Van, hogy Isten tehetetlen? 3. rész

 
"Annak okáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is; Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő. Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vevén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és amikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát halálig, mégpedig a keresztfának haláláig."
Fil. 2,5-7

Nem akartam erre a világra születni. Bűnös vagyok, bűnre való hajlamot örököltem és már akkor vágytam a bűn után, és már akkor elkövettem, mielőtt tisztában lettem volna a következményeivel. Nem az én döntésem volt, hogy mindez így legyen. Gyűlölöm azt, hogy ez a világ mindent tönkretesz és azt még inkább, hogy magam is azt teszem, pedig a jót szeretném. Szenvedek attól, hogy a bűneimre nincs bocsánat, mi meg nem történtté tudná azt tenni, vagy legalább részben visszaadná azt, ami elveszett. Bár Hozzá tartozom, mégsem kímél engem. Nem tesz különbséget köztem és a hitetlenek között. Ha választhattam volna, nem ebbe a világba születek, de lehet, hogy meg sem születtem volna...


Épp ezért megdöbbentő és elképesztő Jézus döntése.  Emberi értelmemmel fel nem foghatom, hogyan választhatta a Földet!? Miért akart ember lenni annak ellenére, amit tudott az emberiségről? Hogyan hagyhatta el a saját, csodálatos, szenvedés nélküli, bűn-nélküli világát, hogy velünk lehessen? Hogy kínok közt szülessen, éljen, s haljon!? Emberi logikával, minden észérvet összevetve, nem találtam erre racionális magyarázatot. Mert az Isten szeretete irántam, irántunk nem racionális.

Megértettem hát, hogy Ő mégsem tehetetlen, hanem amikor cselekszik, nem csupán értem tesz valamit, hanem mindannyiunkért. Így az emberi szenvedés, legyen bármilyen személyes is, az egész világegyetemünket érinti, mert annak teremtő Ura is részt vállalt benne. Közös sorsot választott velünk. Nem teszi megnem-történtté, nem ment fel a felelősség és a következmények alól. Csak együtt szenvedésével példát mutat arra, mi hogyan bánjunk a bűneik miatt szenvedőkkel, és arra, hogyan fogadjuk a miénket.

Sőt, többet is ad: megmutatja, hogy a szenvedés önzővé tesz bennünket. Mert csak saját fájdalmunkkal, bánatunkkal törődünk, a mi gondjainkra keressük a megoldást, a válaszokat is magunknak akarjuk. Talán ezért válaszolt Isten Jóbnak kérdésekkel. Meg kellett értenie, ahogy nekünk, szenvedő embereknek is, hogy az Ő minden tette önzetlen, minden tette szeretetből fakad, mert Ő maga a Szeretet.
Folyt. köv.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet