Erő és határozottság

Aki hanyagul végzi az ő dolgát, testvére annak, aki tönkre tesz. Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és oltalmat talál. Példabeszédek 18, 9-10







Amikor a kísértő felajánlotta Krisztusnak a világ országait és dicsőségét, azt javasolta, hogy Krisztus mondjon le a világ feletti királyságáról, és Sátán alattvalójaként uralkodjék. Ilyen uralmat reméltek a zsidók is. Evilági királyság után vágyakoztak. Ha Krisztus beleegyezett volna, hogy ilyen királyságot ajánljon nekik, örömmel fogadták volna Őt. A világra azonban a bűn átka nehezedett, annak összes keserűségével együtt. Krisztus kijelentette a kísértőnek: "Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj!" (Mt 4:10) 
  Az ajánlotta fel a világ országait Krisztusnak, aki a mennyben fellázadt. Hűbéri szolgálatot akart vásárolni gonosz elveihez, de Krisztus nem volt megvásárolható. Azért jött, hogy megalapítsa az igazság országát, és Ő nem másítja meg tervét. Sátán ugyanezzel a kísértéssel közelít az emberhez, nagyobb sikerrel, mint Krisztusnál. Felajánlja az embereknek  a világ országait azzal a feltétellel, hogy elismerik fennhatóságát. Megkívánja, hogy áldozzák fel a becsületet, semmibe vegyék a lelkiismeretet és az önzésnek éljenek. Krisztus azt parancsolja, hogy keressék először Isten országát és az Ő igazságát, ám Sátán mellettük halad és azt mondja: "Bármi lenne is igaz az örök élettel kapcsolatban, ha boldogulni akartok a világban, nekem kell szolgálnotok. Jólétetek a kezemben van. Adhatok nektek gazdagságot, örömöket, megbecsülést és boldogságot. Fogadjátok meg a tanácsomat! Ne hagyjátok, hogy a becsület vagy az önfeláldozás hóbortos nézetei magukkal ragadjanak titeket! Én egyengetem az utat előttetek." Így tömegeket csap be. Beleegyeznek, hogy az "én" szolgálatában éljenek, és Sátán elégedett. Míg földi uralom reményével kecsegteti őket, ő uralkodik lelkükön. Amit felajánl, nem az övé, hogy adományozhatná, s nemsokára el is veszíti. Ráadásul még meg is fosztja az embereket Isten fiainak örökségétől. 

  Sátán megkérdőjelezte Jézus istenfiúságát. Az elutasítások olyan bizonyítékok voltak, amelyeket nem tagadhatott. Az Istenség átvillant a szenvedő emberen. Sátánnak nem volt ereje ellenállni a parancsnak. Megszégyenülten, dühtől görnyedten kényszerült visszavonulni a világ Üdvözítőjének közelségéből. Krisztus győzelme olyan tökéletes volt, mint Ádám bukása. 
  Mi is ellenállhatunk a kísértésnek, és Sátánt távozni kényszeríthetjük. Jézus, Isten iránti engedelmességgel és hittel győzött. Az apostol által így szól hozzánk: "Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok" (Jak 4:7-8). Nem menekülhetünk meg a kísértő hatalmától, - legyőzte az emberiséget, és ha saját erőnkből próbálunk megállni, áldozatul esünk fortélyainak. Ám "erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen" (Féld 18:10). Sátán retteg és menekül még a leggyengébb lélek elől is, aki az Ő hatalmas nevében talál menedéket. 


Ellen G. White, Jézus élete

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia