szombat, június 07, 2014

Élet-halál kérdése



"Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?"

János 11,25-26

"Élet-halál kérdése!" - mondtuk egymásnak, ha valami nagyon fontos dologról volt szó. Például, hogy lemásolhassuk a házi feladatot a másikéról az óra megkezdése előtt, ha otthon elfelejtettük megcsinálni. Vagy a szüleinktől kölcsönkért autóról, ha az első randira siettünk. Természetesen, ezek a dolgok akkor valóban sokat számítottak, de azóta rájöttünk, az élet és a halál kérdése sokkal komolyabb ennél.

"Mert az élet minden, a halál pedig semmi!" - mondják azonnal páran és komolyan is gondolják. Ezért meg is tesznek mindent, hogy belesűrítsenek minden jóból, amennyit csak lehet, a mindennapjaikba. Szeretnék elérni a minőség és a mennyiség legjobb arányát. Vagyis a legjobb minőségből a legtöbbet magamnak, ha lehet. Aztán, ha nem sikerül csalódottak lesznek, kiábrándultak. Ha pedig mégis, jellemük változik és egyre jobban eluralkodik rajtuk az önzés, az élvezetek utáni állandó szomjúság.

"Ezért élj úgy, hogy utánad mindenki boldogan emlékezzen rád!" - mondják a bölcsek. Ez jó tanács és érdemes is megfogadnod, ha tudod, hogy mi a jó. Elsőre könnyűnek tűnik a válasz, de ha jobban belegondolsz, a jó fogalma igencsak viszonylagos. Mert kinek mi a jó? Hogyan tehetek úgy valaki kedvére, hogy azzal másnak ne ártsak? Vagy csak azok számítanak, akik nekem fontosak? Jó életet élni, hogy az emberek jó szívvel emlékezzenek rám, nem könnyű feladat. Mindenképpen szükségem van egy mércére, ami megmutatja az utat. De hol találom azt?

"Élj hát úgy, hogy jutalmad legyen az öröklét!" - mondják a papok, mesterek, lelki vezetők és még sorolhatnám. Vagyis éljek vallásos életet!? De melyik vallás szerint? Sok-sok szent könyv van, melyiket kövessem? A Tórát, a Bibliát, a Bhagavad Gitát, a Koránt? Vagy talán valóban mindegy? Használjam az összes esszenciáját, ami mindegyikben közös? Meg lehet azt találni? Nem azt keresik a vallási vezetők is, de vajmi kevés eredménnyel? Valóban van közös tartalom. "Légy jó, engedelmes, erkölcsös, vallásos!" - állítja a legtöbb. "Imádkozz, járj közösségbe, hozz áldozatokat!" - teszik még hozzá. De vajon valóban ki tudom érdemelni az öröklétet azzal, amit ezután teszek? Tehetek elég jót, lehetek elég önzetlen, válhatok valóban szentté? Meg tudok annyira változni, hogy még a gondolataim is, a ki nem mondott érzéseim is mind, mind csak tiszták legyenek? És, ha igen, mi van azokkal a bűnökkel, amiket eddig elkövettem? A múlt hibáit a jelen és a jövő jócselekedeteivel nem lehet jóvá tenni! Nem lehet eltörölni!

Jézus mondja: "Én vagyok a feltámadás és az élet!" Tehát nem egy könyv a mérce, nem egy vallás, nem tanítások halmaza, hanem Valaki. Valaki, aki halott volt, de él! Valaki, aki már járt ott és visszatért. Na nem úgy, mint akiknek halálközeli élményük volt. Mert az ő testét összetörték, dárdát döftek át rajta. A vére kifolyt a földre, mint az áldozati állatoké, a szíve megállt és egészen halott volt három napig a sírban. Ő innen tért vissza, nem egy orvosi halálból, nem egy szívleállásból, nem egy újraélesztés után. Ő valóban halott volt, mert a bűneink miatt halt meg. Ő valóban halott volt, mint ahogy mindannyian valóban meghalunk egyszer. Sőt, annál is jobban, mert ő a kárhozat halálával halt meg, hogy mi élhessünk. Majd feltámadt, hogy első legyen közülünk, hogy utat nyisson, Isten megbocsátásának az útját. Az Ő áldozata nélkül nem lehet tiéd az öröklét, de semmit nem tehetsz azon kívül érte, hogy elfogadod azt hittel. Ez az igazi hit, ami a feltámadásban összpontosul. Hányan mondják: "Hiszek Jézusban!", de mikor a halállal szembesülnek, csak legyintenek: "Nem jött még onnan vissza senki!" Hinni Jézusban azt jelenti, hiszem, hogy van örök életem! Azt jelenti, hogy bár meghalhatok, de tudom, hogy végül találkozunk!

péntek, június 06, 2014

Tolvaj

Azért jött, hogy megbotránkozz, és megbotránkoztass másokat.
Meg azért, hogy féltékenységet ültessen szívedbe.
És hogy mindkét kezedet telerakja „nagyon fontos” munkával, és ne maradjon időd az igazán fontosakra.
Azért jött, hogy ellopja szívedből a szeretetet, és helyette gyűlölet-magvakat ültet.
Szenvedélyek rabjává szeretne tenni, hogy megöljön.
Mindenféle hozzád közelálló bűnnel csábít és szeretne levenni a lábadról.
Szeretné, ha még álmodban sem foglalkoznál az örök élet gondolatával, meg Jézus Krisztussal, a megváltással, és hasonló mély dolgokkal. Helyette a mesékhez irányítja füledet. Behoz mindenféle kacatot az otthonodba, csakhogy minden percedre számot tarthasson, és elvegye tőled.
„A tolvaj nem másért jön, hanem, hogy lopjon, öljön s pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek!” – mondta Jézus.
János evangéliuma 10:10.
A tolvaj tehát azért jött, hogy lopjon, öljön és pusztítson.
Ezzel szemben Jézus Krisztus azért jött, hogy életed legyen, bővölködő örök életed!
Nem értem! Hogyan lehet ilyen balga az emberiség, hogy a hazug tolvajt választja, Jézus Krisztus evangéliumát meg mesének tartja.
Remélem, TE nem közéjük tartozol. Bízom abban, hogy TE a jobbik részt választottad!

csütörtök, június 05, 2014

A megígért csoda

„Van-e valami lehetetlen az Úr számára? Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.”
Mózes első könyve 18:14

Sokat hallottam prédikációkban, vagy beszélgetésekben Ábrahám és Sára hitetlen nevetéséről. Isten azt ígéri nekik, hogy egy év múlva fiúk fog születni, és ők ezt – a vele szerzett oly sok tapasztalat után is – gúnyos szkeptikussággal fogadják. Micsoda hálátlan hitetlenség!
Persze nem tudom, mi hogy fogadnánk, ha idős korunkban egy vadidegen azt mondaná nekünk, hogy a visszafordíthatatlan biológiai folyamatok újból teljesen egészségesen fognak működni testünkben. Kicsit igaztalanok vagyunk a Biblia embereivel szemben, ha több hitet várunk el tőlük, mint saját magunktól. Legyünk őszinték – legalább magunkhoz –, mi se hittük volna el annak az embernek a szavát, és talán ízetlen tréfálkozásnak véltük volna az esetet.
Honnan ez az örök kételkedés az emberben? Hogyhogy nincs még egy mustármagnyi hitünk sem? A történetünk Édenbe kezdődött, ahol a kígyó ültette el szívünkbe a hitetlenség magvát. Azóta kénytelenek voltunk kifejleszteni egy – bizonyos fokig egészséges – bizalmatlanságot magunkban. Hiszen mi lenne, ha mindenkinek elhinnénk mindent? Mi lenne, ha minden reklámot bevennénk? Hamar pórul járnánk, ezt tudjuk a saját bőrünkön. Az információk minden irányból bombáznak minket, és mi megtanultuk lepergetni őket. A prospektusokat kidobjuk, a csodakenőcsöt visszautasítjuk, nem megyük el a termékbemutatóra és szinte biztosak vagyunk benne, hogy a koldus, aki pénz kér tőlünk, alkoholista. Lehet, hogy így gazdaságilag megóvjuk magunkat a veszteségektől, ugyanakkor azt is érezzük, hogy kiszárad az életünk. Mit tehetünk ez ellen? Honnan tudjuk, hogy egy vadidegenen keresztül maga Isten szól hozzánk, vagy pedig csak egy újabb rászedésről van szó? Honnan tudjuk, hogy Isten személyre szabott ígérete valós, vagy netán valami rossz tréfa?
Ábrahám nem attól hithős és példakép számunkra, mert ő könnyedén elhitte a lehetetlent és a logikátlant (ne feledjük, ő is kinevette Izsák születésének gondolatát, 17:17), hanem azért, mert baráti kapcsolatban volt Istennel (Ézsaiás 41:8). Ábrahám ismerte a barátjának a hangját, és feltétel nélkül bízott benne.

