Amit a próbák közt tudni kell
„Isten … ezt mondta:
»Sötétségből világosság ragyogjon fel«, ő gyújtott világosságot szívünkben,
hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismeret Krisztus arcán. Ez a
kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt istennek
tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak
be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem
elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben
hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.”
Pál második Korinthusba írt levele 4:7-10
Mindannyiunk életében vannak néha
megpróbáltatásokkal telesűrített időszakok. Egy ilyet hagytam én is nemrég a
hátam mögött. Néhány hete kezdődött, mikor egy cserkészkirándulás végén
nekitolattam egy fának. „Még az a szerencse, hogy a gitáromnak semmi baja nem
esett” – gondoltam magamban. Este döbbentem rá, hogy a gitáromat egy erdő széli
padon felejtettem. Azonnal visszamentem, de már nem volt ott semmi. Néhány
héttel később napközis gyerektábort szerveztünk, és sokat használtuk az
autónkat. Az egyik alkalommal nem lett behúzva a kézifék. Úgy szóltak be a
táborba, hogy nézzük már meg, kié az az autó, amelyik keresztben áll az úton,
az egyik oszlopnak nekigurulva? „Sebaj – gondoltam magamban –, a korábbi
horpadással együtt majd ezt is kijavíttatom.” A tábori résztvevők egy résztét egy
kölcsön kért mikró busszal szállítottuk a helyszínre, és az egyik alkalommal
meghúztam az oldalát. Az utolsó előtti nap estéjén, mikor éppen indulni akartam
a gyerekekkel haza, elszakadt a kuplungbóvden. Kissé nyomott hangulatban
mentünk haza saját autónkkal aznap este. Épp a garázsba akartam betolatni,
mikor látom, hogy gyanús füst és szag terjeng a motortérből. A gyerektábor
utolsó napjára – amikorra a legnagyobb szükség lett volna rá – kocsi nélkül
maradtunk.
Mit mondjunk ilyenkor? Különböző,
egymásnak sokszor logikailag ellentmondó stratégiákat dolgozunk ki, az élet
eseményeinek magyarázatául. Ha ilyen és ehhez hasonló rossz dolgok történnek
velünk, akkor azt mondjuk: „az ördög támadásainak vagyunk kitéve!” Ha jó
dolgokat élünk át, akkor azt mondjuk: „Isten áldása van a munkánkon.” Ha
azonban olyan emberekkel történnek rossz dolgok, akiket nem szeretünk, akkor
szívesen beszélünk „Isten büntetéséről”. Ha pedig ugyanezekkel az emberekkel jó
dolgok történnek, akkor úgy vélekedünk, hogy „bizonyára az ördöggel cimborál”.
|
… velünk
|
… az
ellenségünkkel
|
Ha jó történik
|
Isten
áldása
|
Az
ördöggel cimborál
|
Ha rossz történik
|
Az
ördög támadása
|
Isten
büntetése
|
Pál életét is hasonló
megpróbáltatásokkal sűrített időszakok jellemezték: szorongatták, üldözték,
letiporták (8-9). Mégsem a fenti sablon alapján magyarázta az őt ért rossz
dolgokat. Minden nehézség inkább arra emlékeztette, hogy Jézus sokkal többet
szenvedett őérte (10), és ez volt számára az igazi kincs (7).
Ha próbák, szenvedések érnek
bennünket az életben, bölcs dolog, ha nem állunk elő mindig egy kész lelki
magyarázattal: „Ez azért történt, mert…” Az ilyen válaszok legtöbbször Jób
barátainak magyarázataira hasonlítanak. Lássuk be, hogy a legtöbb esemény
kapcsán mi nem látunk a miértek mögé. Vegyünk Pálról példát, aki minden
szenvedés mellett is megőrizte élete legfontosabb fókuszát: „nem tudok közöttetek másról, csak Jézus
Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről” (1Korinthus 2:2). Ha ez az
életünk középpontja, akkor – ha nem is tudjuk mindig megmagyarázni –
elviselhetővé vállnak az élet nehézségei: „Mindenütt
szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk
kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk.”