oldalára. Azt mondja, hogy amikor rosszat teszünk, amikor
hibázunk, azt nem egy embertársunkkal szemben tesszük, hanem elsősorban Istennel
szemben. Mert minden, ami jó, az Tőle származik, mert Ő az abszolút jóság és
igazság. A lelkiismeretünk is azért szól hozzánk, mert Ő terel bennünket a
helyes útra. Ő késztet arra, hogy rendezzük le még időben, amit le kell. És épp
ezért nála van a megoldás arra is, ha már úgy gondoljuk, késő.
Dávid akkor írja ezeket a
szavakat, amikor már elkésett, mert Uriás, akinek a feleségét elszerette,
elvette, halott. Ő ölette meg, hogy a vétke ne tudódjon ki. Azt hitte, rajta és
szeretőjén kívül senki sem sejtette titkát. Szolgái pedig félelemből és
tiszteletből is hallgattak. De Isten ismerte titkát és szolgáján, a prófétán
keresztül fel is fedte azt. Megadta Dávidnak az utolsó esélyt arra, hogy ne
gyötrő bűntudattal élje le hátralevő életét és kemény, Istentől eltávolodott
szívvel haljon meg. Így ad Isten nekünk is esélyt, annak ellenére is, ha már
emberileg késő.
És ez mennyire elég? Megbocsáthatott-e Isten Uriás
helyett Dávidnak? Igen, megtette. Mert minden ember élete az Ő kezében van.
Mert Ő Úr a halálon túl is, és csak így tudta elrendezni, hogy végül Dávid
Uriás elé állhasson majd, hogy tőle is bocsánatot kérjen.
