Szomorú vagy?
Máté 5:4.
Ma reggel ezeket a csodás gondolatokat találtam a Gondolatok
a Hegyi beszédről című könyvben. Kivonatosan, nem szó szerint idézem:
E mondat a bűnök feletti őszinte,
szívből fakadó sírásról beszél. Aki a keresztre szegezett Üdvözítőre tekint,
felismerheti a bűn irtózatos nagyságát.
Akik így sírnak, “azok megvigasztaltatnak”. Isten azért tárja fel előttünk vétkeinket, hogy azokkal
Krisztushoz meneküljünk; ezáltal megszabadulunk a bűn béklyóitól, és Isten
gyermekeinek szabadságában örvendezhetünk. Őszinte töredelemmel járuljunk a
kereszthez, rakjuk le és hagyjuk ott valamennyi bűnünket!
Ha mégoly nehéznek és súlyosnak is
látszik minden szenvedés, áldására szolgál annak, aki hittel hordozza. Épp az a
súlyos csapás, amely látszólag boldogságunkat teszi tönkre, lehet Isten
eszköze, hogy szemeinket a menny felé irányítsa. Hányan vannak, akik soha nem
ismerték volna meg az Urat, ha a szenvedések nem kényszerítették volna őket
arra, hogy nála keressenek vigaszt.
Az élet megpróbáltatásai Isten
munkatársai; az a rendeltetésük, hogy jellemünkből minden durvaságot
eltávolítsanak. A faragás és csiszolás, simítás és fényezés mindig fájdalmas.
Jellemünket is oly nehéz csiszolni, mint a durva követ; de ezzel válik
alkalmassá arra, hogy helyét elfoglalja a mennyei templomban. Értéktelen
anyagra nem fordít az Úr olyan nagy gondot, csak a legértékesebb köveket
csiszolja a hely fenségéhez méltóan.
Ha baj és bánat tör reánk, gyakran
mi is úgy cselekszünk, mint Jákob. Azt hisszük, hogy azokat az ellenség zúdítja
ránk, és addig küzdünk ellenük a homályban, amíg ki nem merülünk; sem vigaszt,
sem enyhülést nem találunk. Hajnalhasadáskor tárult fel Jákob előtt, hogy a
szövetség Angyala érintette őt, aki ellen lélekszakadtáig küzdött. Ekkor sírva
és erőtlenül borult a végtelen Szeretet keblére, hogy a sóvárgott áldásért
könyörögjön.
Nekünk is meg kell tanulnunk, hogy
a szenvedések jótétemények! Isten fenyítését ne vessük meg, s ne legyünk
gyengék, ha büntetéssel sújt bennünket! Jézus minden szorongatott lelket
felkeres, hogy meggyógyítsa. Szomorúság, fájdalom és szenvedés: mind könnyűvé
válnak, ha áldott jelenlétét érezzük.
Isten nem akarja, hogy néma
fájdalommal, sebzett, megtört szívvel, görnyedten járjunk. Ellenkezőleg, hogy
felé nézzünk, és szeretettől sugárzó tekintetét felismerjük. Az áldást hozó
Üdvözítő ott áll azok előtt is, akiknek szemeit úgy elhomályosítják a könnyek,
hogy nem képesek felismerni Őt. Szeretné megfogni a kezüket, szeretne vezetni
bennünket, hogy gyermeki bizalommal tekintsünk reá. Szíve mindig tárva-nyitva
áll aggodalmaink, fájdalmaink és gondjaink előtt. Örök szeretettel és jósággal
vesz körül bennünket. Nyugalmat találhatunk nála; éjjel-nappal szeretetéről
gondolkozhatunk. Lelkünket a mindennapi élet gondjai és bajai fölé emeli, s
belső békét ad. (E. G. White)