Lehet, hogy a sok rossz tapasztalat megkeményített minket, és már nem hiszünk el senkinek semmit, de a mennyei barátnak elhihetjük, előtte semmi sincs ami lehetetlen, akár a mi életünkben sem.

szerda, június 04, 2014

Kegyelmes Istenünk



„Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint. Mert a milyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. A milyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. A milyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt.”
(103. Zsoltár 10-13. vers)

Mondd! Te hányszor voltál, hányszor vagy úgy, hogy tudod; megérdemelnéd, hogy elszenvedjed rossz döntéseid, félresikerült szavaid, tetteid következményét, de helyette olyan jó dolgokat kapsz az Úrtól, amire teljesen méltatlan vagy.

Én ilyenkor mindig mély hálával a szívemben határozom el, máskor jobban figyelek, hogy ne bántsam meg többé sem Istent, se másokat. Aztán persze nemsoká ismét azon kapom magam, hogy vannak gyengeségek, rossz szokások, bűnök melyektől nem tudok megszabadulni.

Bizony ilyenkor újra és újra kérem; bocsáss meg Uram! Nem akartam, nem figyeltem, tévedtem, ezt elhibáztam...

S most reggel megint itt vagyok, és egy énekkel adok hálát, azért a sok-sok megelőlegezett kegyelemért, melyet kaptam, s mellyel ezen a napon is körülvesz az Úr:



hétfő, június 02, 2014

A hullámok fölött


„A hatalmas vizek hangjánál, a tenger fenséges morajlásánál fenségesebb az Úr a magasságban.”
Zsoltárok könyve 90:4

Vannak körülöttünk olyan dolgok, amelyek félelmet ébresztenek bennünk? Bizonyára mindannyiunk életében vannak ilyenek. Van, aki a kutyáktól fél, mások a betöröktől, de az is lehet, hogy betegségektől rettegünk. Leginkább az ismeretlentől félünk. Valami olyantól, ami meghalad bennünket, erősebbnek, nagyobbnak tűnik nálunk.

Voltunk-e már este tengerparton, esetleg olyan helyen, ahol nem homokos a part, hanem sziklás? Néhány évvel ezelőtt egy szeptemberi hétvégét tölthettünk párommal a Kelta-tenger partján (Nagy Brittania délnyugati partján). Szeles idők jártak. Többször lesétáltunk a partra, megnéztük a naplementét és csodáltuk a tájat. Amint ránk szállt az este, az addig gyönyörű látvány helyét egy félelmet keltő hang vette át. A szél feltámadt és a hullámokat a sziklás partnak csapta. Szinte mindannyiszor beleremegtünk, amikor nekicsapódtak.

A hatalmas vizek hangja, a tenger felséges morajlása félelmetes lehet. Talán ezért tisztelték istenként a kelták a tengert. Hatalmas ereje félelmet keltett bennük és rádöbbentette arra, hogy milyen gyengék, törékenyek, kiszolgáltatottak.

A költő azonban pont ezt írja fölül ebben a zsoltárban, amikor azt mondja, hogy nem kell félnünk, mert a tenger fenséges morajlásánál, a hatalmas vizek zúgásánál is fenségesebb az Úr a magasságban.


Összecsaptak a hullámok feletted? Úgy érzed, elmerülsz a téged körülvevő nagy vizekben? Időnként mindannyian átéljük ezeket az érzéseket. Félünk a minket körülvevő hullámoktól. S bár a szikláknak csapódó hullámok nagyon hangosak, ne feledjük, van valaki a magasban, akinek a hangját a leghangosabb viharban is meghallhatjuk. S ami még ennél is fontosabb, ez a valaki képes elcsendesíteni a körülöttünk tomboló vihart. 

Emeljük hát fel tekintetünket ma is!

vasárnap, június 01, 2014

Kitartást!

„Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk.”
Lukács evangéliuma 18:1


Kérted ezerszer és még eggyel többször. Kérted sírva, kérted kétségek között, kérted alázatosan, néha dühösen. Kérted türelmetlenül, kérted fáradtan és reményvesztetten. Kérted lemondóan, megszokásból, kérted lelkesen és élettel tele. Kérted magyarázatokkal felvértezve, kérted akarattal és ígéretekkel. Kérted. Mindig csak kérted. 

És volt, hogy Ő nem felelt. Vagy nem úgy felelt, ahogy te szeretted volna. Megesett, hogy néma maradt, de olyan is, hogy az ellenkezőjét kaptad annak, amire úgy gondoltál, hogy neked mindenképpen szükséged lenne rá. Volt, hogy vártál éveket látszólagos eredmény nélkül. És megtörtént, hogy Ő azt mondta: Nem. Te pedig álltál üres kézzel, értetlenül, üveges tekintettel az eget bámulva, néha suttogva, néha lenyelve, néha ordítva felfelé, hogy miért? 

Mire való az ima? Mire jó, hogy elmondod a vágyadat, a féltve őrzött titkodat, szíved legbelsőbb kérését, és a Mindenható visszautasít? Mire jó akkor megnyílni előtte, hogyha a válasza a „Nem” lesz vagy épp a semmitmondó hallgatás? Minek térden állni órákon keresztül az ágyad mellett, minek összekulcsolt kézzel csendben mormolni a szavakat? Minek a Miatyánk és a „Jövel Jézus”? Minek? Miért? Mivégre?

Kérdéseidből kifáradva újból elolvasod Jézus tanácsát, és valami kezd derengeni agyad eldugott tekervényében. Talán nem is ezért van az ima? Vagy nemcsak ezért? Nemcsak azért, hogy kérj, néha követelj, és duzzogj, amikor nem kapod meg. Nemcsak azért, hogy sorold a listát, aztán továbbállj, mint aki jól végezte dolgát. Nemcsak azért, hogy te beszélj, hanem hogy engedd Istent is megszólalni. 

Az ima kapcsolat. Nem egy egyszerű karácsonyi ajándéklista, nemcsak rólad szól, hanem Rólatok. Istenről és rólad, a kettőtök kapcsolatáról. És Ő vár, hogy leülj beszélgetni Vele. Vár arra, hogy elmondd neki az érzéseidet, gondolataidat és ne csak a kéréseiddel bombázd Őt. Vár arra, hogy Ő is megszólalhasson, hogy néha csendben maradj, és ha kérdeztél tőle valamit, legyen időd meghallgatni a válaszát. 

Ezért hát imádkozz mindig! Beszélgess Istennel! Tárd fel, tárd ki előtte a lelkedet, és engedd, hogy viszonozza ezt a bizalmat feléd! Engedd, hogy megszólaljon, hogy üzenjen, hogy éreztesse figyelmét, jelenlétét, és soha ne fáradj bele a Vele való közösségbe!