szerda, december 31, 2014

Ennyi volt. Nincs tovább!

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”
(90. Zsoltár 12. vers)

Nemrégiben Ezékiás király történetét tanulmányoztuk, aki a déli országrész, istenfélő, reformkirálya volt. Bűnbánatra hívta a népet, megtisztíttatta a templomot, sok év után ismét szédert ültek (2Krón.29.f.).

Isten hatalmas kézzel megszabadította az Asszír ellenség kezéből (2Krón. 32.fej.) Jeruzsálemben, Dávid városában mind a mai napig megcsodálhatjuk az általa készíttetett vízvezetéket, mely a Gihon-forrástól Siloám taváig kígyózik a hegy belsejében.

Ahogy olvassuk „minden dolgában igen szerencsés vala Ezékiás.” „Sokan ajándékokat hoznak vala Jeruzsálembe az Úrnak, Ezékiásnak is Júda királyának drágaságokat, és ő felmagasztaltatott minden pogányok szemei előtt.” (2Krón.32:30; 23).

Aztán eljött a nap, mikor eljött Ézsaiás próféta az Úr üzenetével: „Rendeld el házadat, mert meghalsz, és meg nem gyógyulsz!” (Ézs.38:1). Ennyi volt. Nincs tovább.

Ha a naptárra nézel, ezt láthatod te is. 2014 ennyi volt, nincs tovább. Holnap már a 2015-ös esztendő napjait számoljuk. S hogy milyen lesz a következő 365 nap, azaz a következő 8760 óra, az a mintegy 525600 perc? Ezt döntsd el te, de ne feledd!

„Időnk Istené. Minden pillanat az övé, és legünnepélyesebb kötelességünk, hogy az Ő dicsőségére használjuk. Egyetlen tőle kapott talentumunkkal sem fog szigorúbban elszámoltatni, mint az időnkkel.

Az idő értéke felbecsülhetetlen. Krisztus minden pillanatot drágának tartott. Tartsuk mi is értékesnek a pillanatokat. Az élet nagyon rövid ahhoz, hogy értelmetlenül elfecséreljük.

A kegyelemidő nem tart már soká, és e rövid idő alatt kell elkészülnünk az örökkévalóságra. Nincs vesztegetni való időnk. Nem tölthetjük az időt önző élvezetekkel, bűnös dolgokkal. Most kell jellemünket formálnunk az elkövetkezendő életre, a halhatatlanságra. Most kell felkészülnünk a szigorú ítéletre.

Az ember alig hogy megszületik, máris elkezdődik haldoklása. És ha a világ nem szerez igazi fogalmat az örök életről, minden munkája semmivé válik. Az az ember alkalmas Isten országára és a halhatatlan életre, aki megbecsüli az időt és munkára használja. Ennek az embernek érdemes volt megszületnie. 

Isten arra int, hogy használjuk ki az időt. Az elfecsérelt időt soha nem lehet bepótolni. Egyetlen pillanatot sem tudunk visszahozni. Csak úgy tehetjük jóvá azt, amit elmulasztottunk, ha ezentúl minden erőnkkel együttműködünk Istennel dicső tervében, a megváltási tervben.

Ha ezt tesszük, jellemünk átformálódik. Isten fiai, a királyi család tagjai, a menny Királyának gyermekei leszünk. Alkalmassá válunk az angyalok társaságára.” (E.G.White, Krisztus példázatai, Talentumok fejezet, az idő)

kedd, december 30, 2014

Az igazi ismeret



Hogy szívük felbátorodjék, összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész gazdagságára: az Isten titkának, Krisztusnak megismerésére. Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve.

Pál levele a Kolossébeliekhez 2. fejezet 2-3 verse






Pál arra szólítja fel a gyülekezetet, hogy gyűjtsenek bátorságot, ahhoz, hogy összeforrva szeretetben eljussanak a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész gazdagságára. Gyönyörűen van megfogalmazva, hogy mindez tulajdonképpen Krisztus megismerése. 

Beszélnünk kell arról az ismeret gazdagságáról, amit Pál felvet a levelében. Miért kell a gyülekezetet felbátorítani, hogy szeretetben összeforrva eljussanak az ismeretre? A tévtanítók folyamatosan jelen vannak, és próbálják félre vezetni az embereket és elterelni őket Krisztus valóságos követésétől. Ma is találkozunk hasonló helyzettel, amikor emberek azon fáradoznak, hogy félrevezessenek másokat. Ekkor nagyon erősnek kell, és össze kell forrni szeretetben az Istennel, és az bátorságot ad, hogy minden szinten megálljuk a helyünket és ne tudjanak bennünket félrevezetni. Nagy szükség van ma arra, hogy eljussunk az ismeretre, arra a titokra, ami Krisztus.

Ismeret azonban kétféle van. Van vallásos és bölcseleti ismeret, mely hasonlattal élve olyan, mint a ciszternában összegyűjtött víz, mások gondolatait tartalmazza, azaz közvetett. Van azonban hitbeli ismeret is, mely olyan, mint az élő víz, a forrás nyújtotta víz, mely mindig élő és éltet közvetlen módon.

Az igazi ismeret Isten titka, Jézus Krisztus, azaz Isten megnyilatkozása és közlése Jézusban, mely valódi életközösséget teremt. Krisztusban van az élet, és nem úgy kínálja magát, mint azok a gnosztikus tanítók, akik miatt bátorságra kell felszólítani a gyülekezetet. Aki alázattal megy hozzá, és nem a rangot keresi, az megtalálja nála az élet vizének kiapadhatatlan forrását!

Az ismeret miben nyilvánul meg? Örömöt sugároz, ez pedig újabb szeretetre tesz késszé és képessé. Így él a gyülekezet, egy egész közösség ebből az igazi ismeretből, melynek révén Isten szeretetébe ölel és az egymással való szeretetközösségben megtart.

hétfő, december 29, 2014

Imádkozó kezek

És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.”
Pál levele a filippibeliekhez 1:9-11

Nemrég meglátogattam nagymamámat, aki ebben az évben ünnepelte 95. születésnapját. Mindig egy életvidám asszony volt. Sokat jött-ment, tevékenyen töltötte napjait. Ha visszagondolok az együtt átélt időre, őt sosem láttam üldögélni, pihengetni. Nagymamám mindig sürgött-forgott, hogy elvégezze munkáját (sütés-főzés, paplan-varrás), és gyermekeinek, unokáinak kedvében járjon. Ha nem a család volt tevékenységeinek célja, akkor sem volt tétlen, hanem felkereste az éppen kórházi ápolásra szorult ismerősöket, vagy pedig idős koruk miatt otthoni tartózkodásra ítélt hittestvéreit. Egy kis ételt, süteményt vitt nekik, majd beszélgettek, és imával zárták az alkalmat.

Ma azonban ezt már nem teheti meg. Idős kora, gyengesége már nem teszi lehetővé, hogy utazzon, másokat látogasson. Amikor nemrég megkérdeztem tőle, mivel tölti napjait, elmondta, hogy sokat imádkozik. Családtagjaival kezdi, és felsorolja mindazokat, akik eszébe jutnak a környezetéből, gyülekezetéből.

Pál is rendkívül tevékeny életet élt. Sokat utazott, rengeteg embert megismert és mindig odaadással dolgozott értük, de életének voltak olyan szakaszai, amikor nem tudta mindezt megtenni. Fogsága megakadályozta ebben. A filippieknek is fogságából ír. Nem tud túl sokat tenni értük személyesen, jelenlétével, de annál többet tehet értük imában.
Azért fohászkodik Istenhez, hogy a filippiben élő keresztények egyre jobban megismerjék és megértsék Isten dolgait, és ezáltal közelebb kerüljenek hozzá, mélyüljön az iránta érzett szeretetük. Tudja, ha ez megtörténik, csak akkor lesznek képesek különbséget tenni a jó és a rossz között, helyes döntéseket hozni keresztény életükben. A helyes döntések pedig megerősítik őket a jó gyakorlásában, jó szokásaik alakulnak ki, és így jó gyümölcsöket teremnek majd.

Mindannyian elbizonyonytalanodhatunk időről időre, meggyengülhet a hitünk. Szükségünk van tehát erősítésre.

Pál értünk is imádkozott.

Kívánom, hogy a 2015-ös évben ismerjük meg még jobban Istent, mélyüljünk el szeretetében, és gazdagodjunk Igéjének igazi megértésével, hogy tudjunk az év minden napján jó döntéseket hozni, különbséget téve a jó és rossz között! Így készüljünk arra a napra, amit várunk, a Jézus Krisztus napjára!

vasárnap, december 28, 2014

Te is a Családhoz tartozol!

"Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által."
Pál levele az ‭efezusiakhoz‬ ‭2‬:‭19-22‬‬‬‬

Tudod, milyen érzés idegennek lenni. Tapasztaltad már akár egy messzi országban, ahol senki sem beszéli a nyelvedet, senki sem tudja, milyen a kultúránk, és mindenki csak az „éhségről” viccelődik veled. 

És érezted, milyen idegennek lenni itthon. Amikor bekerülsz egy társaságba, ahol mindenki ismer mindenkit, te pedig csak a baratod barátnője, vagy a feleséged férje vagy az öcséd bátyja vagy, akit senki sem ismer, és mindenki jól elbeszélget a többiekkel, csak éppen te állsz az üdítők mellett szerencsétlenül, és legszívesebben már indulnál is a kabátodért. 

És érezted, milyen idegennek lenni ott, ahol nem kellene. Ahol elvileg ismernek, de mégis, olyan kívülállónak látod magad, mintha nem is erre a bolygóra születtél volna, mintha nem is tartoznál és nem is taroztál volna soha igazán közéjük. 

De tudod azt is, milyen, amikor hazamész. Milyen, amikor évek múltán találkozol egy csapattal, aminek hosszú időn keresztül a részese voltál, egy közösségnek, ahol vagy akikkel talán felnőttél, és folytatjátok ott, ahol évekkel ezelőtt abbahagytátok. Tudod milyen, amikor bár messze sodort az élet, mégis ebben a néhány percnyi találkozásban újjáélednek a régi kötelékek, és érzed, valahol mégis csak otthon vagy ebben a magányos világban. 

És tudod, milyen az, amikor valaki befogad a családjába, és többé már nem vagy idegen ott senkinek. Tudod milyen, amikor ismeretlenből hirtlen az leszel, akiért kiállnak, akit megvédenek, akire számítanak és akivel számolnak, mert közéjük tartozol. 

Isten ma reggel egy különleges bátorítást tartogat neked az év utolsó vasárnapjára: Te nem vagy idegen számára. Hozzá tartozol,  befogadott a családjába. A fia, a lánya vagy, és ezt a kapcsolatot mindenki előtt felvállalja. Lehet, hogy te néha még saját magadat is letagadnád, hogy nem ismered, de ő ezt sosem teszi meg veled kapcsolatban. Ő büszke rád, hisz benned, és kiáll melletted az egész menny előtt, mert a legdrágább árat fizette le az életedért. Szeret téged, és többé már nem tartozol az idegenek közé. 

Lehet, hogy sokan nem ismernek, lehet, hogy a szomszéd vagy a társad barátai átnéznek rajtad, lehet, hogy a kollégái nem fogadnak be, és még egy vallásos közösségen belül is különcnek látod magad. Isten azonban az övéjének tart téged, és nem is tudod, mennyire fontos számára a veled való kapcsolat.

Hát nézz reménnyel telve az előtted álló évre! Nem vagy egyedül, Ő veled megy az úton. Vállald fel Te is a Vele való kapcsolatot, és soha ne felejtsd el, hova is tartozol! 

szombat, december 27, 2014

Vezessen az Isten!


Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.

Galata 4:26-27. Újfordítás

Vége az évnek. Rengeteg minden történt velünk, jó is, rossz is. Az előbbiből többet, az utóbbiból kevesebbet szeretnénk jövőre, de vajon hogyan érhetnénk el? Az újévi fogadalmak már a lejárt lemez kategóriájába tartoznak. Tudjuk, hogy úgyis megszegjük majd őket. Valami jobbra, valami erősebbre van szükségünk.

Pál apostol az Isten vezetését ajánlja. Mivel Urunknak köszönhetjük az életünket, járjunk hát az Ő vezetése szerint. A Szentlélek mindig a rendelkezésünkre áll. Ha tanácstalanok, bizonytalanok vagyunk, ha nem tudjuk, mitévők legyünk, Ő mindig kész segíteni, csak kérdeznünk kell. Az öreg tanító jól tudta, hogy nem mindenki érti még, mi fán terem a lélek vezetése, ezért adott némi segítséget is. Szám szerint hármat: becsvágy, piszkálódás, irigység. Vagyis, ezek elkerülése. Ugyanis ezek azok a dolgok, melyek nagyban megnehezítik, hogy meghalljuk a Lélek csendes szavát.

A becsvágyó ember önmaga dicsőségét keresi. Mivel mindig mindenben saját magát szeretné látni az első helyen, ezért nem képes meglátni másokat. Mivel Isten alapvető tulajdonsága a szeretet, ez pedig mindenkor a szolgálatban, a gyengék felé való odafordulásban jelent meg (gondoljunk csak Jézus önfeláldozó, szolgálatkész életére)! A becsvágy csak a saját szükségletre, vágyra figyel, másokkal kapcsolatban egész egyszerűen süketté válik.

Az, aki állandóan piszkálódik, mindig a másikra figyel, de sajnos egyáltalán nem pozitív módon. Mivel nincs kibékülve saját magával, folyton azt keresi mi a rossz, az irritáló a másikban. Azt gondolja, ha rálel az emberek hibáira és felhívja rá mások figyelmét, akkor ő rejtve maradhat, jobb színben tűnhet fel. Sajnos, ahogy az első esetben, így itt sincs mód az Isten vezetésének megértésére! Hiszen a Lélek mindent megtesz azért, hogy megfeddje életünkben a bűnt, mert szeretne megszabadítani tőle és hitre vezetni (János 16:8). Ebben az esetben pedig pontosan ennek a hangnak az elhallgattatása történik.

Aki irigy, az látja a másikat is, és önmagát is, de egyiket sem helyesen. Amikor magára néz, csak a hiányt, egyedül a szükségét látja. Azt, hogy mennyire igazságtalan vele az élet. Mások életében viszont csak a jót veszi észre, hogy annak bezzeg semmi baja sincs. Milyen szerencsés is, annak ellenére, hogy fele annyit sem érdemel meg, mint ami neki járna, mert fele annyi jót sem tett! Ez az ember mindig másokhoz hasonlítja önmagát és mindig jobbnak is látja magát azoknál. Számára minden a jutalom, az érdem körül forog, amit tetteink határoznak meg. Az életet éppen ezért igazságtalannak tartja, mivel sokan élnek jól, akik nem szolgáltak rá. Nem érti Isten kegyelmét és titokban vádolja is Őt irgalma gyakorlása miatt. Ha tudná, hogy milyenek (de hiszen tudja!), nem segítene azoknak, sokkal inkább neki. Nem érti, hogy mi mind ugyanolyanok vagyunk, Isten kegyelmére szorulók.

Újesztendő jön, pár nap és beköszönt 2015. Ha szeretnénk felismerni Isten vezetését életünkben, ha szeretnénk megérteni a Lélek szavát, akkor kerüljük el a becsvágyat, a piszkálódást és az irigységet!

péntek, december 26, 2014

"Ne gyerekeskedj!"

„Ne gyerekeskedj!”
Ezt felénk szokták mondani, amikor valaki nem volt képes felnőni, vagy „lassan nőtt be a feje lágya”.
Ez jutott ma eszembe, amikor a reggeli Igét olvastam. Elgondolkodtam azon, hogy mennyi-mennyi évforduló van már mögöttem. Hányszor kívántak nekem, és én másoknak Boldog Új Évet! Vajon mennyit nőttünk az elmúlt évek, évtizedek alatt? Vajon Jézus jelleméhez hasonlóvá alakult-e jellemünk? Mennyire figyeltünk rá? Mennyire vettük komolyan? Kérlek, ma reggel olvasd el csendben az alábbi igeszakaszt, és a verset, ami nekem olyan sokat mondó. Engedd, hogy előtörjenek gondolataid! Kérd Istent, hogy segítsen növekedni a Krisztusban! És hát ehhez Boldog Új Évet kívánok Neked!

„Többé ne legyünk kiskorúak, akiket ide-oda dobál és hajt bármiféle tanítás szele az emberek megtévesztése és a tévelygés ravaszsága és csalárdsága által. Ellenkezőleg. Az igazságot követve szeretetben mindenestül növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban!”
Efézus 4. rész 14-15. vers
Nőttél-e gyermekem?

Atyámnak műhelyében egy ajtót ismerek,
Mit néma áhítattal szemléltem, mint gyerek,
Atyám kezével írva rajt  sok jel és vonás
Értelmét csak mi tudtuk, de meg nem érti más.
Mi gyermekek, ha néha betévedtünk ide,
Tanulmányozni kezdtük a sok jelt ízibe.
Világosan kitűnt itt sok érdekes adat,
Hogy évről-évre mennyit nőttünk egy év alatt.
S kedvünket még fokozta, ha - mint tette apa,
Tollat s vonalzót véve, a mérést folytatta,
S befutva jó anyánkhoz, újságoltuk a hírt,
Hogy íme, mind a hányan nagyot nőttünk megint.
- De egyszer - míg anyámnak jelentést így teszek,
Hogy én már innen-onnan felnőtt ember leszek,
Furcsán mosoly’g reám, s így szól: "Oh, mondd nekem,
Vajon, mint "lelki ember", nőttél-e gyermekem?"

Növekszünk mind a korban, míg évet év követ;
Hogy életünk mulandó, s a vég felé siet,
Azt minden óra jelzi, - használjuk jól ki hát,
Mert éltünk itt rövid bár, - örök lesz odaát.
Krisztus kertjébe vagy már beplántálva te itt,
Élted meghozza-e a Lélek gyümölcseit?
Figyeld meg, hogy Megváltód lágyan és csendesen
Megkérdi minden este: "Nőttél-e gyermekem?"

Ájtatosan figyelve hallom anyám szavát,
Érzem, hogy amit most mond, mélyen szívembe vág,
És bár sok jó tanács üres szó volt nekem
Ez egy szót nem felejtem: "Nőttél-e gyermekem?"

A nagyvilágba mentem, hogy férfivá nőttem,
S szülőföldemre vissza évek múltán jöttem.
S hogy ím leszáll az este, és minden elpihen,
Anyám megszólít halkan: "Nőttél-e gyermekem?"
Mint egykor volt, a szíved jó föld-e még vajon,
S van, amit elvetettem, áldás a jó magon?
Üres vagy telt kalász-e, mit élted megterem,
Belső hitéletedben nőttél-e gyermekem?"

Oh, drága szent örökség, anyám mit rám hagyott!
E szó az élet útján folyvást felém ragyog.
S nem hagy lankadni, esni, ha sötét estéken
Hallom az Úrnak hangját: "Nőttél-e gyermekem?"
                                      (Németből fordította:
                                           Vargha Gyuláné)





szerda, december 24, 2014

A legnagyobb ajándék

„A kegyelem pedig mindegyikünknek Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. Ezért mondja az Írás: »Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.«"
Efézusi levél 4:7-8

Az ajándékok elválaszthatatlanul hozzá tartoznak a karácsonyhoz, és ez különösen gyerekkorban jelent nagy élményt. Édesanyám nagy gonddal leste már év közben fiai elszórt utalásait, hogy aztán karácsonykor mindenki a legmegfelelőbb ajándékot kapja. A legjobban a társasjátékoknak örültünk, mert a karácsonyi szünet estéin leült apa, anya, nagymama, és a három fiú, hogy együtt kipróbálja az új játékot. Még most is emlékszem a Police-07-re, amiben a rablót, Doktor Faktort kellett elkapni (az angol Scoland Yard Budapestesített változata), Az ezüst tó kincsére, amiben Old Shatterhanddal a vadnyugatra utaztunk, vagy a Mesék titkára, amiben egy sárkány által elrabolt mesehősöket kellett visszaszereznünk. Az egészben a legjobb azonban nem maga a játék volt, hanem a családi közösség, a családi vidámság és nevetés.

Milyen ajándékot tud adni nekünk Krisztus, így karácsony napján? A bibliai szöveg a kegyelem ajándékáról beszél. De mi is az tulajdonképpen? Nagyon hasonlít ahhoz a családi összhanghoz, amit gyerekkoromban is megtapasztaltam. A mennyei apa fiává fogad, és meghív minket egy mennyei társasjátékra. Ott – mint egy örök karácsonyi szünetben – elfeledhetjük, azt a sok nehézséget és bánatot, ami olyannyira leterhel minket itt a földön. Együtt lehetünk mennyei családunkkal, tudván, hogy ott már semmi sem szakíthat el bennünket egymástól. Végül pedig közvetlen közelről megismerhetjük azt a barátunkat, akitől ezt az ajándékot kaptuk, Jézus Krisztust.

A karácsonyi ajándékok mellett ma se feledkezzünk meg arról a társasjátékról, amire Megváltónk hív minket.
„Mert íme, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, még csak észbe sem jutnak.”
(Ézsaiás könyve 65. fejezet 17. vers)

Annyira jó, hogy ezen a téli reggel (bár most egész tavaszias az idő) Isten Igéjének leggyönyörűbb ígéreteiről gondolkodhatunk. Mikor ezeket a sorokat olvasom, mindig elhatározom, erről többet fogok beszélni másokkal is.

Új ég és új föld; ahol nem lesz tél, mikor elhal a természet, mikor minden kopár és szürke. Csak nyár lesz, gyönyörű színes virágok, gyümölcsfák. Tiszta forrásvíz és tenger.

Megsimogatjuk majd az oroszlán, a tigris a jegesmedve bundáját, Kezünkbe vesszük a skorpiót, pókokat, kígyókat. És megcsodálhatunk olyan fajokat is, melyeket nem ismerünk, mert a bűn és a vízözön következtében rég kihaltak.

S a legcsodálatosabb, hogy ott nem lesz fájdalom, sírás. Nem lesz elmúlás. Találkozunk azokkal, akiket a halál elragadott tőlünk. Találkozunk szeretteinkkel, távoli őseinkkel, a Biblia hithőseivel, apostolokkal, királyokkal, prófétákkal, Mózessel, Noéval, Ádámmal.

De a legnagyobb ’sorbanállás’ biztos Jézusnál lesz, mert mindenki át akarja majd ölelni, hogy megköszönje neki az új, az örök életet. Bizony jó lenne már ott lenni!

Új ég és új föld. S minden, amire itt vágytál, amiért annyit güriztél, eszedbe sem jut többé. Persze, ehhez az kell, hogy te is újjá legyél. Mert az újjáteremtett földre csak újjáteremtett, vagy más szóval újjászületett ember léphet be.

Az, aki már itt a ’régi’ világban leborul Jézus lába elé és azt mondja: Köszönöm.

Az, aki miután feláll elhatározza, szakít régi önző életével, és ezután igyekszik krisztusi életet élni.

Az, akiről Pál így ír: „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által és aki nekünk adta a békéltetés szolgálatát.” (2Kor. 5:17-18)

kedd, december 23, 2014

Nem lehet két Úrnak szolgálni!



„Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti:nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.”
Máté evangéliuma 6,24



Az adventi várakozásban álljunk meg egy pillanatra és gondolkozzunk el ezen a szakaszon. Az egész keresztény világ megemlékezik Jézus születéséről, és az utolsó pillanatokat is kihasználják az emberek arra, hogy a lehető legszebb ajándékkal lepjük meg szeretteinket. Megfeledkezünk a lényegről, ami az, hogy Krisztus az emberekért jött el erre a földre. Sajnos, az emberek viszont megfeszítették Őt, de így sem maradunk remény nélkül, mert ahogyan az első próféciák teljesedtek miszerint Jézus megszületett, maga Jézus mondta, hogy eljön még erre a földre, és magához veszi az övéit.

Miközben erre emlékezünk, Jézus arra szólít fel, hogy véletlenül se keverjük össze a dolgokat, hogy kinek is kéne szolgálni. A legnagyobb jó szándékunk ellenére is megfeledkezhetünk arról, hogy az adventi várakozás, ami nem csak ezekben az időszakban tart, egész évben szemünk előtt kell hogy legyen.

A rabszolgaéletből veszi Jézus a második illusztrációt. A zsidó jog ismert olyan esetet, hogy egy rabszolgának két gazdája van (közös örökséghez jutott testvérek, üzlettársak). Itt azt a szélsőséges esetet veszi alapul, hogy a két úr akarata mindenben ellentétes. Világos, hogy ilyenkor nincs alku: a rabszolgának el kell döntenie, hogy melyik úrnak akar szolgálni. Ilyen kizáró ellentét van Isten szolgálata és a vallásos mezbe bújtatott pénzimádat között is, amely Izraelben és minden időkre egyházában is aggasztóan közismert jelenség. Emberekért vagy emberek rovására élni: összebékíthetetlen ellentét, és lépten-nyomon döntést vár tőlünk.

A döntés, amely megszülethet akár ebben a pillanatban is, akár ezekben a napokban. Nem lehet sokáig halogatni a döntést. A döntéseink egy nagyobb hányada tudattalanul történik meg, én arra szeretnék kérni, hogy hozzon egy tudatos döntést, Krisztus mellett. Egy énekkel szeretnék búcsúzni, melynek az a címe: „Válasszatok, addig míg tart a ma!