Szelíd tanács
„Atyámfiai, még ha előfogja is az
embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek
lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is. Egymás terhét
hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.”
(Galátziabeliekhez írt levél 6.
fejezet, 1-2. vers)
Az
egyik legkényesebb dolog a gyülekezeti életben, a másik útbaigazítása,
tanácsolása. Oly sokszor teszik fel nekem is a kérdést: Atyafi! Ezt meg ezt
hallottam/láttam xy testvérnél. Most megmondjam neki, hogy ez helytelen, vagy
ne mondjam? Lehet meg fog sértődni.
De,
ha nem mondom meg, akkor „Vétkesek közt cinkos, aki néma”… Szóval mit tegyek?
Vagy tudod mit, úgyis te vagy a lelkész, mond meg neki te!
Egy
biztos, ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma eset. Van, aki
önmaga rájön saját hibájára, még mielőtt szólnának neki, van, akit egy szelíd
hangú beszélgetéssel rá lehet vezetni, hogy gondolja át mit tett, és van,
akinek még a rettentés sem használ.
Nincs
tehát egyen recept erre vonatkozóan, mégis a lelkületet illetően úgy vélem, érdemes
lenne jobban megfogadni E.G.White tanácsát ebben a kérdésben:
„Csakis
azok élnek Krisztusért, csakis azok hoznak nevére tisztességet, csakis azok
igazak Mesterükhöz, akik igyekeznek megmenteni az elveszettet.”
„Éreztél-e
felelősséget valakiért, akit tilos ösvényen kószálni láttál? Megfeddted-e
gyengéden? Megsirattad-e? Imádkoztál-e vele és érte? Kimutattad-e gyengéd
szavakkal és gondoskodó tettekkel, hogy szereted és meg kívánod menteni?
„A
tévelygőt más úton visszanyerni nem lehet, csak a szelídség, gyöngédség és
nyájas szeretet szellemében.
„Ne
vesd meg a bűnöst, de kérleld
Nyájas,
gyöngéd szóval
Vidd
vissza Istenhez az elveszettet
Az
emberiességhez, és a jóhoz.
Hisz
magad is ember vagy csupán
Gyönge
ember, elbukhatsz, mint ő.
Légy
hát kegyelmes az elesetthez
Hogy
az Úr hozzád is kegyelmes legyen.”
/Részletek
E.G.White, Bizonyságtételek V. kötet, Szeressük a tévelygőket c. rész (603-613.o.)/
