Jézus a szenvedéséről
„És én, ha felemeltetem e földről,
mindeneket magamhoz vonszok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen
halállal kell meghalnia. Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvényből,
hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel
kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia? Monda azért nékik Jézus: Még egy
kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy
sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
Míg a világosságotok megvan, higyjetek a világosságban, hogy a világosság fiai
legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködék előlük.”
(János evangéliuma 12. fejezet 32-36.
vers)
Adott
egy kizsákmányoló, elnyomó hatalom. Adott egy az élet gondjaitól agyongyötört nép.
Majd adott egy különös tanító, aki azt állítja magáról, hogy Ő a régen várt Messiás.
És
láss csodát! Valóban. Talpra áll a béna, lát a vak, megtisztul a poklos, a
halott feltámad, jóllakik az éhező, a tenger is lecsendesül. Hozsanna! Itt az
új király!
Micsoda?
Szenvedő király? Hogy ezért jött? Hogy meghal? Ez nekünk sok, kemény beszéd ez.
Bizony
ez már tényleg sok, odalépek és megdorgálom: „Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik
ez meg te véled.” (Máté 16:22)
Ezt
nem teheted velem! Nem leszek miniszter? Nem leszek rómaiakat legyőző hős,
akiről ódákat zeng az utókor? Csak nem képzeled, hogy majd én is veled
szenvedek!
Szemembe
néz, s így válaszol: „Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem
gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra… Ha valaki jőni akar én
utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.”
(Máté 16:23-24)
Csak
hat nap múlva értettem meg, mit akar azzal, hogy „ő a világ világossága.”, mikor fenn a hegyen megláttuk isteni
dicsőségét…
Akkor
kezdett el bennem pislákolni, hogy kész leszek vele a halálba menni… de nem is
sejtettem, hogy milyen elhamarkodott ígéret volt ez részemről. Mire a kakas
háromszor megszólalt szívem teljes sötétségbe burkolózott. Majd hat órakor sötétbe borult az
egész világegyetem.
De
harmadnap újra fellobbant a láng. melyet tovább táplált beszélgetésünk a
tengernél. A felházban pedig a többiekkel együtt örültünk a kettős tüzes nyelvek ajándékának.
S
bár azóta sincs ezüstöm, sem aranyam. Nem királyi palota az otthonom, nincs birtokomban
a bölcsek köve, nem értem e világ ügyeskedéseit, de ennek ellenére vallom, hogy az én mustármagnyi hitem, mint kicsi pislákoló gyertyafény képes a legnagyobb sötétséget is megszüntetni.
Így,
„akik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek
mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe.” (1Thessz.5:8)
Legyen
minden napod a fény ünnepe!
Légy
te is Jézus világító mécsese!
