Isten megjutalmaz


"Boáz pedig felele, és monda neki: Bizony elmondtak nekem mindent, amit cselekedtél a te napaddal, férjed halála után, hogy elhagytad a te atyádat és a te anyádat és a te születésednek földét, és jöttél ahhoz a néphez, amelyet nem ismertél azelőtt. Fizessen meg az Úr a te cselekedetedért, és legyen teljes a te jutalmad az Úrtól, Izraelnek Istenétől, akinek szárnyai alatt oltalmat keresni jöttél."
Ruth 2:11-12.

Amikor Ruth férjhez ment egy idegenhez, egy jött-menthez, vállalta, hogy sajátjai néznek majd rá ezért megvetéssel. Habár rokon néprõl volt szó a vallási különbségek szétválaszthatták volna a családot, tönkre tehették volna a házasságot. Ruth azonban eldöntötte, hogy férje Istenét követi. Szüleivel való kapcsolata is töretlen maradt, hiszen párja halála után, anyósa unszolàsàra visszatérhetett volna hozzájuk. Ez az idõsebb asszonyzony szeretetével megnyerte õt. Azzal, hogy édes leányaként tekintett rá, sõt így is nevezte. Apósa, sógora, majd szerelme elvesztése mások szemében elhagyott istenei büntetését jelenthették, számára azonban csak "egyszerü" tragédia maradt, ami még közelebbi kapcsolatba hozta a három nõt egymáshoz. Fajdalma nem vonta el õt attól, hogy együtt érezzen Naomival és megértse, annak vesztesége még az övénél is nagyobb, hiszen társa mellett gyermekeit is elvesztette. Amikor anyósa kész volt lemondani menyei támogatásáról tudta, hogy az asszony saját érdekeit helyezi háttérbe az õ boldogulásukért. Belátta, hogy ez rendkívül önzetlen cselekedet a részérõl, hisz így minden támasz nélkül marad. A döntés, hogy Naomi teljesen Istenre bízva magát hazatér, õt is megerõsítette abban, hogy mindvégig kitartson.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia